A sorozat a rettenthetetlen magánnyomozó, Alexa Crowe kalandjait követi, aki a legborzasztóbb bűncselekményeket is megoldja, miközben igyekszik megbirkózni magánélete gondjaival.
Charlie (Charlie Sheen) megrögzött agglegény. Jól megszokott laza és kényelmes életmódja hirtelen véget ér, amikor bátyja, Alan (Jon Cryer) fiával, Jake-kel (Angus T. Jones) beköltözik hozzá.
A sorozat alapjául a nagy sikerrel játszott, azonos című mozifilm szolgált. A benne szereplő Csillagkapu egy ősidők óta létező titokzatos átjáró, melyen keresztül azok, akik megfejtik titkát, eljuthatnak különböző galaxisokba.
A rossz időjárás és a rossz gazdasági helyzet miatt egy testvérpár kénytelen együtt dolgozni, hogy túléljék a világ legmeredekebb és legsárosabb hegyein az útépítést, favágást és a testvéri viszonyt.
Egy nagy, boldog család. Ez jutott Jaynek. Felnőtt gyerekek és unokák, és ha ez nem lenne elég, beújított egy fiatal feleséget, aki hozta magával a fiát is. Így együtt kell áthidalniuk a generációs, kulturális és társadalmi különbségeket.
Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Kiderül, hogy lányát, Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába, így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya. El kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Él a detroiti 8 Mile Road-on egy jó hírű, rekordokat döntögető zálogügynök. Az "Amerikai Ékszer és Hitel" (American Jewelery and Loan) három generáció óta üzemel családi vállalkozásként. Jelenleg Les Gold és gyermekei, Ashley és Seth viszik a boltot. A szomszédság jelentős részének biztosít ez az üzlet rendszeres és gyors készpénzszerzési lehetőséget.
Anne Fontaine életrajzi filmje a divatikonná vált Coco Chanelről (Audrey Tautou), aki azelőtt testesítette meg a modern nőt, mielőtt azt kitalálta volna a világ számára.
A Kisvárosi gyilkosságok egy olyan sorozat, amely napjaink Angliájának gyönyörű vidéki környezetében játszódik tele színes egyéniségekkel és intrikával.
Utazásai végeztével a híres sebész, Dr. Martin Gruber (Hans Sigl) 15 év múltán tér vissza szülőfalujába. Régi mentora rá akarja venni, hogy legyen ő az új helyi doktor.
Melinda Gordon életét különös dolgok zavarják meg. Éppen most ment feleségül nagy szerelméhez, de egy este a vacsora közben az ablakon kirajzolódni látszik valami. Kiderül, hogy egy szellem kéri a segítségét.
Messy, a kedves és mindent tudni akaró kis, kék bundás szörny, szórakoztató kalandjaiból új és érdekes dolgokat tudhatnak meg a kis nézők. Messy, akinek sok kérdése van az őt körülvevő világról csakúgy, mint a gyerekeknek, állandóan kérdőjelekkel találja magát szembe. Hogyan keletkezik a hang, honnan jön az eső, hogyan függ össze a nátha és az ízlelés, hol vannak az elveszett lufik, miért lebeg valami a vízen, míg más dolgok elsüllyednek.
Az Agymenők (The Big Bang Theory) című sorozat előzményszériája a 9 éves Sheldon Cooper és családja megpróbáltatásait követi nyomon. Nem könnyű a matekzseni gyerkőc élete Texasban, ahol a templomba járás és az amerikai foci a király. Miközben a tehetséges, ám kissé naiv és sérülékeny Sheldon a világgal foglalkozik, a családjának meg kell találnia a módját, hogy alkalmazkodjon hozzá. És nem elég, hogy Sheldon nincs egy intellektuális szinten a szüleivel és a testvéreivel, az iskolában is rendre gondjai vannak.
Egy idős falusi bácsi halála után hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és felnőtt korú unokájára, de csak ha egy évre visszaköltöznek a faluba.
A Miami helyszínelők egy nyomozócsapat, akiknek módszerei éppen olyan kifinomultak, mint Las Vegas-i kollégáiké. A floridai csapat feje Horatio H. Caine (David Caruso), az egykori gyilkossági nyomozó.
Egyvalamikori MMA harcos, egy bennszülött felfedező és egy hegymászó elindul a nyugati part vadonjába, hogy megoldják Slumach elveszett aranybányájának 100 éves rejtélyét.
A Nublar-szigeti modern kalandtábor hat kiválasztott résztvevőjének össze kell fognia a túlélésért folytatott harcban, amikor a dinoszauruszok kitörnek a fogságból.
Egy cambridgeshire-i plébános azon találja magát, hogy titokzatos bűnesetek sorozatát vizsgálja kis falujában, Grantchesterben.
A "Napsütötte Toszkána" mintájára, James (Ethan Peck) kilép a munkahelyéről és végül elkezdi követni az álmát. Egy nagy szerep inspirálja őt, elmegy egy önfelfedező útra, Spanyolországba. Ott James megismerkedik a gyönyörű Veronicával (Elsa Pataky), valamint a drámaíróval, aki megváltoztatta az életét. James gyorsan a vágy, a szerelem és a megtört bizalom kusza hálójába kerül.