Személy

Angelina Jolie

színész, szereplő, producer
Született: 1975. június 4. (49 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Los Angeles, Kalifornia)

Jon Voight és Marceline Bertrand színészházaspár gyermeke, eredeti neve Angelina Jolie Voight. 11 éves korától tanult színésznek és 16 évesen már modellként dolgozott, több videoklipben és reklámfilmben szerepelt. Játszott az Adatrablók című filmben, majd Cornelia Wallace szerepéért a George Wallace című tv-filmben Golden Globe-díjat kapott. Második Golden Globe-díját Gia Carangi modell életrajzi filmjében nyújtott alakításáért nyerte el. A Szeress, ha tudsz! című filmben is szerepelt, Sean Conneryvel, Gillian Andersonnal és Ryan Phillippe-vel együtt. Eljátszotta Billy Bob Thornton csábító feleségét az 1999-es Vakrepülés című filmben, és még ugyanazon évben főszereplője volt A csontember című thrillernek.


Az Észvesztő című film újabb Golden Globe-jelölést hozott és a legjobb mellékszereplő Oscar-díját. Nicolas Cage oldalán főszerepet játszott a Tolvajtempó című filmben, de az igazi ismertséget a neves játékadaptáció, a Tomb Raider két része hozta meg a számára. A szerepeken túl karitatív tevékenységével hívta fel magára a figyelmet, ő az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik jószolgálati nagykövete. 2003 októberében megkapta a Világpolgár díjat, melyet az ENSZ-ből tudósító újságírók szövetsége ítélt oda a színésznőnek.

  • Golden Globe-díj (2000) - Legjobb női mellékszereplő: Észvesztő
  • Oscar-díj (2000) - Legjobb női mellékszereplő: Észvesztő
  • BAFTA-díj (2009) - Legjobb női alakítás jelölés: Elcserélt életek
  • Emmy-díj (1998) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: George Wallace
  • Emmy-díj (1998) - Legjobb televíziós minisorozat - legjobb színész jelölés: Kifutó a semmibe
  • Golden Globe-díj (2011) - Legjobb színésznő - zenés film és vígjáték kategória jelölés: Az utazó
  • Golden Globe-díj (2009) - Legjobb színésznő - drámai kategória jelölés: Elcserélt életek
  • Golden Globe-díj (2008) - Legjobb színésznő - drámai kategória jelölés: Hatalmas szív
  • MTV Movie Awards (2002) - Legjobb női főszereplő jelölés: Lara Croft: Tomb Raider
  • MTV Movie Awards (2002) - Legjobb bunyó jelölés: Lara Croft: Tomb Raider
  • Oscar-díj (2009) - Legjobb női alakítás jelölés: Elcserélt életek

Hozzászólások

DUNAWÖLD 2022 máj. 04. - 20:26:59
Ez a Jolie milyen egy lelkiismeretlen, hamis egy liba! Még háborús övezetben is megjátssza magát, igaz, a politikusok màr konkurencia neki , mint pl. Vanderleyen asszonyság.
Sokkal jobban kedveltem, amikor nem tudtam róla semmit.
10/10
örZSEH 2017 okt. 25. - 22:03:59 10/10 Előzmény hanguktaekwondooo
Nem vagyok dárling. Amúgy meg úgy fogalmazok ahogy nekem teccik. puszika.
offtopic
breeder 2016 márc. 15. - 15:54:43 Előzmény Cordelia
OFF

Jut eszembe egy rövid kis versike, amit egyszer kisgyerekként egyik családtagom mondott:

Testvérem az Amál és miközben a tengerparton áll és nézi Malagát, a tenger mossa a ...gát. :o)

Ja, és természetesen imádom Spanyolországot (a focijukat, a strandjaikat, az étkezési szokásaikat és a flamenkó estjeiket).

OFF VÉGE
offtopic
Edmond Dantes 2016 febr. 10. - 10:45:44
off
Elsõsorban operás vagyok. Pezsgõ csak elvétve. Hétvége már foglalt (szóltak volna elõbb!). Úgyhogy maradok...

részben on
...esetleg megnézem A nagy dobást. Igaz, abban csak a férj szerepel ---> ezért csak "részben on" :)
offtopic
Cordelia 2016 febr. 09. - 15:23:08 Előzmény Edmond Dantes
Amal üzeni, hogy szombaton nincs elõadás a Teatro alla Scala-ban, vasárnap, február 13-án viszont a Diótörõ lesz. Ha pénteken oda tudtok repülni, odaértek egy Handel oratorium-ra. (George feledékeny lett, amióta megnõsült, õt inkább nem hívogatom ilyen ügyekben.) Meglesz a pezsgõ :) Krug. What else?
offtopic
Edmond Dantes 2016 jan. 31. - 14:35:13 Előzmény Cordelia
Meg kellett néznem, ki Amal, bár már elõtte gyanút fogtam...sztem nyugodtan bevallhatod, mert úgy egyszerûbb:
valójában a férje száma van meg neked, csak titkolod :)
Ha megvan a 2 jegy, jöhet egy pohár pezsgõ is. Viár nem annyira fontos.
offtopic
Cordelia 2016 jan. 29. - 17:05:58
megvan Amal telefonszáma. Már hívom is, hogy foglaljon nektek két jegyet szombat estére a la Scala-ba. A vendégszobába addig is hozasson friss virágot. Pezsgõt nem, mert nem fogyasztasz alkoholt :)
offtopic
Edmond Dantes 2016 jan. 29. - 12:22:02
Kikeresem a legdrágábbat--->az tetszik: amint nekem ajándékozzák, rögtön eladom és veszek ott, olyant,ahol, ami nekem a legjobb :)
Egyébként a listán Madonnáé jön be leginkább, mert egy igazi (bel)városi (nyomor)tanya, vidéki ház nem nekem való. Esetleg még Clooney-é, mert az közel van. (2-3 vendégszoba elég)
breeder 2016 jan. 29. - 01:56:40 Előzmény Edmond Dantes
Íme néhány "tanya"!
http://lotusz.cafeblog.hu/2014/04/21/10-sztar-10-haz-1-resz/

Ed, neked melyik tetszik?
Közte van AJ-ék háza is! :D
offtopic
gladiolus 2016 jan. 26. - 11:03:03
Off
Egyetértek, és gyakorlatilag én is unom már ezt a vitát, franc gondolta, hogy ennyire ebbe az irányba terelõdik a kommunikáció fonala egy ártatlan megjegyzés kapcsán. Semmi köze célszemélyhez, tehát én itt és most a magam részérõl le is zártam a témát.
offtopic
filoszemitabélus 2016 jan. 25. - 21:46:30
Fellángol a népi-urbánus vita. Mindenhol jó, de legjobb sehol!
offtopic
gladiolus 2016 jan. 25. - 19:36:33
Jaj,elfelejtettem odaírni,hogy nem Pestre gondolok,hanem egy kisebb,élhetõ nagyvárosra,mint pl.Székesfehérvár,ahol elég 20 perc beérni.Ja hát Pestrõl kínszenvedés évszázadok alatt ki s be erni valóban.Mostmár szerintem nyugodj meg,Budapest csodás város,a kultúra és a csúcstechnika fellegvára.De potenciális vlakohelynek nem ideális,és kész.Ennyi.
offtopic
gladiolus 2016 jan. 25. - 19:30:57
Hehe,ez aranyos lehetett,elképzeltem a kis malackát a kutyaiskolaban,amint végrehajtja a kunsztokat.:)
offtopic
filoszemitabélus 2016 jan. 25. - 12:05:04
Csüngõhasú törpemalacot sokan tartanak Németországban. Láttam egy kisfilmet róla, hogy a kutyaiskolában, ahová járt vele a gazdája, ügyesebben végrehajtotta a feladatokat, mint a kutyák. Nem kis lelkifurdalást okoz, hogy eszem disznóhúst. Az biztos, ha tartanék disznót, az végelgyengülésben múlna ki.
Ez eléggé off topic, még a Somamamagésa topicban elmenne, de AJ inkább gebe, mint sertés.
offtopic
Edmond Dantes 2016 jan. 25. - 10:09:44
Bocsánat, elõzõ hszomban benne maradt egy másik hsz is, ha lehet, kérem azt komplett törölni! Köszönöm. Tehát:

off
"némi utazgatás" = naponta és irányonként 60-90 perc = retour 120-180 perc per (munka)nap, esetleg több. "Kibírható": már akinek, de nehezen. "Megéri": már akinek, de nehezen. Egy 10 milliós városban, jól kiépített infrastruktúra mellett akár elfogadható lehet, Bp.-en, ahol szintén nem ritka ennyi napi utazgatás, már kevésbé. Nem csoda h már jó ideje megfordult a korábbi eláramlási trend és az agglomerációból megindult a visszaáramlás a városba. Sok az eladhatatlan agglomerációs ingatlan, a fõvárosban pedig égbe szöktek az ingatlanárak. JulisnéniJózsibácsi életvitele valamint tanyája pedig igen kevéssé vonzó a nagy többségnek. Tanyaárak nem szöktek az égbe. És bár "nem szenvednek különféle civilizációs betegségekben", ki kell h ábrándítsalak: NEM élnek tovább. És NEM kevésbé betegek. Sõt.

Jó lenne végre túllépni a Kert-Magyarország délibábos agymenésén. A "nagyváros peremövezetei, vagy a max 10-km-re lévõ települések" SEM "ideális közegek" ld. feljebb. Az ottani valóban "ideális közegek" mennyisége pedig szûkös, következésképpen megfizethetetlen a többségnek.

on
És bár te Jolie-ékról tartod h "közben tök labilisak, és aztán amikor romokban hevernek, meg elhagyják egymást, akkor marad utánuk pár sérült gyerek": statisztikák szt Magyaro.-on az öngyilkos(ság)ok éppenséggel faluhelyen és a tanyavilágban voltak és vannak felülreprezentálva. Budapest él és virul...ha hagyják. Felcsút valszeg valóban "ideális közeg" (nem nekem), de van még kb. 3.000 (többnyire kis) település Magyaro.-on és többségük nem "ideális közeg".
offtopic
gladiolus 2016 jan. 25. - 09:29:20
OFF

:-)

Igen, ez is egy megoldás, azt hiszem, van is már, aki minimalacot tart, van valami ilyesfajta állatka, és jó fej. Humoros. A disznó egyébként elég intelligens állat is tud lenni, ha akar, attól függ, mennyire szocializált. Aztán hogy az ürülékkel mit csinálnak egy lakásban,jó kérdés. Egyébként nagy valószínûséggel disznót tartani tilos is.Bár nem vagyok járatos effajta törvények ismeretében, de ez az elképzelésem, habár van, aki görényt tart.A korszerû illatosítás iskolapéldája.

Egyébként tényleg sokféle megoldás van, ha lakócéllal költözik az ember, akkor én a nagyváros peremövezeteit, vagy a max 10-km-re lévõ településeket céloznám meg. Ezek már ideális közegek. Állandó zaj, kosz, bûz már kevesebb, több a családi ház kerttel, kevesebb a szomszéd, akihez alkalmazkodni kell. És nõ az esély, hogy a gyerekek egészséges környezetben nõjenek fel.

Viszont igen, jár vele némi utazgatás, de szerintem ennyi kibírható. Mindennek ára van, és ennek ez az ára, de megéri. Mert a nagy átlag számára csak így lehet összehangolni, hogy meló is legyen, meg szép környezet is. Aki meg belváros függõ, az éljen ott, az is egy életmód.

:-)
filoszemitabélus 2016 jan. 24. - 12:07:34
Majdnem talált! Libát tartok a Rumbach Sebestyén utcában.
offtopic
Edmond Dantes 2016 jan. 24. - 11:32:11
off
Nagy tétben fogadnék h te a "malacot tartani egy dob utcai lakásban" -táborhoz tartozol. A lakás(od) mellett pedig egy kóser mészárszék mûködik. Tétek tehetõk: "tréfli" jeligére a kiadóba.
offtopic
filoszemitabélus 2016 jan. 24. - 08:54:28
lehet egyesíteni a kétféle életstílus elõnyeit is. Pl. malacot tartani egy dob utcai lakásban, vagy csótányokat tartani a tanyán.
gladiolus 2016 jan. 24. - 06:04:02 Előzmény Edmond Dantes
De,félreértettél. Én tudom,és már leírtam többször is,hogy mi volt a célom a hasonlattal,nem a tanyasi és városi élet elõnyeinek vagy hátrányainak ecsetelése. A tanyasi életet nem ismerem,mert varosban élek,de alig varom,hogy amikor tehetem,kijussak a természetbe,ami számomra a legcsodálatosabb dolog. Emberekben is a letisztult gondolkodású és normal keretek között mozgó emberekkel tudok jól boldogulni,és kerulom a szélsõségeket.Egyébként az,hogy valaki boldog,sikeres és egészséges legyen,csak részben függ a környezetünktõl,nagyrészt a bennünk lakozó életszemlélet formálja.A falusi es nagyvárosi életnek egyaránt vannak elõnyei es hátrányai,és ezekkel lehet egyet érteni vagy egyet nem érteni,de hogy ki Melyiket szereti,az tökéletesen szubjektív,így errõl vitázni dõreség.l
Összes hozzászólás