Anyák napjára készülve hazánk négy, ikonikus zenei alakja közösen dolgozta fel Bródy János: Mama kérlek című dalát. Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás a STRAND Fesztivál felkérésére állt mikrofon elé, hogy több tízezer fesztiválozó nevében mondjanak köszönetet minden anyukának.
„Hogy tetszik lenni?” címmel indított kezdeményezést a Fesztivál Önkéntes Központ, a legnagyobb hazai fesztiválok önkénteseit koordináló szervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben. A program az otthonaikba kényszerült idős korosztályt köti össze olyan szabadidővel rendelkező lelkes fiatalokkal, akik aktív telefonos kapcsolattal társaságot tudnak biztosítani számukra.
“Képzelgések” címmel fog idén megjelenni a Gyöngyvér zenekarból ismerhető Mazán Attila gitáros és a negyedik X-Faktor győztese, Danics Dóra énekesnő Tengerszem nevű közös projektjének első nagylemeze.
Friss, művészi és önkifejező klippel debütált Solére legújabb dala, a Köztünk Liliom. A saját maga által elektronikus space popként definiált szólóprodukciójában a Shaibo korábbi énekesnője minden eddiginél személyesebb zenét alkot, mellyel saját érzelmeit és emlékeit örökíti meg.
A debreceni zenekar a karantén alatt sem vesztegeti idejét. Az énekes váltást követően is fáradhatatlanul dolgoztak, olyannyira hogy egy hónap alatt két új dallal is jelentkeztek. A nagysikerű Játszik tovább után, Húsvétkor a Partyállattal lepték meg rajongóikat. A studió munkák jelenleg is rendületlenül folynak, készül a harmadik dal, és a banda reméli hogy mihamarabb megoszthatják majd a követőikkel.
A GDP, vagyis a Görögh Dani Performance stílusában nem kategorizálható örömzenélést takar, amelyben számos zenész közreműködik akár földrajzilag távoli helyszínekről is.
James Blunt a koronavírus ellen harcolók előtt tiszteleg legújabb dalával - itt a „The Greatest”! Megindító videóklippel jelentkezett a brit szupersztár. A szerzemény októberben megjelent nagysikerű „Once Upon A Mind” című albumán hallható.
Sokan kerülünk olyan helyzetbe életünk során, hogy sokáig nem láthatjuk a szeretteinket, ilyenkor új módokat kell találnunk a kapcsolattartásra és érzelmeink kifejezésére.
Magyarország vezető reggae formációja, az idén harmincötödik évébe lépő Ladánybene 27 is komolyan veszi a Maradj otthon! felszólítást, bízva abban, hogy ezzel is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél hamarabb élőben is találkozhassanak a közönségükkel. Műanyag nyár című dalukhoz is otthonról, online készítettek klipet.
Megjelent a tavaly decemberi "19-re lapot" után a második friss Macskanadrág dal és videoklip a készülő új korongról.
A brit tévéadók és rádiócsatornák játszásain alapuló tízes toplistán Pharrell Williams két számával is szerepel, de Adele és a Maroon 5 is felkerült a durva dallamtapadást okozók közé.
A jelenlegi járványügyi helyzet hívta életre a Karanténból szól a nóta elnevezésű Facebook oldalt, melynek elsődleges célja, hogy naponta élő produkciókat közvetítsen a magyar népzenei, cigányzenei és jazz szférából. A hiánypótló kezdeményezés a zene szeretete és a zenészek elhivatottsága mellett az említett műfajok alulreprezentáltságának ellensúlyozása és az érdeklődő közönség kiszolgálása céljából jött létre.
A Kiscsillag új videót - egy karanténklipet - hozott ki, néhány nap múlva pedig Lovasi 45 perces akusztikus streamkoncertet ad a Maradj Otthon Fesztivál keretében.
Kihirdették a legrangosabb lengyel lemezdíj, a lengyel Fonogram-díj elismeréseit, amelynek FOLK kategóriájában Lajkó Félix és a VOLOSI közös albuma első díjat kapott.