Idén a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ múzeumai és könyvtárai együtt ünnepelnek, közösen kedveskednek látogatóiknak egy élménykalendáriummal. 2024. december 1-je és december 24-e között 24 kiemelt ingyenes és megannyi más adventi élményprogram várja a látogatókat a Közgyűjteményi Központ múzeumaiban és könyvtáraiban országszerte.
Nem hagyományos zenés dokumentumfilm a Mi vagyunk Azahriah, hiszen kapunk hozzá egy "meseszálat" is, mégis az a legjobb rész, amikor a címszereplő énekelni kezd.
Az Apple TV+ legnagyobb idei durranása volt a Clooney-Pitt páros fekete humorral átszőtt akcióvígjátéka, a Két magányos farkas, be is jelentették a második részt – amely nem fog elkészülni.
Az ünnepi kínálatot majd a színes-szagos megaprodukciók viszik el, pedig hamarosan elénk kerül Jude Law remek krimije, Taron Egerton repülőtéri thrillere és egy vadonatúj Nosferatu-feldolgozás is.
Nem mintha a korábbi rövid trailerek hamisak lettek volna, de a most kijött beharangozót tartja a Netflix a fő attrakciójának – és elég látványos is!
Az ezredforduló legjobb sorozatai közt is kimagaslóan sikeres ’Szex és New York’ írónője jövő március 19-én Budapesten, az Erkel Színházban mutatja be az ’Igaz történetek a szexről, sikerről és a Szex és New York’-ról című előadását. Az egyedülálló, egyszemélyes színpadi showban a világhírű bestseller írónő, Candace Bushnell betekintést nyújt saját életébe, karrierjébe, valamint a Szex és New York című sorozat mögött álló valós eseményekbe.
Ne legyen bűntudatod, ha nem vagy folyamatosan produktív! - megérkezett a Budapest Park mentális egészséggel foglalkozó sorozatának második része
Orsi minden adásban elmondja, hogy kényelmetlenül érzi magát, Zoli pedig szokásosan figyelmen kívül hagyja a hallottakat.
Hihetetlen történések zajlottak múlt héten a kereskedelmi tévék környékén, és itt most leginkább a TV2 műsoraihoz kapcsolódó két botrányra gondolunk, amik „elvileg beárnyékolhatták volna a csatorna adásait", de a nagy francokat!
Herendi Gábor legújabb alkotása címében egy futásról szóló filmet ígér, ez azonban átverés. Valójában három filmet kapunk egyben, amelyek nem a futásról szólnak, hanem a budapesti középosztály tapintatosan feminista Avengers-évé állnak össze.