Ma este 9-tõl a Fem3-on. Jövõbe látó forgatókönyv, 2007-bõl...Ki gondolta volna, hogy 2014-ben bankot robbantanak, trafikokat rabolnak...

Ó, sajnálom, hogy ilyen szomorú helyen találkoztatok. De remélem, azóta meggyógyultál.
Gondolom, kevesen ismerik fel; már az is csodálatos, hogy te tudtad, kirõl van szó.

A mafilm büféjébe újságíróként jártál? Úgy emlékszem, mintha azt írtad volna, hogy tudósító voltál.
És hát ugye, a régi szép idõk, amikor a színészeket még foglalkoztatta a magyar film... és volt mafilm, meg büfé...

Isten éltesse. Ismered személyesen is?

Á, tényleg, köszi.... õ volt Stefi, az egyik szomszéd. Ez az életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rnagy_Katalin

Na, megnéztem: a 75-ös út nemhogy Fejér megyében nincs, hanem még a közelében sem - hanem Zalában. Ebbõl csak az következik, hogy a szerzõnek nagyon tetszenek a 25-ös szám többszörösei (a kocsi rendszáma AN-92-75, a lezárt út 75, a szobaszám 625, vagyis 25x25); a 11-es szám: a gyerekük 11 évesen halt meg, a házaspár tagjai között 11 év a korkülönbség stb. Nyilván a Fejér megyében is valami fifikus rejtett üzenet; pedig nyugodtan tehették volna a Balaton mellé a sztorit, Schmied Zoltán igazán jó utóda lenne Bujtor Csöpinek. Ebbõl a filmbõl lehetett volna, sõt még eztán is lehetne még sorozat, esetleg kicsit hasonlóan a francia Taxihoz, ahol a kétbalkezes rendõrnek és talpraesett nejének idõközben szintén született gyereke.

A zenéje tényleg nagyon jó http://www.youtube.com/watch?v=z57eeSBB5rI
Arra kíváncsi lennék, miért pont Fejér megyébe tették a sztorit (a szép emlékû móri bankrablás nyilván ihletet adott hozzá), amikor a vörös utakon való poroszkálás talán Fenyõfõ környékére tehetõ, ami Veszprém megye, és a balatoni úttörõtábor meg a firenzei orvvadász is Veszprém megyéhez köthetõ, nem Fejérhez. Na mindegy, úgysem tudnám megmondani, hol vették fel. A murvabányás jelenetet talán maga az öreg Orbán szponzorálta...a hírtévé biztosan beszállt a bizniszbe.

Úgy számoltam, ha '71-ben halt meg a fiuk, harminc éve, akkor a sztorit 2001-re teszik. Tehát az idõs úr 1920-as, a felesége '31-es születésû. És cirka 21 éves lehetett 1952-ben - az ávós kitelepítések ugyanis az ötvenes évek elején és nem a végén zajlottak; ez elég szembetûnõ hiba volt a történelmi hitelesség tekintetében.
Az nem zavart, hogy a film két párkapcsolatot mutatott be párhuzamosan; az viszont elég érdekes volt, hogy a szituációk, beszélgetések túlnyomó része civódásból állt, kisebb-nagyobb konfliktusokból, neheztelésbõl. A szereplõk általában rosszkedvûek és ingerültek voltak. Ez merõen szembemegy a nyugati filmes stílussal, ahol még idegen emberek is könnyen szót értenek egymással, és a kapcsolatok nagy részében egyetértenek a felek. Itt viszont mindenkiben, mindenhol, állandóan felszínre törtek a tüskék, a marakodás, a harag. Ez egyrészt dicséretes, hiszen a sztori igyekezett reális maradni; másrészt..... na már megint jöhetnek a panelek, hogy hát igen, mi már csak ilyen haragos, összeférhetetlen, morgolódó nép vagyunk, bezzeg a nyugatiak boldogok, mert õk gazdagok stb stb stb stb stb. És lám-lám, a pénz rögtön értéktelített állapotba juttatta a fõszereplõket, az öregúr a bármi áron való zsákmányszerzéstõl különös bájra tett szert, hõssé vált, aki végre képes boldoggá tenni a feleségét.
Az ilyen emberábrázolás természetesen az alkotókról árul el igazán sokat. És arról is, hogy ezt a "bölcsességet" nyomják számunkra orrba-szájba, hogy már hányingerünk van tõle - a nyugatiak boldogok, jó konfliktuskezelõk, nyugodtak, kiegyensúlyozottak, béketûrõk, mert sok a lóvéjuk és jól élnek; bezzeg mi idegroncsok vagyunk, állandóan egymás haját tépjük, mert szegények vagyunk; tehát a konfliktusok fõ forrása a pénz hiánya és a megoldás legfõbb forrása a pénz. Aki sok pénzt szerez, az akár meg is halhat, mert megboldogult, beteljesítette az életét, hiszen az élet célja a pénz. Attól az ember rögtön boldog lesz. És bátor, és merész, és hõsies, és szép, és táncra perdül, és még a terhes rendõrnõ is neki szurkol. (Bezzeg a Fargóban nem!)
A gond elszáll, mint a buborék; lelkiismeretfurdalás - hát az nem létezik...

Biztosan van olyan film, csak hirtelen nem jut eszembe egy sem, ami azt mutatná be, hogy valaki a konfliktusokon keresztülvergõdve valóban érettebbé, bölcsebbé válik, és olyasmit tanul meg, amitõl õ és mások is LELKILEG erõsödnek, szilárdulnak, gazdagodnak, épülnek. Talán az Elfújta a szél - a végére a nõ biztosan bölcsebbé vált, már nem volt olyan hisztis, elkényeztetett fruska, mint az elején. Több terhet volt képes elviselni és messzebb látott. Sajnos ehhez hasonló film, ami komoly lelki fejlõdésrõl számolna be, nem jut eszembe. Talán Az óriás Elizabeth Taylorral, de az számomra nem volt meggyõzõ, nem tûnt hitelesnek. Vagy mondjuk a Jelenetek egy házasságból - ott is vakon kellett elhinni, hogy a végére jobb lelkiállapotba kerültek a szereplõk és fejlõdtek. Ja igen, eszembe jutott még a Szerelempróba címû amerikai keresztény filmecske is, ami legalább megpróbálta bemutatni azt, hogy a konfliktuskezelés és boldogság, kiegyensúlyozottság igenis tanulható. (És nem a pénzzel együtt hullik az ölünkbe). De a filmipar általában kontraszelektíven kiveti magából mindazt, ami bármiféle valódi lelki érettség irányába mutatna.

Sajnálom, hogy ilyen szempontból ez a film sem tudja meghaladni az éretlen kamaszfantáziák szintjét. Teljesen mindegy, hogy hány évesek a szereplõ, ha a konfliktusokat, problémákat a kamaszfantáziák szintjén állva kezelik és oldják meg.

Persze, igyekeztem élvezni a filmet és nevetni a poénokon, de szerintem nem az az életszeretet és életöröm és újrakezdés stb, hogy hurrá, végre elverhetünk egy rakás pénzt, miután halálra rémítettünk másokat. Ha láttam volna a Marigold hotelt stb, szóval néhány más filmet is az öregkori életörömrõl, akkor talán még inkább szembetûnõ lenne, hogy a Konyec a lelki fejlõdés szempontjából zsákutcát mutat be. Ez a gondolkodás és életszemlélet valóban nem végzõdhet másként, mint ahogy a film. A vége nagyon erõs szimbólum volt, és roppant találó. Aki így akarja végezni, annak hajrá, ne tanuljon és ne fejlõdjön semmit.