Ez a jó, amikor egy filmélmény lassan cseng le, hosszan, újra és újra elgondolkoztatja a nézőt (+ néhány fontos kiegészítés)... (Ugyan részben akkor játszódik a cselekmény, de nagyon nem karácsonyi film - ennél talán csak Tarantino nyolcadik filmje kevésbé az, pedig elhangzik benne a Csendes éj...)

(Spoiler-alert)
Tele van az élet paradoxonokkal: a "végtelen szabadságnak" tűnő, de céltévesztéssel terhelt élethelyzet valójában túlélhetetlen börtönnek bizonyul...

A meg nem vallott és el nem hagyott bűnnek sosem marad el a következménye (Jak 1, 15… a bűn pedig kiteljesedve halált nemz). Ha el nem rendezett bűn van, akkor nincs megúszás. Az igaz történet (mint alapsztori) egyszerre bizonyítja Jakab fenti igazsága, na meg a bibliai házasság- és szexuáletika örök érvényét.
Pozitív oldalról is van a filmben egy olyan szép példa, hogy érdemes ezzel kezdeni: az teljesen rendben van (tehát biztosan nem okozott megbánást), hogy az ifjú főhős nem hagyja magát elcsábítani, amikor átmegy boldog karácsonyt kívánni, stabilan nemet tud mondani a felkínálkozó sweet sixteen-nek (jó poén, hogy az alkudozva is még mindig felhazudott életkorra visszakérdez tesztelve, hogy "mikor születtél?"- ha nekiáll számolgatni a lány, az egy önvallomás 😉 ). Ebben az idősíkban kifejezetten diabolikus figura az - übermega jó fejnek tűnő (!) - öreghippi-haver, aki éppen efelé a büntetőjogilag is gázos, dehogy ártatlan affér felé lökdösi (nem a medve 🐻 a veszélyes...) A hippinéni pótanya viszont abszolút jó irányba tereli, ahogy - ugyanúgy otthagyott, empata szülőként - megpróbálja rádöbbenteni, hogy milyen mély szenvedést okozott a lelépésével otthonról...

Meghatározó negatív oldali példa pedig az apjáé, aki anno "évismétlésre buktatta magát" és ezt még el is hallgatták az újabb "feleséggel" (a szülők titkos és tisztátalan múltja tényleg "aknamező" és engesztelhetetlen düh forrása tud lenni). Egyszerűen nem lehet tiszta/legitim módon tetszés szerint családokat alapítgatni itt-ott (se titokban, letagadva az elsőt, se lepapírozva, se anélkül, se sehogy, ez egy végzetes divat), tilos bűnös életállapotba navigálni és benne ragadni: ez nyilvánvalóan ellentétes a Teremtő akaratával (tudható egészséges lelkiismeretből és Isten igéjéből is), tehát ez a gyökérbűn, ebből ered a (második) család eredendően és szükségszerűen torzult, törött állapota, a srác sértettsége, sértődöttsége, részben jogos (társadalom)kritikai attitűdje és minden tragikus következmény. A nehéz helyzetre részben megérthető, de így is mindenképpen szuperönző (, tehát szintén bűnös) „válaszmegoldás” Supertramptól a lelépés szó és nyom nélkül, akkor is, ha sok mindenben igaza van: valóban nem vonzó a konformista-materialista szülői minta, (még!) nem értik meg, (egyelőre!) meg sem próbálják kiengesztelni a haragját, és (még!) nem akarnak változ(tat)ni, adott pillanatban még nem mentek át a szükséges jellemfejlődésen (később viszont megérnek rá!). Igen, mindent Isten teremtett, ami szépség körülöttünk van, és tényleg nem csak az emberi kapcsolatok fontosak: de attól még azok, laza kézmozdulattal nem dobhatók ki. Pont azt a rossz mintát nem kéne követni, hogy a családját kukába dobja, expressis verbis letagadja (ld. a gyökérbűnt, tkp. azt másolja)!
Az emberek általában igenis fejlődőképesek (még a szüleink is 😉), az állapotok nem állandók: elkeseredésből, dacból és spleen-ből pláne nem válthatsz "szupercsavargó" életmódra, névre, identitásra, a szeretteidért minden körülmények között felelős vagy, ez a helyzet...
A szeretetet pedig aligha kell "megszolgálni" (ez a legnagyobb tévedése), pláne "elosonni" a tévhitben, hogy ebben vallott kudarcot... (Ha ez igaz lenne, akkor senki se gyászolta volna ekkora fájdalommal...)

A megbocsátást (, ami egy bátor, AZ igazán bátor döntés) nem lehet skippelni… (ld. Mt 6, 15Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.) Akármilyen elképzelhetetlennek, megoldhatatlannak tűnik, akarni kell, végül el kell határozni ezt a mindenkit felszabadító lépést, aztán Isten megsegít…
A játszmázás tévút, bele se érdemes menni, de legalábbis fel kell vele hagyni idejében, nem szabad túlfeszíteni (a film elején elhangzik, hogy csak pár hónapra tervezte az alaszkai elvonulást, ebből látható, hogy az egész egy - talán csak tudat alatti - "büntetlek titeket" című játszma része, nem egy véglegesnek szánt életállapot-döntés).

Lazítsunk egy alig észrevehető (két másodperces), de annál szórakoztatóbb és beszédesebb snittel: Az milyen, amikor a dán Szonja ultra-vadkempingezik a pasijával a folyónál és úszás után simán leveszi a vizes pólót, miközben látja, hogy evez feléjük a főhős (ezalatt dübörög a Can’t touch this…), aztán – még csuromvizesen – kihúzza a szemét szemceruzával!!! 👁️😆 Hm, kicsit kijött belőle a k-ság… (Hamvas Béla simán kiírja a kifejezést a Bor filozófiájában, mert nem tud rá jobbat…)

Ha már Hamvas, ezt mintha erről a filmről írta volna: "Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság... a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet."
Hozzáteszem tisztelettel, jól hangzik, de nem ez az igazi szabadság (csak az Igazság tesz szabaddá, aki egy személy, dicsőség Neki! 😉) és a film főhősének motivációiban is másodlagosnak érzem a (céltévesztő és valójában önámító) szabadságszeretetet a sértett lázadáshoz képest, hiszen simán lehetett volna nagyon lazított szálú kapcsolatra váltania a családjával, mindezt mégis korrektebb, tisztességes, kevésbé kegyetlen, hatásait beszámítva de facto bosszúízű módon (legalább néhány levél/telefon - utóbbit majdnem meg is próbálja...).
Jó ez a komment : „Még valami: sosem értettem, hogy némely emberek miért nem állnak a sarkukra, és vívják meg kis harcokkal a háborút? Miért kell atomcsapást mérni az utolsó pillanatban? Miért kellett egyetemre menni, ha nem érdekelte? Mert ki kellett volna állni az igazáért, és aztán viselni a következményeket a saját bőrén? Bizonyára egyszerűbb (igen, egyszerűbb!) mindent felégetve másokra hárítani a következmények elviselését.”

Bizony vannak, akikért kár, hogy rámennek erre a (tényszerűen, nem ítélkezve, de a rossz döntést nem relativizálva, pláne nem mentegetve ki kell mondani, hogy dehogy "szellemi forradalomra", hanem)lázadásos-menekülős partizánakcióra (magán a főhősön mint a földi atyai házhoz vissza sajnos már nem térő tékozló fiún kívül is):
a (szimbolikus-metonimikus) rénszarvast maga is sajnálja, hogy hiába esett áldozatául és a végén biztosan a szüleit, tesóját sem kevésbé… (Különben - rendes ügymenetben, langyos életviszonyok között - talán sosem szánta volna meg őket, így nem is tudott volna a túllépéshez szükséges mértékig átértékelni mindent - annyira zseniális, ahogy az Úr szervezi, pont annyira durván, igen, ha kell extrémmé alakítja a körülményeket, hogy azok között mégis megpuhuljunk...) Végül a halálos matracán a magic bus-ban eljut oda, hogy megbocsát, szeret és "Isten fénye ráragyog" (az öreg Ron kifejezésével), mert - ahogy a másik öreg mondta korábban a Megváltás hegyére spontán módon fellátogató ifjúságnak – „Isten szeret bennünket, áradva”…
(Ezért 10/10 🙂 )

„Sose felejtsd el, hogy szeress, mert ha szeretsz, Isten fénye ragyog rád!”

A meg nem vallott és el nem hagyott bűnnek mindig beüt a következménye. Ha el nem rendezett bűn van, akkor nincs megúszás. Nem lehet tiszta/legitim módon házastársat, gyereket otthagyni, aztán másik családot alapítani (se titokban, letagadva az elsőt, se lepapírozva, se anélkül, se sehogy), tilos bűnös életállapotba navigálni és benne ragadni: ez egyszerűen ellentétes a Teremtő akaratával (tudható egészséges lelkiismeretből és Isten igéjéből is), tehát ez a gyökérbűn, ebből ered a (második) család eredendően és szükségszerűen torzult, törött állapota, a srác sértettsége, sértődöttsége, részben jogos (társadalom)kritikai attitűdje és minden tragikus következmény. [innentől spotted-spoileralert] A nehéz helyzetre részben megérthető, de így is mindenképpen szuperönző (, tehát szintén bűnös) válaszmegoldás Supertramptól a lelépés szó és nyom nélkül, akkor is, ha sok mindenben igaza van: valóban nem vonzó a szülői minta, (még!) nem értik meg, (egyelőre!) meg sem próbálják kiengesztelni a haragját, és (még!) nem akarnak változ(tat)ni, adott pillanatban még nem mentek át a szükséges jellemfejlődésen (később igen!). Tényleg mindent Isten teremtett, ami szépség körülöttünk van, és nem csak az emberi kapcsolatok fontosak: de attól még azok maradnak, nem dobhatók ki. Pont azt a rossz mintát nem kéne követni, hogy a családját kukába dobja (ld. a gyökérbűnt, tkp. azt másolja)! Az emberek általában igenis fejlődőképesek, az állapotok nem állandók: elkeseredésből, dacból és spleen-ből pláne nem válthatsz "szupercsavargó" életmódra, névre, identitásra, a szeretteidért minden körülmények között felelős vagy, ez a helyzet...
A megbocsátást (, ami egy bátor, az igazán bátor döntés) nem lehet skippelni… Akármilyen elképzelhetetlennek, megoldhatatlannak tűnik, akarni kell, végül el kell határozni ezt a mindenkit felszabadító lépést, aztán Isten megsegít…
Lazítsunk egy beszédes bevágással: Az milyen, amikor a dán Szonja ultra-vadkempingezik a pasijával a folyónál és úszás után simán leveszi a vizes pólót, miközben látja, hogy evez feléjük a főhős, aztán – még csuromvizesen – kihúzza a szemét szemceruzával… Kicsit kijött belőle a k-ság (Hamvas Béla simán kiírja a szót, hiszen nem tud rá jobbat)…
Jó ez a komment, idézem: „Még valami: sosem értettem, hogy némely emberek miért nem állnak a sarkukra, és vívják meg kis harcokkal a háborút? Miért kell atomcsapást mérni az utolsó pillanatban? Miért kellett egyetemre menni, ha nem érdekelte? Mert ki kellett volna állni az igazáért, és aztán viselni a következményeket a saját bőrén? Bizonyára egyszerűbb (igen, egyszerűbb!) mindent felégetve másokra hárítani a következmények elviselését.”
Megérthető minden lépés, de bizony vannak, akikért kár, hogy rámennek a partizánakcióra: a rénszarvast maga is sajnálja, hogy hiába esett áldozatául és a végén biztosan a szüleit, tesóját sem kevésbé… Végül a halálos matracán a magic bus-ban láthatóan eljut oda, hogy megbocsát, szeret és Isten fénye ráragyog… (Ezért 10/10 :)

Nem értem, mitől lett ez kult film. Szentimentálisan (ál?)naiv és entellektüellkedő. Sajnálom a srácot, megértem, hogy agyára ment a buborék polgári élete, de erősen túllőtt a célon, csak az derül ki belőle, hogy szimplán érzigélgető félkegyelmű. Az ilyen srácok miatt szokták fikázni a “bölcsészeket”. Nála még az ifjú Werther is talpraesettebbnek tűnik, de hasonló kaliber. Túllőtt romantika.

Nem értem miért marad ott a buszban meghalni, miért nem állt tovább.

Ha még nem sikerült volna feliratot találni: ncore-on elérhető magyar szinkronnal, több betétdal feliratozva.

Darwin díjas a főhös.

Számomra csak a vége miatt lett valósághű. Különben csak egy unalmas és felejtős kultfilm lenne.

A tepsiképű színész tekintetéből nem làttam sugàrozni az értelmet. Azt a jelenetet kaptam el, ahol a természetben vadul bőgetik a zenét, és hotdogot csinálnak, a turistalany egy szàl bugyingóban kêzenfogva vezeti ( hovà?) az idegen kenus sràcot.
Kifejezetten irritàló.

Ha nem ez lenne a vége, még értelme is lenne az árral sodrodó, életet tanuló srác történetének. Így viszont csak egy cuki, de nagyon ostoba fiú.