Következzék néhány példa arra, amikor hazai előadók meghagyták a színvonalas borítógrafikát a hanyatló nyugat ópiumának!
A musical létjogosultságát eszünkbe nem jutna megkérdőjelezni, tény azonban, hogy merőben kockázatos műfajról van szó, a rossz arányérzék és/vagy témaválasztás ugyanis pusztító színpadi bányakatasztrófákat eredményezhet. Lássunk erre néhány hazai példát!
Következzék néhány előadó, aki alapjaiban rengette meg a „rock örök és elpusztíthatatlan” jelmondatot.
Amennyiben a legbizarrabb forgatókönyveket az élet írja, úgy a legfeszengetőbb televíziós pillanatokért az élő adás tehető felelőssé. Kiváltképp, ha a riporterek nincsenek a helyzet magaslatán, vagy éppen igen szerencsétlenül választják meg beszélgetőpartnerüket. Következzék erre öt példa a Mokkából – a teljesség igénye nélkül.
A következő válogatásunk első részében megkísérlünk összegyűjteni öt olyan hazai dalt, mely valóban hűen reprezentálja a magyar néplelket.
Pataky Attila azt testesíti meg a tudomány híveinek, amit a zsuppfedeles tető a tűzvédelmi szakembereknek. De nem kell elkötelezett racionalistának lennünk ahhoz, hogy az Edda-frontember egyes nyilatkozatai átszakítsák pszichikai védőhálónkat. Lássunk néhány példát arra, amikor ez utóbbi visszavonhatatlanul bekövetkezett.
Az önfeledten halandzsázott külföldi slágerek kétségkívül kínosnak hatnak, hacsak nem csendes magányunkban prezentáljuk őket. Sokszor azonban magyar nyelvű bravúrátirataik sokkal inkább alkalmasak masszív szégyenérzet kiváltására, mint egy „ádzsászkótuszé álávjú”. Az alábbiakban ezt demonstrálnánk öt példával:
Aki a cím alapján egy zenés produkcióra vagy mondjuk Kovács Patríciára számít, az csalódni fog, itt az életükről mesélnek ismert emberek, majd egy picit, de tényleg csak nagyon picit énekelnek.