"Szerintem nem maga a genetikai hígulás a lényeg."

Szerintem "genetikai higulásról" beszélni egy olyan országban, amely megalakulásától kezdve az egyik legtoleránsabb és vendégszeretõbb állam volt a középkori Európában - egy olyan országban, amely olyannyira kész volt befogadni azt, aki méltó magatartást tanúsított, hogy egész néptömböket az etnikai szabadságot és már-már belsõ autonómiát jelentõ kollektív nemesség egyedülálló és példa nélküli intézményével ruházta fel, mint a szászokat pl,; szóval "genetikai higulásról" beszélni ebben az országban...

Hát, na mindegy, hagyjuk...



"Hanem az a civilizációs veszteség, amire csak egy példát tudok mondani: a török hódoltság miatt kiürült területekre beköltözõ, fõképp délszláv eredetû lakosság már nem értett a folyami fokgazdálkodáshoz, minek következtében a kiáradó folyók környéke elmocsarasodott, méghozzá annyira, hogy a 19. sz-ban ezen már csak folyószabályozással voltak képesek segíteni . Persze még akkor is lett volna jobb ötlet, csak ez volt az egyszerûbb. Ebbõl pedig egyenesen következett az alföldi területek elszikesedése, kiszáradása, terméketlenné válása, valamint a folyami halászat lehetõségének mára drasztikus mértékû lecsökkenése."

Nagyon jó példa arra ez is, hogy nagyon-nagyon sok mindennek oka az a százötven év, amikor hihetetlen etnikai állomány és szellemi örökség elpusztulásának lehettünk tanúi, és ennek igenis van szimbolikus nyitánya, méghozzá 1526...

Óriási veszteség, hogy a magyar középkor hatalmas építészeti örökgségének egy jelentõs része elpusztult - esküszöm, néha már-már sírok, hogyha rá gondolok, mi minden maradt volna meg, hogyha nincsen Berzsenyi szavaival élve "Zápolya öldöklõ" és Zrínyi szavaival élve "az magyar romlásnak setét" százada.

És itt Mohács csak egy szimbolikus nyitány: a török-magyar harcok, a kettõs adóztatás terhei a Hódoltságban, a tizenötéves háború hihetetlen pusztítása és az egész ország területére ekkor rászabadított szenvedés elképesztõ mértéke, majd a rudolfi és lipóti abszolutizmus pusztításai és végül a török kiûzésével a Délvidéken bekövetkezõ hihetetlen etnikai katasztrófa.

Hol van ehhez képest Muhi és az azt követõ bõ egy év?

Sehol...

Ez a nagyon-nagyon sötét idõszak egy olyan vízválasztó, ami után mintha egy elképesztõen nehezen ocsúdó magyarság maradt volna, évszázados problémákkal és olyan kérdésekkel, amelyeket Mohács elõtt még hatékonyan megoldottak volna...

Mintha valamiféle felejtés lett volna urrá a Dunai Monarchia más népein is, amelyekre szinte elementáris erõvel szabadult rá a nemzetiségi kérdés megjelenése a XVIII-XIX. század fordulúján, mely hamarosan minden haladás és értelmes párbeszéd ellensége lett.

Ez a felejtés - hogy maradjunk az általad példaként hozott vízszabályozásnál - hozta magával azt pl , hogy sikerült összehozni azt a Tisza-szabályozást, amely, bár egy monumentális munka volt, egyszerûen nem számolt azzal, milyen nagyszerûen mûködött a magyar ártéri "fokos" gazdálkodás - a hatalmi elit elfelejtett számolni a nép igényeivel.

A tizenkilencedik század nemzeti liberális történetírása "alváshoz, szendergéshez" hasonlította a XVIII. századi állapotokat és nem ok nélkül.

Sok tekintetben ugyanis ez volt lezárása a Moháccsal kezdõdõ folyamatnak, amelyben, ha úgy tetszik az 1526-tól 1711-ig tartó periódus egyfajta traumának fogható fel, míg az 1711-tõl kb. az 1790 és 1815 közötti idõszakig tartó éra egyfajta kómának, vagy poszttraumatikus sokkhatás érvényesüléseként fogható fel.

Én magam csak az "amnézia századának" szoktam hívni a magyar XVIII. századot, ugyanis hatását tekintve éppolyan kártékony volt, mint a XVI. és XVII.

Mikor végre felébredt a szendergõ ország, már teljesen új koordinátarendszerben találta magát, s olyan kihívásokkal kellett szembenéznie, amelyekre Széchenyi elõtt senki még csak nem is utalt.

Sajnos az amnézia okozta problémák csak mélyültek: a dualizmus egy bizonyos elkényelmesedést, míg a XX. század ismét egy elképesztõen tömény, személyes és kollektív szenvedésekkel teli idõszakot hozott, amelynek kómás idõszaka úgy az 1960-as évek elején kezdõdött és még javában tart.

Másodszorra, sokkal gyorsabban játszódott le ugyanaz a folyamat tehát, ami egyszer az emlegetett három évszázadban már megtörtént: még egy sokkélmény és még egy kóma - ilyesmi egy ember életében is ritkán szokott elõfordulni kétszer, így egy régió életében is hihetetlen csapást jelent, ha ez, pláne ötszáz év alatt kétszer is lezajlik.

Régióról beszélek szándékosan, nem nemzetrõl, mert a Kárpát-medencei régió nemzeteinek egy a sorsa. Ha körbenézünk, láthatjuk, hogy a többi ország vezetése tízmiliomodannyira sem tud gazdája lenni ennek az országnak úgy, ahogy az uralkodók és a ország elitjének jelentõs része 1526 elõtt.

A megoldás nem az, hogy fitogtassuk, hogy mi milyen marha nagy magyarok vagyunk, hogy revízió, sõt, Szent Korona-eszme visszaállítása történjék (te atyaúristen, még ilyen felvetés is akadt!), hanem az, hogy egymás kultúráját végre hietelesen megismerve, egymással megbonthatatlan egységben mûködhessen végre az a földrajzilag és gazdaságilag, meg még számtalan szempontból determinált állapotban leledzõ egység, amelyet Kárpát-medencének neveznek.

1526 elõtt a megoldást a magyar központi vezetés jelentette, ma már ezt lehetetlen és nagyon-nagyon káros lenne erõltetni.

A választ már megadta Kossuth, majd Jászi Oszkár is: föderatív államszervezetre lenne szûkség, egy olyan szilárd államszövetségre, amelynek minden népe egyenlõ, mindegyik egyenlõféleképpen veszi ki részét az egész terület irányításából, de mindegyik egyöntetûen el is ismeri a mások jogát a saját területükhöz, nyelvükhöz, kultúrájuk ápolásához.

De nincsenek illúzióim: nem hiszem, hogy ez viszonlyag zökkenõmentesen megvalósulhat -ami egyébként elképesztõ és felháborító a huszonegyedik század küszöbén Európában - elég csak a tehetetlen és összefogásra képtelen hazai pártokra, vagy a legújabb szlovák nyelvtörvényre céloznom...

Érdekes persze, hogy Ausztriával, Horvátországgal és Szlovéniával az elcsatolt területek megléte ellenére sem volt soha problémánk, ellenben Szlovákiában, Szerbiában és Romániában egyszerûen képtelenek elfogadni, hogy létezik magyar kisebbség is.

Nem szeretnék ebbõl etnikai következtetéseket levonni, de tény, hogy a szerb és román hatalomirányítás olyan bûnöket követett el a magyarok ellen, amelyek több mint égbekiáltóak (plusz semmi okot nem adtunk rájuk), tehát körülbelül az örmény holokauszttal helyezhetõek egy lapra (ráadásul ugyanúgy nem lehet beszélni róluk, mint arról - milyen érdekes, ugyanaz a központi mechanizmus elképesztõ igazságtalanságok nyomán).

Amíg ezen népek hatalmi elitje nem lesz képes européer módon gondolkodni, addig nem érdemes egyezkedni.

Mégis miért ilyen megáltalkodottak?

Azért, mert Trianon nekik is legalább akkora trauma volt, mint a mi számunkra.

Miért - és ez itt a lényeg?

MERT NEM TUDNAK GAZDÁI LENNI A SAJÁT ORSZÁGUKNAK.

Mert képtelenek arra, hogy egységében szemléljék az egész régiót, a Kárpát-medencét, Európa még mindig az egyik legszerencsésebb fekvésû, klímájú és élõvilágával bíró területét, és benne a saját életterüket.

Ahogy mi sem...


Mi, magyarok e képességünket 1526-ban vesztettük e,l a mohácsi csatatéren: nem Trianonnál és fõleg nem Muhinál.

Muhi egy súlyos krízis nyitánya volt, de ezt a krízist hamar kihevertük, mert az irányítás minden hibája ellenére szilárd és rendületetlen, az ország védelmi mechanizmusai kitûnõen mûködõek voltak - és ez Szent István államának elképesztõ erejét mutatja.

Minél elõbb jövünk rá arra, hogy a Kárpát-medence egységében van az erõ - ezúttal azonban nem magyar vezetéssel - annál elõbb oldódnak meg több évszázados gyökerû problémáink.

1526 - ez az a pont ahol valóban, szimbolikusan és a valóságban is megkezdõdik egy olyan folyamat, amely mind a mai napig tart, és ami mai bajaink túlnyomó többségének az okozója.

1526 elõttre kell visszatérnünk tehát, hogy megálapíthassuk, kontrollálhassuk és megoldhassuk a fõ problémáinkat.

Mint mondtam, minél elõbb jövünk rá erre, annál elõbb kezdhetünk el javítani e régió problémáin...



"Egyetlen lehetõség, ha saját magad, a saját életedben megpróbálsz mindent megtenni azért, hogy ne ártalmára, sõt inkább hasznára válj másoknak. A létezésed mindenféleképp bizonyos pusztítással jár (ezt hívják ökológiai lábnyomnak); hát tégy meg mindent, hogy ne csak ilyen emlékeket hagyj magad után.
Akik pedig nyugszanak, azokon már tényleg kár gondolkozni, hogy mi lett volna, ha másképp döntenek. A saját tegnapodon sem változtathatsz."

Látod, pont a fentebb leírtak miatt állíthatom, hogy igenis változtathatsz a tegnapodon.

Persze nem tegnap, inkább holnap, de a tegnap nélkül nem változtathatsz a holnapon.

Kölcsey írja valahol a Parineisisben, hogy az egész emberiségért tenni nyilvánvalóan nem lehet, viszont az általa "Hazának" nevezett közösségért igen.

Hogy hogyan, azt mindenkinek magának kell eldöntenie, de tény hogy saját hazájáért, azaz a mi esetünkben a Kárpát-medencéért mindenki tehet valamit, legyen az akármilyen kicsi vagy nagy dolog, az ember elõbb-utóbb rá fog érezni, ebben biztos vagyok...

"Ne is gondold, mert fantazmagória csupán, nem szabad vele másként bánni. Ám ha te a szónak nem tudományos, hanem a mai rosszízû értelmében gondoltad ezt az "etnikai"-t használni, úgy tiltakoznom kell."

Ugyan csak kapizsgálom, hogy pontosan mire gondolsz, de ha "arról" a nációról lenne szó, nos, õk Zsigmond uralkodásától voltak itt, de az igazi problémát csak a török kiûzése után kezdték jelenteni - vagy korábban valamiért róluk nem nagyon szól a fáma.



"A tatárjárást megelõzõen, a szlavón földet és Erdélyt is ideértve, az ország lakosságának hozzávetõleg 85-90 százaléka a magyart beszélte (becslés!). A mohácsi vésszel kezdõdött másfél százados vérzivatarig viszont a királyság 75-80%-a."

Tehát mikor is pontosan?

Egyébként meg: miért is baj ez pontosan?



"Szóval volt természetes integrálódás a mongol pusztítást követõ betelepülõk részérõl, ám az igazán intakt idegen tömbök a Béla által kezdeményezett népességpótlás révén keletkeztek."

S melyek ezek az intakt népesség tömbök?

Mely nációk alkották ezeket és miért probléma, hogy létrejöttek?



"De most tényleg történész-alfórumot rögtönzünk a Julianus barát kapcsán? Mert én a magam részérõl inkább abbafejezném."

I agree.



"Csak annyit még: napjainkban térképezték fel és vetették egybe a honfoglaláskori magyar sírok maradványaiból kiszûrhetõ genom és a jelenlegi nemzettömbök genetikai állományát, és ebbõl az jött ki, hogy a tatárjárás elõttig uralkodó monolit magyarság hajdani vérképéhez ma a csángók, azaz a Kárpátokon túl rekedt, illetve az idõvel (XII.-XVI. sz.) innen kitelepülõk keveredésébõl épülõ népcsoportunk áll a legközelebb. Ami több is, mint érdekes."

Nem ismerem ezt a kutatást, de helytálló lehet ez a megállapítás, hiszen a csángók egy nagyon-nagyon szeparált közegben még érintkezve is alig-alig más népekkel élték át a vérzivataros századok eseményeit.

"Magna Hungaria meg boszniai piramisok, mi? Egy hiszékeny fantaszta, az vagy. Történészpalánta létedre beálltál a kóklerek dicsõ sorába."

Hát te nem vagy egy amolyan tucatdemagóg, öregsrác!

A boszniai piramisokhoz vagy akármikhez semmi közöm, az Hannibal mániája, konkrétan épp pont lesz*rom õket, annyira nem érdekelnek - ezt igazán észrevehetted volna már, öreg barátom...



"Az ugor-török háborúról felteszem azért csak hallottál, s a Magna Hungaria maszlag pedig alkalmas volt a finnugor elmélet támogatására, ez nyilvánvaló. (Bár a finn-magyar nyelvrokonság egyáltalán nem szorul ilyen támogatásra.)"

Nincs egy épkézláb forrásod, konkrét szakirodalmi anyagod amit idézhetnél elméleted bizonyítására...

Te "Magna Hungaria"-mesérõl beszélsz, ami megint csak bizonyítja, hogy nálad helye sincs nálad a másként gondolkodásnak - azaz, ha úgy tetszik, bizonyos értelemben a demokráciára veszélyes elemként viseled magadat...

Meg aztán az, hogy számodra elviselhetetlen gondolat, hogy esetleg maradtak ott magyar nyelvszigetek, nekem sokmindent megmagyaráz...

Bizony...



"Egyébként a kémkedése se volt valami eredményes. És mit kellene cáfolni? Bizonyítsd be te Magna Hungaria létét, ha szerinted létezett. Addig is, én azt állítom, Julianus nem kitalált, a Magna Hungaria meséje viszont az. Rég nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a baskírok keleti magyarok voltak."

Miért nekem kell bizonyítanom egy általánosan elfogadott elmélet igazát - azok bizonyítsanak, méghozzá bõszen, akik kétségbevonják ezt az egészet puszta fantazmagóriákra hivatkozva.

Pápai kém? - ez nem kizárható, de egyelõre nem is bizonyítható - tényként elfogadni eléggé nevetséges.

Magna Hungaria? - Több igazán megbízható helyen is olvastam róla: nyilvánvaló ezen nyelvszigetek létezése, elég nagy baj, hogy te nem látod ezt be.



"(Az elmebeteg kártya kijátszása (bár egyes, gyakran magukat kereszténynek valló jobbosok jóval vehemensebben szokták ezt, egy vallási oldalon is nemrég egy ilyen esetnek lehettem tanúja), és általában a személyeskedés, az megy nálad. De van egy rossz hírem, a pszichológia a szó szoros értelmében még mindig nem tudomány, csupán kezelési metódus.)"

Kénytelen vagyok személyeskedni, minthogy te az emberi szóból nem értesz...

Én egyébként nem tartalak elmebetegnek (ezt rágalomnak tekintem) - csupáncsak megjegyeztem, hogy lazítanod kellene egy kicsit...

Komolyan... ;)



"Kodolányi meseregényét is (a Koltay-féle filmmûvészet kifinomult szarozása közepette) ugyan magasztalhatod, attól az még történelmietlen marad."

Persze, hogy Kodolányi regénye egy kicsit feldúsította a történeti anyagot - az õ mûvében nem is a hitelesség a lényeg...

Sokkal inkább a szépprózai értékei állnak számomra elõtérben - ezeket nem lehet adaptálni - függetlenül attól, hogy Koltay egyébként tényleg bûnsz*r rendezõ.

Tehát a szépirodalmi anyag ezen vonatkozásait helyezem elõtérbe, te ellenben "meseregénynek" tituláltad ezt a ragyogó affinitással megírt bámulatos és egyedülálló nagyepikai teljesítményt, ami megint csak sok mindent elárul számomra...

Nem arról van szó, hogy kötelezõ lenne szeretni Kodolányi könyvét, csak éppen arról, hogy illenék felismerni valódi értékeit, és nem a történeti hûséghez makacsul ragaszkodni...

Ezt én, egy "történészpalánta" írom neked, bizony...

"Igaz. (Az említett egymilliós vérveszteség amúgy nekem is megdöbbentõnek tûnik, de az akkori népességeloszlás, a mongolok honi vonulásának iránya és követett harci szokásaik alapján manapság már inkább ezzel kalkulálnak a történészek... Én korábban tisztán önhatalmú becsléssel félmillió és hétszázezer közé saccoltam. Így is, úgy is irdatlan, elképesztõ országvesztés volt."

Így igaz...



"Nem is heverte ki a nemzet, mely összetételében onnantól fogva hígult fel, és fogadott magába a továbbiakban már integrálhatatlan idegen tömböket, néptesteket. Noha a vérfrissítés minden náció életében elengedhetetlen szükség. Viszont az majd' félmilliónyi volgai magyar - négy ott maradt törzsrõl van szó! - átkozottul hiányzik, alkalmasint más sorsot szabott volna az országnak is, a nemzetnek is, ha ép egészként hozzánk térnek. Ám ez utólagos fikció, messzire is vinne, hagyjuk tehát.)"

Nem biztos, hogy szeretném továbbgondolni az etnikai természetû fejtegetésedet...

Mellesleg, ha komolyan veszem a "higulásról" alkotott elméletedet, akkor az már jóval korábban elkezdõdött...

Már a honfoglalás elõtt...

Úgyhogy csak óvatosan...

Valahol - már nem emlékszem, hol - azt olvastam, hogy még az 1700-as években is beszéltek arrafelé magyarul.

Más: a személyeskedõ hozzászólásokat a moderátorok - állítólag - kitörlik. (A nem személyeskedõket máris szorgosan eltüntetik). Csakhogy tudjátok.

1. Érdekes, errõl sosem hallottam.
2. Vámbérynak is lehettek tudományos tévedései.
3. Manapság senki sem állít olyat, amely Julianus létezését kétségbevonná - többször is volt alkalmam foglalkozni a témával egyetemen, és soha nem hallottam olyat, hogy bárki csak felvetett volna ilyesmit...

Meg aztán miért is?

4. Megint nem hazudtolod meg magad, drága barátom...

Mindegy, hogy mirõl, csak fröcsögni lehessen, igaz? :)

(Neked pszichológus kellene, komolyan mondom...

Vagy talán inkább nõ? :) )

Sõt mi több: nem Magna Hungarica, csak Hungaria.
(Ejnye, moldtun hol maradt?)

Összeesküvés van! Kapát-kaszát kell ragadni!