offtopic
nihilke 2009 ápr. 10. - 22:20:24
(39/59)
bármire, ami alapján el kellene hinni, hogy tényleg csodákat tett, és ért annyit, hogy egy vallást alapozzanak rá. és nem, nekem nem elég. mégis miért higgyem el? mert le van írva?
egyébként meg ennyi erõvel pölö uri geller vagy akármelyik távgyógyító is lehetne isten fia, hiszen állítólag õk is tesznek "csodálatos" dolgokat. pedig mindez csak illúzió. lehet, hogy Jézus is ilyen mentalista-illuzionista-varázsló volt csupán. a nép pedig birka volt már akkor is.
hossza 2009 ápr. 10. - 22:17:41
(38/59)
Egyébként ez az egyik legnagyobb agyrém, hogy ami a Bibliában le van írva, az tutibiztos, hogy úgy is volt, ugye!? Köztudott, hogy az egész Bibliát toldozgatták-foltozgatták: elvettek belõle, hozzátettek, nyílvánvalóan átirogatták, egyszóval olyanra formálták, amilyenre a hatalom gyakorlása szempontjából a legjobbnak találták. Miért vesszük TÉNYnek, hogy Jézus a vizen járt, meg hogy a vizet borrá változtatta, stb? Talán igen, talán nem. Tulajdonképpen pont ezért tartom a mai keresztény vallást gyermetegnek és ostobának: az egész nem más, mint vakhit. (Na jó, másért is, de azt most hagyjuk.) Egyébként Gautama Sziddhártha valóban nem mondta magáról, hogy õ Isten, de az ellenkezõjét sem állította. Amikor megkérdezték tõle, hogy ki is õ valójában -Isten, angyal, mester, kispista?- , akkor azt felelte: neti, neti. Vagyis: sem ez, sem az. De mondom, utána lehet olvasni, nagyon sok összecsengés van mondjuk Buddha és Jézus tanításai között, a különbség elsõsorban a kifejezésmódjukban van.
norton15 2009 ápr. 10. - 22:17:09
(37/59)
Lehet hogy úgy hangzott, sõt, tõlem el is hiheted, hogy otthon üldögélek, és a templomos lovagok meg a szabadkõmûvesek közti különös kapcsolatot kutatom, és kitalálok rá mindenfélét (egyébként Ondok szektának tart minket, sz'al...).:P Ez az én véleményem, szerintem az egyház ott sumákol, ahol csak lehet.

Abban egyezik a véleményünk, hogy ez a jelenlegi egyház helyett valami új kéne. De már évszázadok óta így áll az egyház, megszüntetni csak úgy nem lehet, meg újraépíteni, de nem ártana.

Mellesleg még mielõtt kiátkozna valaki, én tiszteletben tartom a másik hitét. Csak én nem válok kereszténnyé.
7szünyü 2009 ápr. 10. - 22:16:39
(36/59)
(Kicsike gonoszkodás: te utánajártál mondjuk a Heisenberg-féle határozatlansági elvnek? /gonoszkodás :)
Heathcliff 2009 ápr. 10. - 22:08:35
(35/59)
Milyen bizonyítékra gondolsz? DNS-teszt? Nem elég, amit Jézus késõbb mûvelt? Mindenki tudta, hogy ember (pl. Gautama Sziddhárta) ilyeneket nem tehet. Õ magáról azt állította, Õ a testben megjelent Isten. (Gautama ilyet sose állított). Namost, ha nem mondott igazat, akkor milyen hatalommal tette, amiket tett?
norton15 2009 ápr. 10. - 22:06:49
(34/59)
A vezetõk félreértelmezik, a hívõk pedig így fogadják el a vallást, és nem maguktól járnak utána egyes dolgoknak. Pl mi is az a dzsihád valójában?
hossza 2009 ápr. 10. - 22:04:27
(33/59)
És mondd, kedves gyarmatlakó, ez a kép engem akar szimbolizálni vagy egy teológus professzort?
Ha engem, akkor csak arra tudok gondolni, hogy megsértettem a hitedet, ha viszont így van, akkor gondolkodj el azon, hogy van-e értelme vallásosnak mondanod magad, neked, aki egy ellenvélemény hatására máris személyeskedni kezd... Nem vagyok teológus, de olvasmányaimból úgy rémlik, mintha a kereszténység ennek a magatartásnak pont az ellenkezõjét hirdetné... Ha meg nem is vagy vallásos, csak érvek nélkül vagdalkozol, akkor a kép önarckép.

Nihilke: nem tudom, szívott-e cartman-ékkel, de arra határozottan emlékszem, hogy amikor Fantázia-világba csöppentek Kyle-ék, akkor a Mátrixos Morpheus és a Narnia-s oroszlán mellett többek között Jézus is ott volt, mint a Fantázia-világot irányító tanács tagja :)

norton15: az a baj, hogy nem csak a vezetõk értelmezik félre...
offtopic
nihilke 2009 ápr. 10. - 22:04:19
(32/59)
na, akkor nem félre, hanem csak úgy. házasság elõtt. megkérdezem tõled is: be lett bizonyítva, hogy istené az a gyerek?
norton15 2009 ápr. 10. - 22:04:10
(31/59)
Azt nem én találtam ki, hogy félrekefélt, csak azt mondtam, hogy el tudnám képzelni...
10/10
adel69 2009 ápr. 10. - 22:04:01 10/10
(30/59)
A Vatican nagyon sok mindent eltitkol amiröl nekünk fogalmunk sincs,
norton15 2009 ápr. 10. - 22:03:15
(29/59)
Rohadtul nem összeesküvés-elméleteket gyártok (azokat utálom a legjobban), de lásd be: az egyház egy középkori szinten megragadt, amibõl nem hajlandó engedni, még azt sem hajlandó elismerni, hogy modernizálódni kellene egy picit. És nem csak Jézus alakjáról van itt szó, hanem pl a szexuális életrõl való hozzáállásban, mert amit pl a pápa mûvelt legutóbb, az több, mint földhözragadt, és rendkívül ostoba látásmód.

A négy evangélium meg NEM ugyanaz. Ugyanarról ír, de más-más szempontban.
Heathcliff 2009 ápr. 10. - 22:00:39
(28/59)
Nem kell ehhez egyház, én is megmondom: a korabeli szokások szerint (ami sok helyen késõbb is szokás volt), a lányokat 13 évesen eljegyezték és 14 évesen férjhez adták. Max. egy évvel késõbb. Mária még a házasság elõtt lett terhes, tehát kb. 14 évesen. Félrekefélt? Alighogy megjött az elsõ mensije, ember.
norton15 2009 ápr. 10. - 21:56:49
(27/59)
Fogalmam sincs, de az egyház megmondja.
7szünyü 2009 ápr. 10. - 21:56:41
(26/59)
Ennél a kérdésnél szerintem Jézus tanításai lehetnének a legmérvadóbbak és nem az, hogy mi történt vagy nem történt vele. Szerintem pedig egyik kép sem hiteles.
norton15 2009 ápr. 10. - 21:56:15
(25/59)
Az egyház mondta meg, hogy mi kerülhet a Bibliába, és mi számít apokrifnak, ezért kérdem én, az a 18 év vajon miért maradt ki? Tudom, idealizálni kell. De mi van, ha abban a 18 évben élte az életét? Nem tudjuk meg, mert az egyház így akarta.
offtopic
Heathcliff 2009 ápr. 10. - 21:51:35
(24/59)
Szerinted hány évesen lett terhes Mária?
norton15 2009 ápr. 10. - 21:46:07
(23/59)
Ez egy olyan kérdés, amit az egyház nem szeret hallani.:) Jó kérdés egyébként, simán el tudom hinni, hogy félrelépett, hát ember volt a fenébe is.
norton15 2009 ápr. 10. - 21:43:16
(22/59)
Konkrét példát nem tudok rá mondani, csak pl ez a mosolygás dolog, meg ilyen apróságok. Oké, isteni személy volt, de mégis köztünk élt, mint egy ember, akkor nem lehettek emberi vonásai? Nem lehettek emberi érzelmei, miközben a szeretet fontosságát hirdette?
offtopic
nihilke 2009 ápr. 10. - 21:41:36
(21/59)
ezért kell south parkot nézni. ott szerintem még szívott is Cartmanékkal:D
norton15 2009 ápr. 10. - 21:41:03
(20/59)
Végül is a kereszténység sem ennek indult, csak hagyták, hogy azzá váljon, mint amit most kereszténységnek ismerünk.

Keleten teljesen más felfogás van, és ez így jó. Egyébként a kereszténység nagy "õsellensége", az iszlám is ugyanazt mondja, mint a kereszténység, hisz abból nõtt ki (Mohamednek Gábriel arkangyal adta meg a Korán elsõ fejezeteit, ha jól emlékszem). Más kérdés,hogy mindkét vallást a vezetõk csúnyán félreértelmezik.

Visszatérve a Keletre, nekem az tetszik, ahogy Buddhát szoborban ábrázolják: nevetõ, joviális, láthatóan békés, jókedvû, harmonikus személynek. Nem személytelennek, és szenvedõnek, mint Jézust.