Füst Milán regényhőse konyhafilozófus, aki konyhába küldené a nőket. De valamiért mégis érdekes annyira, hogy elvigyen a hátán egy négyszáz oldalas regényt. Most, hogy megjelent Enyedi Ildikó belőle készült filmje, újraolvastuk A feleségem történetét.
Tíz éve jelent meg magyarul a japán író ezeroldalas regénye, az 1Q84. Akkor éjfélkor a világ néhány könyvesboltja előtt tömött sorok álltak, mintha a legújabb iPhone jelenne meg. Már az első héten több millió példányt adtak el a kötetből. De mi van, ha a grafomán sztáríró csak blöffölt?
A címben persze az Anna Karenina első mondatát ferdítem. Tolsztoj fordítva írta: szerinte minden boldog család egyforma, a boldogtalan családok viszont más és más módon boldogtalanok. Halász Rita tavaly megjelent regénye egy nő története, aki kilép egy bántalmazó kapcsolatból. Kiderül, hogy a boldogtalanságnak is vannak hasonló mintázatai, a boldogságra sokkal nehezebb rájönni.
Ismét egy angol nyelvű non-fiction könyvet olvastam. Az afganisztáni invázió vége különösen aktuálissá teszi Samuel Moyn új kötetét, amelyben a szerző provokatív kijelentése szerint nem visz minket közelebb a békéhez, hogy a háborúk egyre „emberségesebbek”.
Szomjasak vagyunk, mi magyarok, nyeljük a misebort és a kancavért. Krisztus viszont ne akarja megmondani, hogyan imádjuk őt.
Kiterítik a portékát úgyis! Miért ne mennék ki? Kiterítik a portékát úgyis. Buddy Endre ezeket a köteteket ajánlja megvételre a színes forgatagból.
Tarantino személyesen választotta ki Tóth Gergely borítótervét a Volt egyszer egy Hollywood regényváltozatához. A grafikussal kedvenc munkáiról beszélgettem, illetve hoztunk egy gyűjtést a boltokban elérhető legjobb borítókból.
Nem az enyém a gondolat, most ezt visszhangozzák tucatnyi helyről: ahogy száz éve, újra itt van a Gatsbyk, dzsentrik, hedonisták és a szabad szerelem ideje. Ha vége a járványnak, mulathatunk sírva az apokalipszisig, és tovább.
Ezen a héten egy nehezen átrágható könyvet olvastam, Kim Sterelny idén, Oxfordban megjelent kötetét arról, miként bomlott fel az emberi együttélés majd' 300 ezer éven át tartó békéje, és hogyan alakultak ki a társadalmi egyenlőtlenségek.
Időről időre nehezen megy az olvasás. Főleg ilyenkor nyáron, amikor annyi minden elvonja az ember figyelmét. De kiszámoltam, mennyit olvashatok még életemben. Sürget az idő.
Az utolsó indiánkönyv hónapokon át olvasható antológia az európai rézbőrűekről, erről a sajátos csoportról, akik Baktay Ervinnel a Dunakanyarnál, Cseh Tamással a Bakonyban ásták ki a csatabárdot a lélek nélküli civilizáció ellen.
Az előző nemzedékek hallhatták, hogy Neil Armstrong azt mondja: „kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek”. Mi hallhatjuk, amint Jeff Bezos megköszöni az Amazon minimálbéreseinek, hogy finanszírozták repülését az űrbe.
A sztárfilozófus, aki írt már a tömeges kiégésről, az önkizsákmányolásról és a kapitalizmus okozta kóros pszichés elváltozásokról, most amiatt aggódik, hogy elveszítjük a szépséget. Hogy miért? Mert mindennel célunk van, fogyasztani akarunk és nem szemlélni, gyorsítani és nem megállítani akarjuk az időt. Igaza van? Még szép.
A felolvasóestre betévedt tévelygő lélek megmutatta a mennyország fölfelé, de csak annyit ért el, hogy Buddy Endre számba vegye a földkerekség legrövidebb verseit, Tandori sakkverseitől egészen a négylábú M-betűig.
A mozik újranyitnak, de Quentin Tarantino nem filmet készített, hanem könyvet írt, amivel rögtön az amerikai sikerlista élére tört. A Once Upon A Time In… Hollywood hétfőn jelent meg. Gyorsan elolvastuk, hogy kiderüljön, érdemes-e a rendezőnek ezért visszavonulni, ígérete szerint ugyanis többek között regényeket szeretne írni.
Hajnalban írj, vagy éjjel? Mutasd meg vagy rejtsd el, ami már készen van? Erőltesd meg magad, míg el nem kap a flow, vagy ne erőltesd, várd, amíg megérkezik, mint az árvíz? Mivel Buddy Endre régóta ír (sok mindent), fokozottan kíváncsi arra, mit tanácsolnak A Nagy Írók. És kiderül, hogy abban sem tudnak megegyezni, hogy az íráshoz kell-e vagy tilos inni.
Tízmillió futballszakértő országa vagyunk. Irodalmárok, írók, de még olvasók is jóval kevesebben vannak ennél. A közös halmaz viszont meglepően nagy. Rejtő Jenő a nászútján is meccsre ment, Esterházy könyvet írt focirajongásáról.
A könyvesboltban jártam, és megakadt a szemem ezen az új regényen, amelyet a hazánkban ismeretlen és nagyon fiatal szerző, Irene Solà jegyez. Megakadt a szemem rajta, mert gyönyörű a borítója, a címe meg annál megragadóbb, minél tovább ízlelgeti az ember.
Marina Abramovićcsal kegyesebben bánt az idő, mint ahogy ő bánt a testével. Önéletrajzát olvasva arra gondoltam: hogy van még életben ez a nő? Mi a titka, hogy 74 éves, de húszat letagadhatna? Aztán persze akadtak ennél mélyebb észrevételeim is.
Jack Kerouac szélesvásznon? Joyce-adaptációt készít Tarr Béla? Nádas Péter iMAX szemüveggel? Buddy Endre szerint sok-sok kiváló regényfeldolgozást készítettek filmesek, de az egész mégiscsak olyan, mintha le akarnánk festeni egy szimfóniát. Nem menne. És nem hallanánk.