Téma: Út a vadonba

matany001 2017 nov. 20. - 19:51:48
(294/334)
Itt nincs lehetõség a hozzászólás szerkesztésére? Elég érdekes, sõt irritáló dolog, mert az automatikus javító az élõlényekkel szót átírta élõlányokkal, és most vettem észre. Szóval az elõbbi akartam a beszámolóhoz biggyeszteni, ha netán valaki olvassa. :)
matany001 2017 nov. 20. - 19:21:27
(293/334)
Út a vadonba, avagy az élet létének értelmezése, és feltárása.

!Spoileres Élménybeszámoló!

Amikor a filmet néztem, számtalan olyan kérdést vetett föl bennem, amik már elõjöttek idõközönként. Személy szerint teljesen tudtam azonosulni a fõszereplõvel, mivel hasonló dolgokon ment át, amiket én magam is átéltem az eddigi létem során. Adott volt a felszínes gyerekkor, ahol már megkellett tapasztalni milyen szörnyûségeket rejt magában maga az ember, mennyire nem tudunk tekintettel lenni egymásra, és miket vagyunk képesek elkövetni elhamarkodottan. Egy embert megtud határozni nagy valószínûséggel a személye kialakulásában az is, hogyan indult el a felnõtté válás ösvényén. Rengeteg fajta és féle élõlánnyal töltjük meg a bolygót, de ezek közül az emberi faj van többségben, de egyben a legelborzasztóbb dolgokat is mi tudjuk csak elkövetni, akár egymás ellen is. Eljutottunk odáig, hogy már tárgyaktól kezdünk függni, dolgoktól, eldobható tárgyi értékektõl, melyek nélkül már létezni sem tudnánk. Elkezdtük kevésbé értékelni azt, ami körülöttünk van, ami behálóz minket. Ezeken csak is mi magunk vagyunk képesek javítani, vagy jobbá tenni, kiszakadva az adott szituációból. Ha egy kicsit is odafigyelünk a másikra, a családtagjainkra, arra, hogy mit jelent szeretni és élni, már is jobbá tudjuk tenni az életet, nem csak a sajátunkat, de másokét is, mert élni jó. A megtörtént eseményeken alapuló film Christopher McCandless történéseit dolgozza fel, eléggé hiteles és megindító formában. A frissen egyetemet végzett fiatal kezdésként a kisebb vagyonos összegét jótékonyságra ajánlja fel, ezzel is sugallva, hogy csak is mi magunk vagyunk képesek segíteni másokon, ne várjunk arra, hogy valaki elkezdje és mi majd folyatni fogjuk, az elsõ lépést akár te akár én, bármikor bárhol megtudjuk tenni. Maradék pénzét jobb híján elégeti, a kocsiját egy árokparton hagyja és elindul a messzi végtelenbe. Utazásai során különféle emberekkel találkozik, akiknek radikálisan megváltoztatja az életét egy jobb irányba, mély benyomást hagyva maga mögött. Itt vetõdik fel az is, miszerint van, hogy az ember saját önmagát nem képes értékelni, vagy jobbá tenni az életét, de másokon képes változtatni és segíteni, képesek meglátni azt a lenyûgözõ ént, amit mi saját magunk nem látunk. Ez egy a valóságban is megálló tény, lehetsz pesszimista, vagy derûlátó, de ha olyan mély érzéssel teli lelkiállapotot képes vagy hagyni másokban, csupán rávilágítva bizonyos dolgokra, olyanokra, amelyekre már régen nem volt sor, ezek által lesz valaki igazán különleges személy. Az eseményekre visszatérve, a fõszereplõ által bejárt útja alatt, megismer hippiket, egy külföldi párt, egy farmert,egy fiatal leányzót, és egy családját elvesztett öregembert, akikre mind-mind, kihatással lesz az õ személyisége és élet filozófiája. Nincs szükség tárgyi dolgokra, nem kell befásulni a nehézség ellenére sem, mert az élet egyszer adatott meg, és megannyi szép és jó dolog van a világon, amit felfedezhetünk benne, és ezáltal a saját lelkünket is átjárja az az érzés, amit úgy hívunk… boldogság. Nálam a legjelentõsebb az öregember szerepe volt, akinek a feleségét, és gyereket vesztett egyszerû otthonülõs unalommá avanzsált életét változtatja meg a fiú. Ráébreszti arra, hogy fedezze fel, nézzen szembe azzal a jóval, a csodálatos dolgokkal, még amiket az élet tartogathat neki, ne gondolkozzon, csak üljön be a kocsiba, és menjen, mert ez jelenti azt, hogy élünk…élünk, mert erre lettünk teremtve, csak meg kell látnunk magunkba a szikrát, és lángra gyújtani. Sorsának beteljesedéséhez eljut oda ahova vágyott Christopher, az alaszkai vadonba távol a civilizációtól, és minden egyéb dolgoktól, hogy csak õ és a természet legyen maga. Felfedez egy elsõ nézésre lakhatatlannak tûnõ elhagyatott kisbuszt az immáron több mint két éve bolyongó, csavargó hõsünk. A több hónapon át, amit ott tölt, a téli idõszakba meglátszanak a zord körülmények következményei is, a jelentõs fogyás, az elhanyagolt arcszõrzet, mind-mind egy fajta lelki utazás kivetülésként lehetne értelmezni. Az idõ elõrehaladtával kitavaszodik, és mintha újult erõre kapna, megmutatkozik a természet gyönyörûsége is. Szelíd jámbor állatok csordába szaladva, a kinyíló virágok, a napos égbolt mind a szabadságérzetet sugallja a nézõbe, korlátok nélkül. A pataknál sétálva meglát idõközben egy szarvast, majd úgy dönt, lelövi és húsát elfogyasztja majd, viszont ez a terv kudarcot vallott, mivel nem tudta idõben lenyúzni és elvinni a húst, majd a legyek megrohasztották, amit késõbb a naplójába úgy írta le, bár csak sose lõtte volna le az állatott.
A közelgõ tragikus véghez közeledve, úgy érzi ideje visszamennie, ideje visszatérnie, most amikor teljesen megjárta ezt az utazást, de itt mutatkozik meg a természet ereje is. Egy gyors hullámokat vert folyáson át vezetett az útja, melyet most már képtelen átszelni így visszatér a buszhoz, és az éhezéstõl, illetve a kimerültségtõl vezérelve véletlenül egy mérgezett növényt fogyaszt el, immár elkerülhetetlenül sodródva a végkifejlethez. Elénk tárják az elképzelt vívódást a halállal, a szenvedést is mely gyökerestül belevésõdik az ember szemébe. Utolsó óráiban különféle írásokat hagyott maga után, az egyikre annyit írt: „Boldog életem volt, köszönök mindent, isten áldjon mindenkit!” Majd felfeküdt az ágyába, és visszaemlékezve életére, a felhõk között elõtörõ napfényt nézve, mosolyogva könnyes szemmel távozott az élõk sorából, ezzel befejezve a film cselekményét. Megható, és egyben csodálatra méltó film, mely mindenféleképp kötelezõ megnézni, ha egy elgondolkodtató utazásba akarod magadat beinvitálni.
Számomra még is a legfontosabb az volt, amikor az alábbi idézetet véste föl egy könyvbe: „A boldogság akkor az igazi, ha megosztjuk…”
madaraszmona 2017 okt. 31. - 18:19:54
(292/334)
Ja és ugyanúgy ( bár õ életben maradt) Aron Ralston ( valaki itt a fórumon megemlítette) 127 óráját is olvastam, izgalmas volt a könyv, de vele sem lehet azonosulni. Õ is egy nagy barom, felelõtlen nem elég hogy a maga életét kockáztatta, de még néhány barátja is életveszélybe került miatta, aki olvasta a könyvet tudja mirõl beszélek. Õk is példát adnak, ELRETTENTÕ példát és erre is szükség van nyilván hogy az ember ne így csinálja
madaraszmona 2017 okt. 31. - 15:28:42 Előzmény Kolókapitány
(291/334)
A könyvet most olvasom a filmet még nem láttam, de kíváncsi voltam a véleményekre. A srác filozófiájával szerintem nincsen semmi baj. A mai napig élnek természeti népek és rengetegen választják a nomád életmódot még zord tájakon is. Nem ezzel van a gond, hanem a srác volt defektes. Eleve úgy ment a vadonba, hogy nem készült fel. Lett volna rá pénze hogy megvehesse az alapvetõ eszközöket, nyíl, jobb puska, meleg ruházat tartós élelmiszer, amíg ki nem alakítja magának az életet, de nem, elment egy csotrogány puskával és egy 12 kilós zsákot vitt összesen, nagyon sok minden nem lehetett benne. Még nem járok a könyv felénél sem, de az biztos, hogy utálom én nem így csinálnám, és nem mutat példát, nekem az jön le, hogy aki ilyen h.ülye haljon meg! Gyakorlatilag éhen halt, amikor megtalálták a tetemét 30 kg volt a teste és a bõr alatt nem volt zsír réteg és az izmok is elsorvadtak, mert nem volt annyi esze, hogy az életben maradáshoz nem elég bogyót enni, ahhoz bizony vadat is kellene ejteni... Azért végig olvasom, de nem tudok vele azonosulni.
10/10
beresmonkey2 2017 aug. 24. - 03:43:34 10/10 Előzmény HarleyQuinn
(290/334)
Ne tévesszen meg se a film értékelése, a 8,8 szerintem az értékelõk száma alapján nem rossz, és az se zavarjon össze, hogy igaz történeten alapul a film. Amúgy mindenben igazad lehet, szerinted...
1/10
HarleyQuinn 2017 júl. 23. - 20:06:00 1/10
(289/334)
Pont azért egy rakás sz**, mert a valóság nem ilyen. Ahogy a sráccal sem így történtek a dolgok a valóságban.
Szép ábrázolás? Az egyetlen, amit ábrázoltak, az a frizurája volt, amire kínosan ügyeltek, hogy az egész film alatt szétálljon. Különben nem lenne hiteles ugye...
Ezt a dolgot pont azok nem értették meg egyáltalán, akik ezt a filmet rendezték és leforgatták. A színészek szintén nem értették, hogy mit is csinálnak. A magyar szinkronnal meg aztán teljesen taccsra vágták az egészet.
A filmzenéért jár a pont, de ennyi. 140 kínkeserves percen át nem történik semmi, amivel nem is lenne baj, ha közben sikerülne arról beszélni, hogy mi is történik, és nem elcsépelt, bugyuta Oravecz Coelho bölcsességeket skandáltatni egy 10 éves hangú szinkronszínésszel.
Akárki akármit megszólalt, annak 10 percnyi eltúlzott érzelmi ömlengés és hangzatos, de értelmetlen kifejezések hada lett a vége. A karakterek egytõl egyig sztereotipizált, túljátszott szerepek voltak, egy rakás bohóc. Mert nyilván, ha valaki világgá indul, akkor egyértelmûen csak gyogyósokkal, hippikkel, nudistákkal meg bolond európai turistákkal találkozik. Kár, hogy a valóságban nem.
És persze ott van a gonosz anyu-apu, meg a csodálatos, varázslatos, kedves öreg apóka, akit felrángat magával a hegyre, hogy majdnem infarktust kap, de azért legyen kalandvágyó... és utána persze csodapapa nagy érzelmesen örökbe akarja fogadni, de a srác annyira szerelmes Alaszkába, hogy már az életben többé senki és semmi nem érdekli.
Teljesen egyértelmû volt egész végig, hogy szimplán csak ki akarta nyírni magát, csak nem elég tudatosan.
Valószínûleg meghatott volna, ha csak elolvasom a valaha élt srác történetét, vagy mondjuk ismertem volna, de ebben a filmben nem. Tömény unalom, undorító klisék, sablon dumák, megjátszott érzelmek, egy nagy rakás KAMU. A fõszereplõ színész pedig kb. annyira volt hiteles, mintha Shrek játszotta volna.
Hosszú, unalmas, semmitmondó, hatásvadász, színészi játék 0, idegesítõ és még csak nem is szép. Csak a zene ér benne valamit, és semmi más.
És köszi, nem kell kioktatni, hogy csak azért nem tetszik, mert nem jön át a mondanivalója. Ennél a filmnél jóval elõbb tisztában voltam ezzel a \"mondanivalóval\", de ez, mint film, nem tetszik, és kész.
Ha még egyszer meg kéne néznem, inkább én is világgá mennék.
Rita Oláh 2017 márc. 23. - 21:34:50
(288/334)
Az elején még untam, de aztán magával ragadott. Nagyon sokminden történt benne. Én mindvégig arra számítottam, hogy jó vége lesz. De nem árt, hogy van ilyen kivonulás a vadon témába ilyen film is, hogy ne gondolja mindenki azt, hogy ez milyen könnyen, kivitelezhetõ jó buli.
10/10
Kata Liesz 2016 aug. 15. - 12:15:30 10/10
(287/334)
10/10 Én ezért a rendezésért Oszkárt adnék. Ez az a film, amit ha értesz soha az életben nem felejtesz el.
Igaz történet, olyan szépen ábrázolva, amennyire csak lehetséges. Az érzelmek és a szimbólumok teljes tárházával.
Nagyon mély témát feszeget, ami mindannyiunkat érint ebben a társadalomban.
Belsõ úton járóknak kötelezõ!
10/10
Kata Liesz 2016 aug. 15. - 12:08:42 10/10 Előzmény Kolókapitány
(286/334)
Pont ezekért jó a film, nagyon szépen leírod. Az hogy nem értesz egyet a fõszereplõ választásával, saját döntés.
A film elkészítése, az effektek, a szimbólumok és a történet zseniális, mindenki azt gondol magában errõl amit csak szeretne. Nem lett a nézõre erõltetve semmilyen állásfoglalás sem.
4/10
Kolókapitány 2015 okt. 22. - 15:25:20 4/10
(285/334)
Nagyon nagy csalódás a film és még most is dühös vagyok az elpazarolt több, mint két óra miatt.
Eltekintve attól, hogy mi a véleményem a srácról számomra egy nagyon ellenszenves életfilozófiát mutat be az õ története. Dobálózunk itt a fogyasztói társadalommal, mint pejoratív szóval, de senki nem tudott még a mai világnál jobbat, akár kicsiben is megvalósítani. Amit Chris McCandless véghezvisz, az bemutatja az evolúció folyamatát visszafele. Onnét kezdve, hogy kilép a vadonba megszûnik embernek lenni. A társadalomban való éléstõl, szépen eljut az õsközösség elõtti totális káosz állapotához. Ez a film nagyon jól bemutatja, hogy mi szükség van a közösségekre, államra, jogrendszerre és mennyire veszélyes a felelõtlen, meggondolatlan viselkedés.
9/10
NADALFAN 2015 jún. 14. - 20:08:11 9/10 Előzmény Edmond Dantes
(284/334)
Nagyon jó összegzés a filmrõl, hozzátéve megrázó filmélmény , de sokkal jobb mint a hasonló, Vadon Dr. Szöszivel.
9/10
Edmond Dantes 2014 dec. 01. - 12:33:42
(283/334)
Megejtõen szépen fényképezett, minden jelenetében "kijátszott", sajátos-vándorremetés road-movie egy valós fiatalemberrõl, akit a wikipédia "American adventurer", "amerikai kalandor"ként aposztrofál. Inkább úgy fogalmaznék, kalandvágyó, a civilizációtól és részben saját családjától megcsömörlött, tehetséges fiatalember a fõhõs, aki onnan és azok elõl is menekül, ahol és akik befogadnák, velük együvé tartozónak tekintenék...ha õ ezt hagyná. Menekül és háborúba keveredik a "dicsõ" (copyright Petõfi) ám sokszor zord, kegyetlen természettel. Sean Penn biztos kézzel, kicsit talán "ráérõsen" rendezi a darabot és fõhõsét. Emile Hirsch szellemileg-fizikailag egyaránt kimagaslót alakít. Minimum egy Oscar-jelölés járt volna neki ezért, de 22 évesen úgy látszik, nem egykönnyen adják még a jelölést sem. Hal Holbrook, ebben, közel a 80-hoz, egy átlagos bölcs-jóságos-öregember szerep eljátszásáért legalább megkapta a jelölést...
10/10
marcovanbasten88 2014 nov. 27. - 20:18:06 10/10
(282/334)
Letaglózott a film. Teljesen belemászott a gondolataimba, hihetetlen élmény volt megnézni. Óhatatlanul a Nagy Kékség jut eszembe róla, de most úgy érzem, hogy még annál is jobban megfogott, pedig korábban nehezen hittem volna, hogy lesz ilyen. Amikor valami megfoghatatlan hív és tudod, hogy ott a helyed. Ösztön, boldogság, akarat, tisztaság, ezek jutnak eszembe. Napok óta a sztori és a képek járnak az agyamban. Azért arra kíváncsi lennék, hogy 22 évvel a halála után mit szólna a srác a mai világunkhoz..
detox 2014 nov. 24. - 02:59:54
(281/334)
meg kellet volna várnia Bear Grylls mûsorait :)
Kitt Katt 2014 nov. 23. - 19:11:13
(280/334)
Gyönyörû film.
SzVanda 2014 nov. 10. - 14:21:49
(279/334)
Szép film. Spoiler lehet benne!
Valaki azt írta, hogy önzõ dolognak tartotta, amit a fiú tett. Elgondolkoztam ezen. Hát nem tudom.. talán pont ettõl menekült.. Ez is elvárásnak tûnik. Nem tudom.
Haragudott a szüleire, de én úgy láttam, hogy a szülõk is olyanok voltak, mint a legtöbb mai ember, aki csak akkor látja valaminek, vagy valakinek az értékét, amikor az már nincs meg neki.
A testvére elmondása szerint, ez a tragédia összehozta, lenyugtatta, és megváltoztatta a szülõket is.
Az is furcsa - nem? - hogy amikor valami rossz történik az olyan dolgok, amik most fontosnak tünnek, teljesen értéküket vesztik. Pl.: ha valami rossz történik nem érdekel, hogy a szemeden a festéket szétkenve bõgve mész végig az utcán, máskor meg a sarki boltba is sminkben mész csak le. De ez csak egy példa a sok közül.
Azt hiszem a szülõk nagyban hozzájárultak, ahhoz - és a testvére elmondása szerint is - hogy a fiú úgy érezze nem akar ilyen tásadalmi norma szerint élni.
Én is sokszor érzek igazságtalannak dolgokat, törvényeket, normákat. Amihez nincs kedvem. És csak azért "kell" betartani, mert valaki/k más/ok így döntött/ek. De "miért?". "Csak". Mint a szabadság illúziója.
Szerintem a fiú a filmben szabadságra vágyott, hogy akkor és ott azt tegyen ami jólesik, minden félelem nélkül.
De a végén rájött - és abban is igaza volt aki ezt irta - hogy a szabadság, a boldogság nem egyenlõ a magánnyal.
10/10
H. Zita 2014 márc. 21. - 19:47:35 10/10
(278/334)
Spoileres!

Kell egy fajta érettség és lelkiállapot ahhoz hogy valaki értékelni tudja ezt a filmet,történetet. Mondom ezt úgy hogy 6 éve még nem kifejezetten tetszett vagyis nem volt rám hatással, nem maradt meg. Aztán rábukkantam újra és hát mondom: HÚÚÚÚÚ!
Hihetetlenül jó! Két órán át szó szerint rátapadtam a képernyõre.
Lehet õt hibáztatni, hogy abban az elb*tt társadalomban nem akart beállni a "mintapolgárok" közé, hogy csalódott a világban? Mindenki tegye a szívére a kezét és mondja úgy, hogy néha nem kapna fel egy hátizsákot és kelne útra hátrahagyva mindent! Legalább egy kis idõre....Sajnos õ már nem térhetett vissza, de ettõl lett az õ története ilyen különleges. És hát gyanítom nem õ volt az egyetlen...
10/10
cszsolt86 2013 okt. 28. - 19:21:06 10/10
(277/334)
Nagyon tetszett a film mondanivalója. Magával ragadott a sztori, nagy beleéléssel tudtam nézni.
10/9
7/10
idonotknow 2013 szept. 30. - 21:28:11 7/10 Előzmény tangled
(276/334)
Eddig még nem szóltam hozzá filmekhez, de ez a film rávett arra hogy most megtegyem.

A filmnek valóban elég mély, mégis viszonylag egyszerûen felfogható mondanivalója van. Ahogy olvastam valaki szereti, valaki nem. Az én személyes véleményem az hogy amit Christopher McCandless tett az egy önzõ, azonban semmiképpen sem elítélésre méltó dolog. Azt tette amit úgy érezte hogy meg kell tennie, a jelenlegi élethelyzetében nem volt boldog. Nagy bátorság kell ahhoz hogy ilyen radikálisan változtassa meg az ember az életét, azonban annak a módja ahogy ezt a fõhõs véghezvitte rendkívül önzõ volt. Gyávaságból nem állt a szülei elé és minden tájékoztatás nélkül lépett le, kétségek között hagyva a szülõket. Habár távolról sem voltak a legjobb szülõk, és az életfelfogásuk szöges ellentéte volt fiukénak, azért megérdemeltek volna egy magyarázatot, ha nem is szemtõl szembe, de legalább egy levél formájában.

Azt én viszont végképp nem értem, hogy gondolta hogy egyedül vág neki a dolognak. Ha sikerül is tartósan életben maradnia a vadonban, a társaság hiánya egyszerûen felõrölte volna. Az ember társas lény, ez a természetes állapota, és ha valaki ezt teljes magányra váltja, ott szinte biztos hogy egy idõ után sérül az illetõ. A felismerés a film végén hogy "happiness is only real when it's shared" (nem szó szerint, de valahogy így volt) talán a film legnagyobb tanulsága.

Egy kis személyes véleményként, én magam sem értek egyet a mai fogyasztó orientált társadalmi berendezkedéssel. Ez a fajta "világgá menés" lehet egy jó megoldása a problémáinknak (habár a teljes elszigetelõdés és hátat fordítás talán kicsit túl radikális), de semmiképp sem egyedül. Lehet élni és élvezni az életet anélkül hogy a mai társadalmi normákat az életünk részévé tennénk, de csak is akkor ha van kivel megosztanunk ezt a boldogságot.
6/10
tangled 2013 szept. 05. - 08:49:44 6/10
(275/334)
Megnéztem a filmet, csalódás volt. De nem hagyott nyugodni a dolog, ezért elolvastam a könyvet. A filmbõl nagyon sok részlet kimarad, amibõl érthetõvé válik, hogy ez a srác valójában mit is szeretett volna, mit miért tett, és mi motiválta.