rokendroll + csajok + fájás Van ez a srác, aki nem a Dózsa György unokája, de azért lehet belőle valaki. Jár is hát rendületlenül gitárórákra. Persze a leckékből a legmerészebb fantáziával sem lesz nagyszóló meg Dzsimi Hendriksz.Majd jövőre, ha leteszi a vizsgát.Útnak indul a bogyósgyümölcs-ültetvényről, hogy felfedezze a nagyvilágot. „Hogy a világ és a szabadság, minden, amit az élet jelent, az benne lenne ezekben az apró, kétnapnyi szedés után kifejezetten ellenszenves bogyókban – hogyan is hihetné el egy fejében kozmikus méretű gondolatokat forgató kamasz.” (Háy János)
Egy kockázatos bankrablás, és egy kockázatos rendőri akció. Egy gengszter, aki fiaként szereti a beépített rendőrt, és egy gengszterfőnök, aki elnyomja a fiát.
A Trojka Színházi Társulás feldolgozásában a színészek több szerepet játszanak. Közvetlen és természetes módon hangolják át a nézőket egy családi történet privát tanúivá.
HÁZIGAZDA: HORVÁTH GÁBOR FELLÉPŐK: KERTÉSZ RICSI, GAJDOS ZOLTÁN, PÁCZ VIKI, MINKÓ LAJOS, TAKÁCS BÁLINT, LUKÁCS BETTI A pesti BulGardenben a legfrissebb poénokkal várnak a Showder Klubból jól ismert humoristák, akik bemutatnak néhány figyelemre méltó újoncot is. Igazi klub környezet, ahol a nézők és a stand up komikusok együtt, testközelben élik át a legújabb anyagok születését. Az élményt egy vacsorával is megspékeljük, ha akarod. Te döntesz!
Bár a Fekete Péter műfaját tekintve mese, az antivilágbéli operett alapszituációja igencsak aktuális ma is. A gazdasági világválság idején a jóképű világfi, — aki nem mellesleg veszedelmes tőzsdecápa — véletlenül rábukkan a világ legnagyobb balekjára. A balek személye maga a katasztrófa. Bármihez ér, az összeomlik — mi lehetne hát jövedelmezőbb befektetés, mint részvénytársaságot alapítani a balek pechjére? Az üzlet be is indul, csak hogy közbeszól a szerelem: a dörzsölt úriember és a lúzer mindketten találkoznak egy-egy saját világukon kívüli nővel. A megejtő szerelmi kergetőzést legendás örökzöldek tarkítják, miközben a fináléban már a legmeglepőbb párok szorongatják egymás kezét. További dalszövegek: Békeffy István, Dalos László, Füredi Imre, Harmath Imre, Kellér Dezső, Szilágyi László. Zenei supervisor: Puskás DávidVideótervező: Gothár Márton
"Egyikünk sem tökéletes, és bizony mindannyiunknak vannak titkai... Nem vagyunk hibátlanok... De a valóság józan fanatikusai vagyunk, és a jó kompromisszumok robotosai." Pánczél György
Mösziő Barnier-nek rengeteg sok vállalata és rengeteg sok pénze van. És két lánya, de csak az egyikről tud. És a két lányának három kérője. És az egyik lányának elhiszi, hogy terhes. De amikor beosztottja, Christian beállít egy ékszerekkel teli bőrönddel, már semmi nem érdekli, csak a bőrönd. Viszont bőröndből is van még kettő. Ilyet még életében nem látott, pedig olyat is látott, amit nem vallott be senkinek. Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon.
Karinthy műve minden idők egyik legjobb betegségmemoárja, és világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás. Szívszorító nyomozás a „nagy diagnózis” után. Egészségből a betegségbe- ez minden ember rémálma, és élete második felének szinte elkerülhetetlen nagy változása. A mű máig jelentős irodalmi és emberi értékkel bír, hiszen Karinthy elemi kíváncsisággal fordul a világ titkai felé. Kutatja önmagát, az orvostudomány, a tudomány jellemzőit, megszállottan, mégis némi öniróniával áthatva. Hisz a tudomány erejében, megváltó, emberi életeken átívelő hatalmában. Karinthy racionalista stílusa, örökös önreflexiója és érzékenysége a paródia iránt teszi mélységesenátélhetővé és szórakoztatóvá a műveit. A humor az élet elemi része Karinthynál, ebből a perspektívából elemez mindent. A társulat előadásában, Scherer Péter megformálásban, reményeink szerint, egy minden szempontból Karinthyhoz hű előadás születhet, melyben a kiszolgáltatottság, és magány egyetemes érzésének plasztikus megfogalmazása mellett, a továbblépés lehetősége és a jövőbe vetett remény ismegfogalmazódhat. A kisprózából készülő szövegkönyv, vagyis a színpadi adaptáció elkészítése így igen nagy kihívást jelent az alkotók számára. A mű egyrészt egy rendkívül precíz, analízáló leírása a betegség körül kibontakozó történéseknek, másrészt a belső víziók, álmok és reflexiók bonyolult szövevénye. Éppen ezért az előadás, a színészi játék személyességén túl, erős zenei hatásokra kíván építeni, melyben a rendkívüli muzikalitással rendelkező Marton Róbert színész nyújt segítséget. A zenei betétek és atmoszféra pontosszerkezeti felépítése, a próza és a dalbetétek egyensúlyának megteremtése az alkotók munkájának első, és egyik legfontosabb állomása.A történetet elbeszélő férfi főszereplő mellett, a kiszolgáltatott élethelyzetben folyamatosan jelenlévő, női gondoskodást is plasztikus formában kívánja megjeleníteni az előadás. Az ápolónő és a feleség, Böhm Aranka szerepében valamint egyéb „angyali” formában, az énekben és prózában is egyaránt kíváló tehetségű színésznő, Parti Nóra egészíti ki az alkotói csapatot. Az előadás terveik szerint felnőttek és a fiatalabb korosztály számára is élményt adóvá válhat.
Semmiképpen nem ajánlják Pokorny Lia zenés estjét azoknak, akiket még nem talált el Ámor nyila. Azoknak viszont, akik már átestek azon a bizonyos veszedelmes kóron, vagy éppen jelenleg is elszenvedői, egyenesen kötelező! Fedezzék fel vele együtt a vágy ezernyi árnyalatát, hiszen van reménytelen szerelem, tiltott szerelem, ábrándos szerelem, bosszúszomjas szerelem, érzéki szerelem, bűnös szerelem, sőt, állítólag igaz szerelem is – bár erről megoszlanak a vélemények. Lia partnere az érzelmi és dalkavalkádban a fantasztikus harmonikaművész, Kéméndi Tamás, aki harmonikájából hangok és hangulatok millióit képes előcsalogatni... Akik nélkül nem jöhetett volna létre: Botos Éva, Zöldi Gergely, Grósz Zsuzsanna, Kárpáti Enikő, Varga Judit, Oszkai Rita, Juszt Balázs, Sziki Ágnes
„Lábjegyzet egy jövőbeli történelemkönyvből” két részben Vizi és Ecsédi találkozott. És itt kezdődött minden. Az ő történetüket írta meg Bereményi Géza és adta elő Cseh Tamás két részletben, két Magyarországon: 1979-ben (Frontátvonulás) valamint 1992-ben (Nyugati pályaudvar). A történetet egybeolvasztotta, és most új köntösbe bújtatva adja elő három fiatal színész: Orosz Ákos, Tóth András és Zoltán Áron. A koncertszínházi előadás teljes mértékben az alkotók műhelymunkája, a szerző dramaturgiai segítsége mellett. Hogyan boldogul Vizi és Ecsédi ’79-ben, és ’89-ben Magyarországon, milyen akadályokkal kell megküzdeniük, milyen választ kapnak, vagy adnak azokra a kérdésekre, amik a legfontosabbak: Ki vagyok? Hol vagyok? És amit még ők sem mernek megkérdezni: „Mivégre vagyok?”. Az előadás Bereményi Géza és Cseh Tamás Frontátvonulás, Nyugati pályaudvar valamint Bereményi – Cseh –Másik János Levél nővéremnek 2. albumairól tartalmaz dalokat, valamint egyes dalszövegeket Zoltán Áron zenésített meg újra a műhelymunka során. Zenészek: KOVÁCS LÁSZLÓ (szaxofon), LACZI SÁNDOR / KOVÁCS GÁBOR (cselló)
„– Mennyire fontosak a visszajelzések az ember életében?– Csinálom a dolgomat, aztán majd ha olyan, észreveszik.– És ha nem?– Hát igen, és ha nem. Na, ide azzal a mézeskaláccsal.” A karantén közepén úgy döntöttem, hogy odaköltözöm a nagymamámhoz. Ő 97 éves, én 35. Találkozni akartam az imádott, idealizált és elérhetetlen emberrel, szembenézni a kapcsolatunkkal, és az azt övező feszültségeken keresztül végső soron – magammal. A kapcsolatunkat egyszerre határozza meg a köztünk lévő megbonthatatlan szövetség, illetve Nagymama traumái, amelyek engem is terhelnek, és nehezen kielégíthető vágyakhoz és még nehezebben feloldható szorongásokhoz vezetnek. Beköltöztem, és kísérletet tettem arra, hogy mindezzel leszámoljak. Az együtt töltött 32 nap alatt a lakás szokatlan buli helyszínné alakult: finom ételek, pezsgők kerültek elő, egy rejtélyes férfi egy dalt énekelt a messzeségből, varjak érkeztek, leesett az első hó, álarcokat húztunk, és az idősíkok csak egyre jobban összekeveredtek. Göndör László és nagymamája, Katona Éva beszélgetéseiből és visszaemlékezéseiből a szöveget írta és szerkesztette: Bódi Zsófia, Laboda Kornél, Göndör László Somoskövi Bence és Nagy Botond – hangmesterek Lengyel Ákos Papa – technikus Láng Alexandra - hang- és videóvágó, koncepció Bartha Máté – dokumentumfilmes anyagok rendezése, operálása Ördög Tamás – külső konzulensHorváth Lili Olga – pszichológus konzulens, koncepció
A téli tücsök valamikor nyári tücsök volt. De most tél van, hull a hó. És érzi jól, hogy a nyár messze van, de olyan messze, hogy már alig tud visszaemlékezni rá. Így kezdődik a meseregény, melyben a tücsök a szigeten töltött szép nyár emlékeit idézi fel. A zsályaszagú hátizsák zsebében került be a szobába, itt tölti nagy unalomban a telet. Kiugrik a hátizsák zsebéből, felszökken az írógép billentyűire, és le-leüt egy-egy betűt. Valamennyi leütött betű egy-egy szép nyári emléket idéz fel, a szigeten hagyott barátaira emlékezteti és már nem szomorkodik, vidáman telnek a napok. A finoman érzelmes, szép mese arról szól, hogy hogyan lehet a szomorúságot örömmé változtatni.
A Méhek meséje című összművészeti előadás egy interaktív utazásra hív! Réteken és erdőkön át, mocsarakon és sivatagokon keresztül vezetik a méhek az előadás apró nézőit. Ezáltal a gyerekek nem csak nézői, hanem résztvevői és alakítói is lehetnek a történetnek, amely a méhek megmentéséről szól. És hogy miért olyan fontosak a méhek? Az előadás e kérdésen keresztül igyekszik megragadni a földi élet összetett, bonyolult rendszerét, amelyben minden élőlénynek helye és feladata van. Az előadás a korunkat alapvetően meghatározó természet-, illetve környezetvédelemre és annak fontosságára reagál. Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt darab középpontba helyezi a veszélyben lévő, és megvédendő természetet, az állatok, a növények fontosságának hangsúlyozásával, és igyekszik rámutatni arra a globális rendszerre, hogy minden élő függ a másiktól, egyik nem létezik a másik nélkül. Az előadás a Méhkirálynő című népmeséből kiindulva, illetőleg annak a jelenkorba való átemelésével a jövő nemzedékének figyelmét kívánja felhívni a közelgő klímakatasztrófára oly módon, hogy a természet szeretetét hangsúlyozza, és nem a pusztítás mértékét. A darab három táncossal, egy színésszel és egy festővel, - vagyis a különböző művészeti ágak komplex összekapcsolódásával áll össze egy egésszé. Előadók: Horváth Bence, Kiss Rebeka, Laza Tímea, Szalontay Tünde
Szerelem, föld, házasság, érdekek. Vajon melyik a fontos? A fiatalok boldogsága, vagy hogy - évszázadok paraszti törvénye szerint - egyesüljenek a birtokok, amelyek majd megélhetést jelentenek egy új család számára.
Öt órai tea felnőtteknek, akik számára fárasztó a napi rutin vagy éppen a semmittevés. Akik vágynak hozzájuk hasonló kultúremberek társaságára. Akik szívesen festenek, rajzolnak, miközben zenét vagy ahhoz illeszkedő verset hallgatnak.A Stúdió K Színházban Németh Ilona közel húsz éve foglalkozik gyerekekkel, akik nagy mesterek vetített képei kapcsán, együttesen fedezik fel a művek érdekességét, majd maguk is létrehoznak bámulatosan eredeti alkotásokat. Azóta ez a generáció felnőtt, az akkori szülők talán nagyszülőkké lettek, de nem akarnak megöregedni, jól éreznék magukat értelmes, alkotó, laza társaságban.Kreatív időtöltést ajánlunk egy tea mellett (később talán egy-egy résztvevő hazai rágcsálnivalót is hozhat, de ha nem, az se baj). Cseveghetünk arról, hogy festményeket nézegetve milyen versek jutnak eszünkbe, írásokat olvasva milyen képek jelennek meg előttünk, és hogy ezekhez milyen zenék szólaltathatók meg. Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Tóth Árpád és Debussy, Bartók, Vivaldi, Mozart mellett Picasso, Van Dyck, Rouault, Turner, Matisse, Gulácsy Lajos, Sisley, Manet, Matiss Teutsch, Velázquez, Giotto, El Greco, van Eyck, Rembrandt?tovább is van, mondjam még?
A 14 éves Fülöp új a városban és a suliban. Tanulás közben közelebb kerül évfolyamtársához a szintén 14 éves Julihoz, és mindketten új érzésekkel kerülnek szembe. Ám a köztük bimbódzó ELSŐ SZERELEM mindent átható érzését lassan elsöpri a külvilág. Fülöp kénytelen megfelelni a haveroknak. Merthogy… mások már rég túl estek „azon”! Igen, pontosan azon! A SZEX állandó téma a fiúk között az öltözőben. Ráadásul Fülöp apja is folyton és megállíthatatlanul kérdezősködik. Hőseink az érzelmek örvényében keresik önmagukat, azt a megfelelő pillanatot, amikor az ég a szokásosnál is kékebb. Hogyan kommunikáljunk szorongás és megfelelési kényszer nélkül az érzelmeinkről, a vágyainkról, szerelemről, szexről, és hogyan beszéljünk a tinédzserekkel azokról a kérdésekről, amiket feltenni sem merünk. A darabot színházunk több sikeres ifjúsági előadásának – Csöngő, Minden dolgok könyve, A méhek istene – rendezője, Kiss Márton állítja színpadra. A magyar szöveget Sophia Matteikat nyersfordítása alapján Kiss Márton írta. Írta: Eva Rottman
A kabaré, a pesti kabaré és a klasszikus kávéház édestestvérek. Az 1900-as évek pestje híres volt szerzőiről, előadóiról. Napjainkra az igazi, a naprakész humor, az élő kabaré - Hofi Géza halálával - szinte teljesen eltűnt a palettáról.A Stand-Up az egyik legnehezebb műfaj, egyedül a színpadon, díszletek, speciális effektek és jelmezek nélkül csak a szövegre, a gesztusokra és az előadó egyéniségére hagyatkozva kell elvarázsolni a nézőket, nap mint nap megújulva, s kell tenni mindezt olyan körülmények között, ahol a nézők az asztalaiknál esznek, isznak, esetleg megszólalnak, avagy megszólaltatnak, ahol a pincérek állandó mozgásukkal elvihetik a figyelmet az apró nüanszokról. Fellépők: Aranyosi Péter, Ács Fruzsina, Bács Miklós, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Bellus István, Benk Dénes, Csenki Attila, Dombóvári István, Elek Péter, Éles István, Fábry Sándor, Felméri Péter, Fülöp Viktor, Hadházi László, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kertész Richárd, Kiss Ádám, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Litkai Gergely, Maksa Zoltán, Mogács Dániel, Musimbe Dávid Dennis, Ráskó Eszter, Szabó Balázs Máté, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Szupkay Viktor, Tóth Edu, Szobácsi Gergő.
Mindenki akar valamit!Susanne Armand-t.Armand Paulette-et…Jules is Paulette-et…!Paulette ki tudja mit akar?Legrand botrányt!Claudine szintén botrányt és gazdag szeretőt, lehetőleg többet.Leonard pedig… ő csak aludni akar!!! Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádésszereposztással a Veres 1 Színházban.Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!