Az Ikrek hava Radnóti Miklós egyetlen prózai műve. Sodró lendületű, ritmikus és dallamos, hol humoros, hol megrázó erejű alkotás. Mélyre merülünk Radnóti boldog és mégis traumatikus gyermekkorába. Az emlékek láncolatán át felsejlik egy ember, egy sors, egy korszak: egy költő születése.
Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes és utánpótlás csoportjainak műsora. Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes és utánpótlás csoportjainak évadzáró gálaműsorán bemutatkozik a Vadrózsa Család mindegyik csoportja, így összesen 7 korosztály közel 230 táncosa lép fel a közönség előtt.Bemutatásra kerülnek az egész éves munkafolyamat során készült alkotások, így többek között az országos és regionális versenyekre készült koreográfiák is. Szervező: Angyalföldi Vadrózsa és Vadvirág Táncegyesület, Fordulat Gyermek és Ifjúsági Folk AlapítványCsoportvezetők: Bocsi Nóra, Komáromi – Kádár Kata, Fundák – Kaszai Lili, Fundák Kristóf, Riba GáborMűvészeti vezetők: Fundák-Kaszai Lili és Fundák Kristóf 15.30 I. műsor1. Vadrózsa (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Vízmelléki táncok2. Kis Vadvirág (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Kalocsai táncok3. Iciripiciri (Komáromi – Kádár Kata): Gyermekjáték összeállítás4. Ifjú Vadak (Kovács Dénes és Nagy Vivien Zsuzsanna): Tyukodi táncok5. Rózsabimbó (Fundák Kristóf és Bocsi Nóra): Gólyás6. Vadrózsa (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Feketelaki táncok7. Vadvirág (Fundák Kristóf és Komáromi – Kádár Kata): Moldvai táncok8. Ifjú Vadak (Kovács Dénes és Nagy Vivien Zsuzsanna): Maglódi táncok9. Vadrózsa (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Sóvidéki táncok 18.30 II. műsor1. Vadrózsa (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Sóvidéki táncok2. Ifjú Vadak (Kovács Dénes és Nagy Vivien Zsuzsanna): Tyukodi táncok3. Vadrózsa férfi kar (Fundák Kristóf): Bukovina – Moldva (Elfeledett legényesek részlet)4. Vadvirág (Fundák Kristóf és Komáromi – Kádár Kata): Rábaközi táncok5. Vadrozé (Riba Gábor és Bocsi Nóra): Magyarpalatkai táncok6. Vadrózsa (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Eleki táncok7. Ifjú Vadak (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Györgyfalvi táncok8. Vadrózsa (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Dél – alföldi táncok
Balettiskolák seregszemléje két részben. Az Eiffel Műhelyház Bánffy termében megrendezésre kerülő alternatív Pas de Quatre előadás célja, hogy a magyarországi intézményes balettoktatásnak biztosítson seregszemlét, amelyen mind a négy nagy hazai intézmény lehetőséget kap a bemutatkozásra. Az esten produkciókat láthatnak a Magyar Táncművészeti Egyetem (klasszikus balettszakirány), a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium, a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet hallgatóinak és növendékeinek közreműködésével.
Egyszer volt, hol nem volt, réges régen, vagyis nem is olyan régen, sőt, most is, a messzi-messzi Corvin sétány mellett, a nyolcadik kerület szívében, a Práter utcában élt egy család…Egy Szent Család, Lakatosék! Ha mese lenne az életem, valahogy így kezdeném, hát DE NEM AZ! Gyerekként vannak álmaink, milyen lesz a családunk, a filmekben is láthatjuk, miként működhetNÉNEK a családok, de ez általában nem fedi a valóságot. Nálam legalábbis tuti nem!Gyönyörű gyerekkorom volt, emlékszem, a barátaimnál zsúrok voltak, összejövetelek, nálunk meg bolondok háza mindennap, ahogy apám mondta. Mondjuk Apám mást is mondott amikor még kicsi voltam, például hogy engem a kukán találtak. Felnőtt fejjel már csak nevetek ezen, mert szerintem meg az öcsémet találták a kukán. 31 évesen már nekem is van saját családom, nem is akármilyen!Egy asszony, a fiam, a nevelt fiam, és két kutya egy lift nélküli, negyedik emeleti 49 nm2-es panel lakásban. Minden adott ahhoz, hogy bármelyik pillanatban agyvérzést kapjak. Mesékben, filmekben láttunk már famíliákat, most bemutatom nektek az enyémet és hogy hogyan is élünk a Szent Családommal.
A Színjáték Dráma-Stúdió hallgatóinak évzáró gálaműsora. Kicsik és nagyok szórakoztató színes előadása családoknak, barátoknak, érdeklődőknek.Közreműködnek a „margitosok”.
Miként az ember leveti elnyűtt ruháit és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe." - idézet a Bhagavad-gítából A 30. évfordulóját ünneplő Bozsik Yvette Társulat Körforgás címmel mutatja be új produkcióját a Nemzeti Táncszínházban. A Bozsik Yvette Társulat táncművészei a próbafolyamat alatt a koreográfussal együtt, az önismeret és közös gondolkodás útján alakították saját szerepüket és jelenlétüket. Az örök körforgás, avagy a samsara az anyagi világban ismétlődő születés és halál. Az élőlény addig vándorol különböző testeket öltve, amíg tudata teljesen meg nem tisztul, és alkalmassá válik a tiszta szeretet útjára lépni. Mindaddig, amíg az illúzió rabja, nincs esélye a megszabadulásra. Amíg boldogságát nem lelki síkon keresi, addig a samsara foglya marad. A önmegvalósított személy felismeri lelkének mivoltát, és minden élőlényben meglátja a lelket. Mihelyt elkezd tudakozódni mindennek a forrása után, megnyílik az út haza, valódi otthona, a lelki birodalom felé. A Körforgás című darab látványosan és érzékletesen mutatja be az emberi inkarnációs folyamatot, és az élet három szakaszát a fogantatástól az elmúlásig. Felöleli a fizikai, lelki, szellemi vonatkozásokat, fejlődési és transzformációs stádiumokat. Teszi ezt a táncművészet eszközeivel, Philippe Heritier a darabhoz komponált zenéjére. Vizuális háttér, kreatív producer: Iványi Marcell Jelmezkivitelező: Matisz Gábor Konzultáns: Karakó István, Hajas ZsófiaAsszisztens: Soós Erika
Moliére komédiáiban szókimondóan és szellemesen pellengérre állítja az ember gyarló tulajdonságait. Legtöbb műve - mintha ma íródna – a családon belüli viszályokat, konfliktusokat ábrázolja. Félreértések, félrehallások, félreinformálások kusza és roppant mulatságos útvesztőin át, mindig a fiatalok és mindig a szerelmesek győzedelmeskednek. Moliére A fösvényben egy olyan apáról - Harpagonról - rajzol kíméletlen karikatúrát, aki a pénz imádatában nem ismer se embert, se Istent, józan eszét is elvesztve mindent ennek rendel alá. Az előadás rendezője Szabó Máté, akit a szolnoki közönség régebbi rendezéseiről jól ismer (A szecsuáni jólélek, Sose halunk meg). Harpagon: Jaj, édes pénzem, édes pénzem, drága barátom, megfosztottak tőled, és hogy te nem vagy nekem, oda a támaszom, a vigaszom, oda a boldogságom: végem van, nincs mit keresnem ezen a földön, én nem tudok élni nélküled. Kész, nem bírom tovább: meghalok, meghaltam, eltemettek. Nem akar valaki feltámasztani? Szabó Máté több ízben is megfordult már Szolnokon, játszott 2003-ban az Alföldi Róbert által rendezett Holnap érkezem című darabban, 2005-ben A rózsa neve és az Egy szerelem három éjszaka című produkcióban, majd 2006-ban megrendezte A Szecsuáni jólélek című vígjátékot. Ezután szabadúszó színészként dolgozott, jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház rendezője és művészeti vezetője. A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán Szinetár Miklós osztályában végzett. Jean-Baptiste Poquelin, írói és színpadi nevén Molière-ként ismert, drámaíró, rendező és színész, a modern komédia megteremtője. A társadalom nevelésére irányuló törekvése, racionalizmusa, realizmusa és páratlan komikus vénája Molière-t minden idők egyik legnagyobb vígjátékírójává avatja. Magyarországi megismertetése a 18. sz. végén, a 19. sz. elején indul meg. A Szolnoki Szigligeti Színház színpadán a Fösvény szerepében – a Jászai Mari-díjas Mucsi Zoltán lép színpadra. Mucsi 1979-1995 között a Szolnoki Szigligeti Színháznál segédszínészként kezdte. A Színművészeti Főiskolára többször is jelentkezett, de nem vették fel. 1995-1997 között szabadúszó volt. 1997-ben az akkor alakuló Bárka Színházhoz szerződött, 2002-ben pedig a Krétakör Színház tagja lett. 2003-ban a Kontroll című film miatt hatalmasat nőtt a népszerűsége. Az egyik ellenőrt alakította. Országos ismertséget Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjével szerzett. Több filmben és színdarabban játszik együtt Scherer Péterrel. A tavalyi évadban a Nézőművészeti Kft. Rejtő Jenő Piszkosak és az Eleven éjszaka című darabokban is feltűnt.
1. Vadak A rács mögött levő csoport állandó mozgásban, törzsi rítust idéző harci táncban mutatja magát a nézőknek. A barbárszerű közösség belső kohéziójából létrejövő erő fenyegetően hat a rács túloldalán levőkre. A két oldal közötti különbség drámaian kirajzolódik, a tánc ösztönös vadsága és a civilizált nézői attitűd egyre feszültebb távolságba sodródik egymástól. Amikor az elválasztó rács kinyílik, végzetes áldozati tánc veszi kezdetét. De a kimenetele nem egyértelmű. Az emberben dúló harc az ösztönök világa és az intellektus között egy szimbolikus színpadi játékban mutatódik meg. A táncosok attraktív tánca és a zenekar ritmikus játéka izzó feszültséget teremt a mozdulatlan nézőben is, a zsigeri érzékelést előtérbe helyezve az intellektuális befogadás helyett. Alkotók: Lány: Diletta RanuzziVadak: Letizia Melchiorre, Czár Gergely, Diletta Savini, Désireé Bazzani, Kiss Róbert, Nier Janka, Francesco Totaro, Vincze Lotár, Miriam Munno, Nyeste Adrienn, Füzesi Csongor, Giordana Marzocchi Zene: Lázár Dániel: Együtt vagy egyedül – A mű a 2020-as Müpa Zeneműpályázat díjazottja.Fény: Stadler FerencJelmez koncepció: Heim BoglárkaJelmez kivitelezés: D’AngeKoreográfus munkatársa: Czár Gergely Koreográfus: Juronics Tamás 2. Bizet – Scsedrin: Carmen– a „kiömlő vér dala” – Carmennek lenni nem döntés, hanem sors kérdése. Mert, ha egy szépséges cigánylány démonikus csáberővel születik, és szeretne kitörni addigi életéből; a könnyen indulatba jövő munkásnők, rájuk prédaként leső durva katonák és nagyhangú torreádorok közül, mit tehetne mást, mint engedni ezt a csáberőt működésbe lépni. És Carmen ösztönösen mesterien működteti: incselkedik, dacol, visszavág. Kapható, ám teljességgel megkaphatatlan. Minden férfit rabul ejtő nőiségével, zabolázhatatlan érzékiségével sikerrel harcol a férfiak fölényével szemben, mindaddig, míg egyszer a szívét is át nem engedi. A kisiklás pillanatnyi, ám ez a szerelem lesz a végzete mégis. Hiába menekülne, hiába taszítja el az érte mindent feladó, a szerelmes Micaela-t is elhagyó férfit, annak is egyetlen lapja maradt már. Carmen és Don José a vonzalom-taszítás kettős játékában mindvégig egymás ellenfelei, és megsemmisülésük is egymás által történik. Alkotók: Táncolják:Carmen: Letizia MelchiorreDon José: Francesco Totaro / Vincze LotárMicaela: Diletta Ranuzzi / Bocsi PetraTorreádor: Kiss RóbertVégzet: Czár GergelyLányok: Diletta Savini, Miriam Munno, Nyeste Adrienn, Giordana Marzocchi, Nier Janka, Desirée Bazzani, Diletta Ranuzzi/Bocsi PetraRendőrök: Kiss Róbert, Vincze Lotár, Francesco Totaro Zene: Georges Bizet, Rogyion Konsztantyinovics ScsedrinFény: Szabó DánielJelmez: Bianca Imelda JeremiasDíszletkoncepció: Juronics Tamás és Czár GergelyDíszlet kivitelezés: ScabelloKoreográfus: Juronics Tamás és Czár GergelyBalett-igazgató: Pataki AndrásMűvészeti vezető: Juronics Tamás
Csoda egy részben. „- Mert ha valaki látszólag unatkozik is, akkor is csinál valamit. - Mit? - Gondolkozik, álmodozik. Néha azt is kell! Nem lehet mindig csak tenni-venni. Nem csak akkor csinálsz valamit, hanem akkor is, amikor álmodozol. Vagy azon gondolkozol, hogy hogy keltsd életre a játékaidat!” Új bemutatóra készül az Átrium. Május 1-jén délelőtt 11 órakor mutatják be az elsősorban gyerekeknek – és szüleiknek, nagyszüleiknek – szóló Varázsnagymama című zenés előadást, Bánsági Ildikó és Farkasházi Réka főszereplésével, valamint a Tintanyúl zenekar tagjaival és dalaival. A produkcióban a Tintanyúl ismert dallamain túl hallhatunk majd több, kifejezetten új, az előadáshoz írt, máshol nem hallható számokat is. Az előadás szövegét Farkasházi Réka és a rendező, Nyulassy Attila írta. A produkció egy kislány történetét meséli el. Kata egyik este nem tud elaludni, mivel nem találja kedvenc nyunyókáját, Tündérlányt. De egyszer csak felbukkan a nagymamája, életre kelnek a plüssjátékai, és közösen Tündérlány keresésére indulnak. A kaland során kiderül, hogy mennyi varázslat veszi körbe az életét. És még csak álmodni sem kell hozzá. Sound design: Remete Marcell
Tamási Áron Színház - Sepsiszentgyörgy előadása. A kortárs drámairodalom kiemelkedő szerzője, az orosz származású és Lengyelországban élő Ivan Viripajev 2017-ben írta meg egyik legnagyobb hatású, kultikus darabját, az Iráni konferenciá-t, amelyet azóta már számos nyelvre lefordítottak és több jelentős színházban is bemutattak. A színműnek már a címe és helyszíne is szimbolikus – Dánia fővárosában, a Koppenhágai Egyetemen összegyűlik néhány értelmiségi, egy keletkutató tudós és teológus, politológus és haditudósító, televíziós műsorvezető és író, lelkipásztor és karmester, valamint az irodalmi Nobel-díjas iráni költőnő, hogy az „iráni probléma” kapcsán kifejtsék a véleményüket az emberi jogokról és szólásszabadságról, a Közel-Keleten zajló geopolitikai konfliktusról. Ám a tudományosnak induló konferencia egy idő után váratlan fordulatot vesz, amikor a felszólalók eltérő világnézete és gondolkodásmódja, különböző élettapasztalata egymásnak feszül, és az izzó párbeszédek, a kitárulkozó, vallomásos monológok során felszínre kerülnek a szereplők személyes élettörténetei, belső vívódásai. A világban zajló kataklizmák okait és következményeit kutatva a szereplők eljutnak a keleti és nyugati civilizáció szembenállásáig, és az emberiség alapkérdéséig – mi az élet értelme? Az előadás egy megrendítő spirituális utazás, amely a szabadság, az istenhit, a boldogság témáját járja körül többféle megközelítésben, arra késztetve a nézőket is, hogy szembesüljenek korunk legfontosabb kérdéseivel, civilizációnk létállapotával. Fordító: PÁL FERENCZI Gyöngyi, SZALMA HajnalkaRendező: BOCSÁRDI LászlóFordító / Dramaturg: KOZMA AndrásVersfordítás fárszi nyelvre: Dr TORMA KatalinDíszlet: BARTHA JózsefJelmez: SZŐKE ZsuzsannaVideotechnika: RANCZ AndrásLight design: BÁNYAI TamásZene, sound design: BOCSÁRDI MagorOperatőr: BÁN József, FILEP ZsomborA rendező munkatársa: NAGY-KOPECZKY Kristóf, VASS Zsuzsanna Szereplők: Philip Rasmussen, 50 éves: KÓNYA-ÜTŐ Bence, KOLCSÁR JózsefDaniel Christensen, 42 éves: PÁLFFY Tibor, MÁRTON Lóránt-LászlóOliver Larsen, 60 éves: SZAKÁCS László, PIGNITZKY GellértMagnus Thomsen, 35 éves: VARSÁNYI Szabolcs, KÓNYA-ÜTŐ BenceAstrid Petersen, 33 éves: GAJZÁGÓ Zsuzsa, KORODI JankaEmma Schmidt-Poulsen, 40 éves: D. ALBU Annamária, FEKETE MáriaGustav Jensen, 42 éves: ERDEI GáborAugustin atya, 50 éves: MÁTRAY LászlóPasquale Andersen, 90 éves: NEMES LeventeShirin Shirazi, 38 éves: SZALMA Hajnalka, PÁL FERENCZI GyöngyiMathilde Hansen: GÖLLNER BorókaKathrine Johansen: VASS ZsuzsannaPatrik Nilsson: NAGY-KOPECZKY Kristóf
1. rész: “CHOPINIANA” – Gyerek balett Frederic Chopin műveire ANTONIO VIVALDI: NÉGY ÉVSZAK – Tavasz tétel– Nyár tétel Előadják a Kokas Katalin – Kelemen Barnabás hegedűművész házaspár és barátaiik, valamint a Stúdió növendékei. 2. rész: BOGI ÉS PIROSKA KALANDJAI – Mesebalett gyerekeknek A forgatókönyvet írta: Arhangelszki Vladimir Zene: Beethoven, Schubert, Schumann, Mussorgsky, Stravinsky, Lyadov, Halvorsen, Dvořák Koreográfus: Arhangelski Vladimir A mesebalett librettója: Egyszer régen, két lány élt egy messzi faluban. Testvérek voltak, az egyik idősebb, a másik fiatalabb. A születésnapjuk ugyanarra a napra esett, így együtt készültek a vendégek fogadására. A barátok érkezésekor, édesanyjuk és édesapjuk megajándékozta őket. Anélkül, hogy kinyitották volna, a nővérek veszekedni kezdtek, és elvették egymástól az ajándékot. Piroska megsértődött, és elmenekült otthonról az erdőbe. Bogi, az idősebbik nővér, féltette húgát, ezért utána futott, és a barátai is a keresésére indultak. Az erdőben boszorkányok kezdték üldözni Piroskát, akik elől a lány alig tudott elmenekülni. Ezután Piroska madarakkal, nyuszikkal, és pillangókkal találkozott, akik segíttettek neki útja során. Eközben Bogi továbbra is a húgát kereste. Már fogytán volt az ereje, de még mindig nem találta Piroskát. Kis idő elteltével a boszorkányok ismét elkapták Piroskát, de Bogi végig követte őket, hogy megmentse húgát. Az egyik boszorkány kedves hercegnőnek bizonyult, akit a fő boszorkány évekkel ezelőtt elrabolt a királyi palotából, így a szolgájává vált. Ez a hercegnő segített Boginak kiszabadítani Piroskát a gonosz boszorkányok fogságából, így elmenekülhetett tőlük. Ezek után folytatódtak a kalandok, de a boszorkányokkal való harctól Piroska fáradt és kimerült lett, így Bogival együtt megpihentek egy fa alatt, és elaludtak. Álmukban gyönyörű tündérekkel táncoltak, akikkel barátságot kötöttek. A két lányt idilli álmából, erdei gnómok ébresztették fel. A nővérek már hazafelé indultak, mikor a boszorkányok ismét megtámadták őket. Csata kezdődött, melyben Bogi és Piroska segítségére, a hercegnő és a tündér érkezett. Együtt, végül sikerült legyőzniük a boszorkányokat, és mindannyian hazatérhettek a faluba, ahol aggódó szüleik már várták őket.
Balett-thriller. Az előadásban megidézett kor egybeesik A hattyúk tava ősbemutatójának idejével (1877). Ugyanakkor a XIX. század második fele az elburjánzó elmegyógyintézetek, állati lelkek által 'megszállt' betegek, a mentális kórképek kínzásokkal és egyéb furcsa módszerekkel történő kezelésének időszaka is.Egy ilyen műintézményben vergődik számos sorstársa mellett a skizofrén Odette – aki képzelgéseiben hattyúkirálynő; bálban, palotában jár, ki-be sétál múltja, jelene, sosemlesz jövője között, hiszen a fantázia szárnyalásának nem szabhat gátat a kórterem magánya vagy a kényszerzubbony. Utóbbi hosszú, madzagban végződő ujjai, mint megcsonkított hattyúszárnyak, az átváltozás pillanatát rögzítik. Már nem ember, még nem hattyú. Már nem egészséges, még nem élőhalott. Körötte kettős kötődésű alakok: egyrészt leképezik az alapmű karaktereit, másrészt az intézet lakói vagy alkalmazottai. A Herceg anyja – gyógyító apáca. Alexander – medikustárs. Siegfried – a láncok és erőszak, a fizikai bántalmazás helyett a kedvességre és türelemre hangsúlyt fektető fiatal orvos. Professzor Rothbart, aki maréknyi gyógyszerrel, ágyhoz kötözéssel, hidegvizes-fejmosással űzi a Gonoszt. Ekkor hirtelen felbukkan a szabad külvilágból egy fekete ruhás lány, a nagy rivális, Odile, és Odette mesevilágból szőtt álmaiba is befészkeli magát. E látomásokban fekete hattyúként szegődik nyomába, és el akarja szakítani álmai hercegétől, a fiatal orvostól. Így mosódik valóság és képzelet egyetlen rémálommá össze. Rothbart minden kétségbeesett kísérlete dacára a szépséges, sorsa ellen hiába lázadó lányt nem lehet ép eszénél tartani; számára testi rabságának valósága helyett a hallucinációk szabadsága lesz a végső otthon: a hattyúk tava. Csajkovszkij életére is rányomta bélyegét a félelemmel teli titkolózás, számtalanszor küzdött depresszióval, még a halált is megkísértve. Öngyógyításul, terápiás céllal írta ki magából az éteri Fehér és a szenvedélyes Fekete Hattyút, érzékeny, neurotikus lelke kivetüléseit. De, míg a klasszikus balettműben a hattyúlét a rabság metaforája – előadásunkban a szabadságé, megváltódásé. „a jó győzelme a rossz, a fényé a sötétség fölött" Koreográfia: Juronics Tamás és a Társulat Díszlet koncepció: Juronics TamásDíszlet terv, szcenika: Tóth KázmérAnimáció: Madarász János, Madarász Gergő Szereplők: Odette: Miriam Munno / Diletta SaviniOdilia: Diletta Ranuzzi / Letizia MelchiorreSiegfried: Francesco Totaro / Vincze LotárRothbart: Czár Gergely / Füzesi CsongorNővér: Bocsi Petra / Nyeste AdriennAlexander: Kiss RóbertSegédek: Füzesi Csongor / Czár Gergely, Vincze Lotár / Francesco TotaroLányok, hattyúk: Nier Janka, Giordana Marzocchi, Desireé Bazzani, Diletta Savini/Miriam Munno, Letizia Melchiorre/Diletta Ranuzzi, Nyeste Adrienn/Bocsi Petra, Chiara GiontiDíszlet kivitelezés: Scabello Szereplők: Odette – Miriam Munno / Diletta SaviniOdilia – Diletta Ranuzzi / Letizia MelchiorreSiegfried – Francesco Totaro / Vincze LotárRothbart – Czár Gergely / Füzesi CsongorNővér – Bocsi Petra / Nyeste AdriennAlexander – Kiss RóbertSegédek – Füzesi Csongor / Czár Gergely, Vincze LotárLányok, hattyúk – Nier Janka, Giordana Marzocchi, Desireé Bazzani, Diletta Savini / Miriam Munno, Letizia Melchiorre / Diletta Ranuzzi, Nyeste Adrienn / Bocsi Petra
Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán. A hollywoodi csillogás káprázata mögött ezúttal is megmutatkozik a valóság a maga sajátos brutalitásában. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért lesz a gyökeresen eltérő világból érkező Vivian és Edward találkozása sorsfordító. Szerelmük hosszú utat jár be. Miközben eljutnak valódi önmagukhoz, megtalálják vajon egymást is? Szövegkönyv: GARY MARSHALL & J. F. LAWTON Zene és dalszövegek: BRYAN ADAMS & JIM VALLANCE A TOUCHSTONE PICTURES J. F. LAWTON által írt mozifilmje alapján. Korrepetítor: Asztalos Rita, Axmann Péter, Balogh Zsolt, Drexler Vajk. Továbbá: Baksa András, Balázs Dávid, Dichter Dóra, Eszlári Judit, Kovács Péter, Mezey Diána, Mező Zoltán, Miklós Eponin, Nagy Attila, Németh Gábor, Szilvási Judit.Közreműködik: a Madách Színház zenekara, tánckara és kórusa
Szerb Antal A Pendragon legenda című regénye nyomán. Játszódik a budapesti Irodalmi Múzeum Szerb Antal Emlékkiállításán, napjainkban. Rejtélyes gyilkosság történik a budapesti Irodalmi Múzeumban: halva találják a Szerb Antal-kiállítás kurátorát, Sir Benedict Havasréti professzort. A nyomozást a BRFK ambiciózus nyomozója, Mersz Inez vezeti, aki segítségül hívja dr. Láng Róbert gimnáziumi magyar tanárt, a professzor egykori szakmai jóbarátját. A nyomok okkult társaságok évszázados harcához vezetnek. Ahhoz, hogy kiderítsék, a professzornak miért kellett meghalnia, hőseinknek el kell olvasnia Havasréti gyerekkori naplóját, melyben felbukkan maga Szerb Antal, és benne foglaltatik a Rózsakeresztes Rend történetének egyik legtitkosabb fejezete is... a fejezet, amely örökre átírhatja a Szerb Antal-kutatás eddig ismert eredményeit!
A Hatan Társulat előadása. „Mi győztünk, ön, én, a családom, az őseim. Azok, akiknek az álmai formálják a múltat és dicsőítik a jövőt...”Egy esős este a francia Ardennek mélyén főszereplőnk édesapját temeti, amikor egy koporsó mélyen könyvekre lel. Belelapoz az egyikbe, és látva, hogy nem egyszerű írásokat tart a kezében, hanem egy nő kéziratait, olvasni kezd.És akkor belép a történelembe.Láttál már olyan színházi előadást, amely szinte díszlet nélkül a színészet erejével rejtélyes dimenziókba kalauzol? Amelyben szimultán látsz egy történetfolyamot és közben a saját filmedet alkotod, ami az elméd mozivásznán pereg? A szellemi erődet megmozgató, mindent túlélő kalandfilmjét?Öt kiváló színész, Kecskés Karina, Kovalik Ágnes, Király Attila, Sipos Imre és Sipos Áron 36 karaktert formál meg ebben a több száz évet és három kontinenst átfogó, Da Vinci Kód-szerű darabban.Alexis Michalik, korunk egyik legnépszerűbb francia szerzője erre a darabjára két Molière-díjat is kapott hazájában, ahol azóta több, mint 2000-szer játszották A TÖRTÉNETŐRZŐ-t. Alexis Michalik Történetőrző című darabját az Agence DRAMA-Paris (France) www.dramaparis.com képviseli.
"Egyikünk sem tökéletes, és bizony mindannyiunknak vannak titkai... Nem vagyunk hibátlanok... De a valóság józan fanatikusai vagyunk, és a jó kompromisszumok robotosai." Pánczél György
Patrick magányos életet él vidéki házában. Egy nagyobb hóvihar alatt kopogtatnak az ajtaján. Judith áll ott, egy különc nő a falu túloldaláról, Patrick nem ismeri, és reméli, hogy gyorsan elmegy. Nem így lesz, a vihar felerősödik, elzárja a világot, és összezárja a két embert Patrick házában. A Behavazva egy szellemes és érzelmes darab két nagyon különböző emberről, akik próbálják nem megőrjíteni egymást, miközben lassan engednek az érzelmeiknek. Peter Quilter az Egyesült Királyság egyik legtehetségesebb kortárs alkotója. Műveit a világ több mint 40 országában játsszák. A Behavazva című művét 2020 tavaszán írta, a pandémia kijárási tilalma idején, de nem a pandémiáról szól, hanem az önkéntesen vállalt magányokról, amelyek segítséggel feloldhatók.
A Rumini Berg Judit, a mai magyar meseirodalom egyik sztárszerzőjének a legismertebb műve, amit több százezer magyar gyerek olvas kötelező irodalomként az alsótagozatban.A tengerész-kalandregényekből jól ismert Rumini és társai ezúttal ismét nagy bajba keverednek. Szereplők: Rumini: Berecz Kristóf UweBalikó: Fogarassy GergőCsincsili: Nemcsók Nóra/Gergelyfy Zsófia/Rimóczi DóraKapitány: Öller Roland/Budai MarciDundi Bandi: Kecskeméti Lilla/Lévai ÁdámMolyra: Dóka AndiPeonza: Nemcsók Nóra/Kecskeméti Lilla/Gyenis ErikaFerrit király: Egri LászlóAjtony: Fogarassy AndrásRinya, Hernyóca: Pintér DorinaTovábbá: Molnár Angéla, Herbert Laura, Gyurik Málna, Győri Dániel, HeimVivien, Decsi Milán, Hodosi Csanád.