Kalamár Tamás vadonatúj napi telenovellája egy szerelmi négyszögről szól: egy bárókisasszony, egy hű szolgálólány, és két rivális férfi küzdelméről az igaz szerelemért. A romantikus történet 1865-ben játszódik, amikor a rang és a származás ereje még legyőzhetetlennek tűnt. Ám a szívnek már akkor sem lehetett parancsolni, így a Bátrak földje szereplői a hazugságok, az intrikák, de még akár életek kockáztatása árán is készek mindent megtenni a boldogságért, a sikerért és a happy end-ért. A Bátrak földje vállaltan nagy érzelmeken, és a kornak megfelelő, kiélezett élethelyzeteken alapszik, de a történetmesélési és képi megvalósítása nagyon is mai. A korhű környezetben, teljes egészében valódi helyszíneken forgatott sorozat, csodás jelmezeivel és hangulatával csábít mindenkit egy regényes kalandozásra.
Guy Fieri a házigazdája ennak a főzőshownak, melyben négy szakács verseng a fődíjként szolgáló a 20.000 dolláros nagybevásárlásért. Három forduló alatt kell bizonyítaniuk, hogy ők a legjobbak.
Alan Hunter regénysorozatán alapuló filmdráma, mely az 1960-as években játszódik. George Gently felügyelő (Martin Shaw) feleségét egy gengszter megöli, mire a férfi arra kényszerül, hogy meggondolja nyugdíjba vonulását. Amikor ráébred, hogy a bűnözés még mindig burjánzik, és az ő segítségére is szükség van, Gently összeáll DS John Bacchusszal (Lee Ingleby), hogy felgöngyölítsék a Northumberland és Durham megyében zajló gyilkosságokat. Az igazság kiderítésével saját démonjait is temeti.
A Berényi család és környezetének hétköznapi történetei nap, mint nap. Több évtizeddel ezelőtt egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg és "bürokratikus" intézmény gondjaira hagyták őket.
Adrian Monk civil konzultásként segíti a rendőrség munkáját. A rendőrök élő legendaként néznek rá, bár Monk mostanában elég furán viselkedik, elviselhetetlenü bogaras.
Lucas, a Pók egy nagy szívű, hihetetlenül aranyos kis ugrópók kalandjait követi végig egy emberméretű külvárosi otthonban. Ez a boldog, érdeklődő, zeneszerető, 4 éves gyerek azt akarja, hogy csatlakozzunk hozzá, miközben felfedezi és megismeri ezt az óriási világot, terjeszti a szeretetet és az összetartozást, miközben rengeteget szórakozik barátaival.
A mostani, kihívásokkal teli időkben sokan álmodozunk egyszerűbb életről. A régi szép időkről, amikor a családdal és a barátokkal lehetett elfogyasztani a saját termesztésű hozzávalókból készült ételeket. Arról az időszakról, amikor a konyha volt minden otthon központja. És ki ne ábrándozna egy életről távol a nagyvárosok zajától? A vidéki házról, ahol friss a levegő és van elég mozgástér. Most eljött az idő! Paul West ausztrál szakács gazdálkodni kezd, és az alapokhoz visszanyúlva építi fel új életét egy takaros vidéki parasztházban. Újra felfedezi a nagyszüleink által oly jól ismert praktikákat és a recepteket, amelyek generációkon át kísérték az emberiséget. Miközben Ausztrália csodálatos tájait láthatjuk a háttérben, ötleteket kapunk Paultól arra, hogy hogyan alakíthatjuk ki saját zöldségágyásunkat és fűszernövénykertünket, valamint tanácsokkal lát el a komposztálással kapcsolatban is. A műsor a főzőshow-k keretein túllépve a farmok világának szépségéről és az élet gazdagságáról szól - a fő összetevőkről, amelyeknek köszönhetően jó betérni Az én vidéki konyhámba!
Josh Gates Görögországban játssza mulatságos utazási kvízjátékát. Ebben a különleges epizódban betekinthetünk a színfalak mögé, valamint láthatjuk a minósziak elveszett civilizációjának felkutatására indított nyomozásának fénypontjait és bővített jeleneteit is.
A sorozat egy elképesztő, szórakoztatóan realisztikus válasz az amerikai televíziókban igen gyakran idealizált családmodellre. Al Bundy, Peggy Bundy és közös gyermekeik, Kelly és Bud története a külvárosi Chicagóban zajlik. Életük nem feltétlenül mintaszerű, ám állandó emlékeztető a modern házasság és családi élet gyenge pontjainak.
A lélegzetelállító Northumberland megyében, a lelkes és különleges kisugárzású Vera Stanhope főfelügyelő és csapata, gyilkossági rejtélyek sorozatával néz szembe nap mint nap.
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot.
A nagymama határozatlan időre beköltözteti Young Dylan-t fia előkelő háztartásába. A Wilson-család élete fenekestül felfordul, ahogy a reménybeli hip-hop sztár és józan unokatestvérek eltérő életstílusa keveredik.
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak arra "találták ki", hogy az orvosok munkáját nehezítsék. Öntörvényű, renitens alak, de kétségtelenül hatalmas szaktekintély. Kis csapata csupa lelkes és ígéretes fiatal orvosból áll, akiket ő maga válogatott ki - persze sajátságos kritériumok alapján. Számára egy dolog fontos igazán: hideg fejjel megoldani az ügyet, vagyis felfedni a betegség mivoltát és bizonyítást nyerni. S még egy fontos információ Doktor House-ról: Igyekezz őt nem megzavarni délután egy óra körül, kedvenc kórházsorozata közben.
A tízéves Ben Tysson váratlanul felfedezi csuklóján az Omnitrixet. Ez a furcsa szerkezet egy génfegyver, ami ideiglenesen tíz különböző idegen testbe tudja bújtatni Bent. Amíg Ben teste átalakul valamelyik bizarr élőlénnyé, addig az agya továbbra is ugyanaz marad.
A sorozat egy csupa eminens tanulóból álló osztályról szól, akik új tanárt kapnak: Mr. Finn elképzelései a tanításról teljesen mások, mint amit megszoktak, hiszen nem a dolgozatokra helyezi a hangsúlyt, hanem rockzenekart alapít a gyerekekkel, akik rájönnek, hogy dobolva és gitározva tanulni menőbb, mint hitték!
Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek.
A "Napsütötte Toszkána" mintájára, James (Ethan Peck) kilép a munkahelyéről és végül elkezdi követni az álmát. Egy nagy szerep inspirálja őt, elmegy egy önfelfedező útra, Spanyolországba. Ott James megismerkedik a gyönyörű Veronicával (Elsa Pataky), valamint a drámaíróval, aki megváltoztatta az életét. James gyorsan a vágy, a szerelem és a megtört bizalom kusza hálójába kerül.