Jonas Petter Aronsen Az ember, aki elvesztette az időt című művét december 14-én Bodó Viktor rendezésében, Kovács Krisztina és Róbert Júlia átiratában mutatják be a Vígszínházban. A Csehov drámák ihletése nyomán született történet messze északon, egy távoli, világtól elzárt helyen játszódik, és a szó szoros értelemben vett rideg valóság formálta kegyetlenül szórakoztatóvá.
Ez a film akár jó is lehetett volna: remek színészekkel készült egy jó alapsztoriból, aztán fogták, kilúgozták és összecsapták.
A magyar születésű szabadulóművészről évek óta keringenek pletykák, miszerint valójában amerikai vagy brit hírszerzőként turnézott az 1900-as években.
Az acb Galéria idén is karácsonyi vásárt rendez Király utcai kiállítótereiben! A kiállítás 2024. december 12-én, csütörtökön 12:00 órától nyitja meg szimbolikus és konkrét kapuit, és számos kiemelkedő művet mutat be.
A Disney 2010-es animációs filmjéből a Tudom, mit tettél tavaly nyáron remake írója fésül új verziót.
Átböngésztük a Fortepan karácsonyi képeit, és kiválogattunk közülük párat, megidézve a múlt század karácsonyait.