TV-csatornák

Kutya kutya hátán

A hosszú sétáltatáshoz úgyis kissé hideg van, rendezzünk hát kutyás hétvégét a tévé előtt!

10 dolog, amit nem tudtál Kevin Costnerről

A kilencvenes évek elejének egyik legnagyobb sztárja a most bemutatott A számolás joga férfi főszereplője, Egy-két dolgot kiderítettünk róla. Régen például töpszli volt.

Minden, ami mozi

Ezek M. Night Shyamalan legjobb filmjei

A héten a mozikba kerülő, nem hibátlan, de elég erős Széttörve kapcsán szedtük össze az annak idején géniusznak kikiáltott, ám azóta keveset dicsért rendező legjobbjait

Minden, ami tv

Fatmagül

Új török sorozat indul a török sorzatok kedvelőinek.

Kék Valentin

Cindy és Dean már évek óta egy pár, de kapcsolatuk válságba kerül. Úgy döntenek, adnak még egy utolsó esélyt maguknak, hogy megpróbálják megmenteni a kapcsolatukat.

Heti mozipremierek Összes premier

  • Balerina
    Az árvaházban élő kis Félicie-nek egyetlen szenvedélye van: a tánc. Legjobb barátjával, a feltalálói babérokra törő Victorral vakmerő szökési tervüket végrehajtva Párizs felé veszik az irányt.
    Időpontok
  • Ez csak a világ vége
    Tizenkét év távollét után az író, Louis visszatér szülővárosába, hogy elmondja családjának: haldoklik. Hamarosan felszínre törnek az elfojtott indulatok.
    Időpontok
  • A számolás joga
    50-es évek vége: az Egyesült Államok igyekszik legyőzni Oroszországot az űrversenyben. Már úgy tűnik minden kevés lehet, amikor találnak néhány kiaknázatlan lángeszet.
    Időpontok
  • Széttörve
    Noha Kevin már feltárt 23 személyiséget pszichiáterének, még van egy rejtett személyisége. Miután elrabol három tinédzser lányt, Kevinben kitör a harc a túlélésért a többi személyiségével.
    Időpontok
  • Utazás apánkkal
    A fiatal orvos, Mihai tartja egyben a családot. Öccse lázad a rendszer ellen, apjuk pedig súlyos beteg. Az NDK-ba mégis azért mennek, hogy apján életmentő műtétet hajtsanak végre.
    Időpontok

Blog.hu

kulturális ajánló

Karinthy összes fényképe

Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 18:00
A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadásában megjelent a Minden másképp van - Karinthy Frigyes összes fényképe című képes album, amelyben az írót ábrázoló fotográfiákat gyűjtötték össze. A könyvbemutató vendégei Dragomán György író, Karinthy Márton író, rendező és és Fráter Zoltán irodalomtörténész. Moderátor: Kovács Ida, a kötet szerkesztője.

Független objektív - Kortárs finn fotográfia

Budapest, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, 19:00
A tárlaton a kortárs finn fotográfia hét jelentős képviselője mutatkozik be a függetlenség témájával foglalkozó munkáival. A kiállítást megnyitja Cita Högnabba-Lumikero, a FinnAgora igazgatója.

Tolnai Ottó-est

Budapest, Müpa - Üvegterem, 19:00
Aki hallotta már az előző századelő hangulatát idéző fürdővárosban, Palicson élő költőt mély átéléssel beszélni a gipszről, a nullás lisztről, a bádog ereszcsatornákról, a környezetében vagy éppen képzeletében élő figurákról, aligha szabadul varázslatos hatása alól.