Déri János felejthetetlen tévés pillanatai

1992-ben, mindössze 41 évesen hunyt el az Ablak, az Ez+Az és a Nulladik típusú találkozások házigazdája, a szilveszteri tévéadások kifinomult humorú műsorvezetője.

Idén áprilisban lesz 30 éve, hogy meghalt a '80-as és a '90-es évek egyik legismertebb és legkedveltebb tévés műsorvezetője, Déri János.

Déri János szerkesztő-riporter, műsorvezető (forrás: Fortepan / Szalay Zoltán)

 

Déri János 1951. április 14-én született Budapesten. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán végezte, okleveles gépészmérnök. Éveken keresztül disc jockey volt, mígnem 1975-ben, 24 évesen jelentkezett a Riporter kerestetik elnevezésű tehetségkutató műsorba. Harmadik helyezést ért el, így 1977-ben munkába is állhatott a Magyar Rádió ifjúsági osztályán, ahol 1983-ig dolgozott. (Érdekesség, hogy a '75-ös Riporter kerestetik másik két dobogósa, Csurgay Judit és Zelényi Zoltán szintén szép karriert futottak be: Csurgay a politikai adások főszerkesztőségének szerkesztője és a Híradó bemondója lett, Zelényi pedig a szegedi körzeti stúdió „sztárriportere”.)

Déri János az 1975-ös Riporter kerestetik tehetségkutató versenyen Puch Tamás, Csurgay Judit és Zelényi Zoltán társaságában (forrás: Fortepan / Urbán Tamás)

 

A legkorábbi nyilvános Déri-fotó azonban nem a fenti Riporter kerestetik-es, hanem egy 1966-os felvétel a Ferencvárosi Torna Club egyik ificsapatáról. A kép az FTC stadion melletti edzőpályán készült (a jegenyesor mögött a Nagyvárad téri református templom tornya is látszik), a mindössze 15 éves Déri János fekete kapusmezben, keresztbe font karral látható a fotó jobb szélén.

Az FTC egyik ificsapata, 1966-ban. Bal szélen az edző, Dalnoki Jenő, jobb szélen Déri János (forrás: Fortepan / Németh Tamás)

 

Déri futball iránti rajongása egész életében megmaradt. Állandó tagja volt annak az újságíró-válogatottnak, amelyik minden évben összemérte erejét a Népstadion gyepén a színészekkel. Ez volt a nagy népszerűségnek örvendő, legendás SZÚR, azaz a Színész-Újságíró Rangadó, a legnagyobb sport- és társadalmi események egyike, amit túlzás nélkül neveznek „a Kádár-kori népszórakoztatás csúcsteljesítményének” – az 1970-es meccsre például nem kevesebb mint 450 ezer(!) jegy kelt el. Déri az újságírócsapattal olyan híres sportkedvelő színészekkel nézett farkasszemet a pályán, mint Koós János, Bujtor István, Eperjes Károly, Rudolf Péter vagy Nemcsák Károly, de még a szünetekben is Super Bowl-döntőket megszégyenítő sztárparádé vonult fel. A SZÚR-nak külön újságja is volt, interjúkkal, karikatúrákkal, magazinos anyagokkal, valamint (a magyar médiában akkoriban ritkaságként!) meztelen nőkkel.

A labdát tartó Déri János kapusmezben vonul be a Népstadion pályájára a kollégáival az 1984-es SZÚR-on (forrás: Fortepan / Magyar Rendőr)

 

De vissza Déri Jánoshoz! 1983-tól a társadalompolitikai szerkesztőség munkatársa lett és állandó műsorvezető-riporteri státuszt kapott az 1981. január 23-án elinduló Ablakban, ami a Magyar Televízió Belpolitikai Főszerkesztőségének kultikus „közéleti szolgáltatóműsora” volt. A tudományos, jogi, gazdasági, egészségügyi, kertészeti, meteorológiai sőt, sokszor fogyasztóvédelmi témákkal egyaránt foglalkozó magazin a rendszerváltás környéki fénykorában túlzás nélkül milliókat szegezett a képernyők elé. De ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen Déri János mellett a korszak olyan népszerű tévébemondói és újságírói adták benne egymásnak a(z ablak)kilincset, mint Endrei Judit, Bay Éva, Berkes Zsuzsa, Horvát János, Nagy György, Novotny Zoltán, Papp Endre, Aigner Szilárd, Dombóvári Gábor, Feledy Péter vagy épp Dr. Bálint György (aki az Ablak egyik technikusától kapta a Bálint gazda nevet).

Déri János 1992-es halála után azonban Feledy Péter szerkesztő-műsorvezető visszaemlékezése szerint sajnos megpecsételődött az Ablak sorsa, mivel a szélesebb közönség lényegében Déri nevével és fanyar humorával kapcsolta össze a műsort. No meg a jellegzetes főcímzenével, ami nem más, mint a Space nevű francia elektronikus zenei formáció Final Signal című száma (a legendás magyar műsorok legendás főcímzenéiről bővebben ebben a cikkünkben írtunk).

Déri János Wichmann Tamás világbajnok kenust interjúvolja az 1982-es Futapest futóversenyen (forrás: Fortepan / Rádió és Televízió Újság)

 

Déri János persze nemcsak az Ablakból volt ismert, saját szórakoztató műsort is vezetett Ez + Az címmel. Ennek az egyik legnépszerűbb rovata a Fábry-féle Dizájn Center elődje, a PÁF, azaz a selejtes termékeket ironikusan bemutató Pocsék Áruk Fóruma volt.

De nagy örömmel fogadták a nézők Peterdi Pál vendégszereplését is az Ez + Azban. A sportújságíró-humorista a Ludas Matyi viccújságból is ismert Tücsök és Bogár-rovatot adaptálta mozgóképre (itt lényegében a nyomtatott sajtó és az apróhirdetési piac elgépeléseit vagy kurtán-furcsán megfogalmazott mondatait állították pellengérre, ironikus kommentárokkal), amely az Ez + Az megszűnése után a Szeszélyes évszakokba került át.

Déri János volt a házigazdája az 1990 őszén elinduló, a paranormális jelenségekkel foglalkozó Nulladik típusú találkozásoknak a Magyar Televízió 2-es csatornáján. A rendszerint késő este, 22:15-ös kezdettel adásba kerülő, UFO-észlelésekkel, asztaltáncoltatással, halál utáni élettel, valamint sci-fi témájú filmek és könyvek ajánlóival jelentkező tematikus műsor igen népszerűvé tette az űrlényes-ezoterikus témákat a rendszerváltás utáni Magyarországon (egy egész nemzedéknyi gyerek rettegett viszont a hollywoodi filmekből összeollózott intrójától, amiről ebben a PORT-cikkben írtunk bővebben). A műsor hatására számos amatőr UFO-kutató egyesület és klub jött létre, és mivel virágkorukat élték az UFO Magazin, a Színes Ufó és a hasonló fantázianevű lapok is, egy időben Nulladik típusú találkozás címmel is létezett egy folyóirat Déri János főszerkesztésében. A riporter emellett egy önálló könyvet is szentelt a repülő csészealjaknak és más különös eseteknek: a kötet a legendás műsor címével jelent meg 1991-ben, a Co-nexus kiadó gondozásában. 

Forrás: Bookline.hu / Antikvarium.hu

 

Déri emellett visszatérő műsorvezetője volt a szilveszteri élő adásoknak is. 1988. december 31-én például Berkes Zsuzsával volt az MTV1 ünnepi házigazdája, éjfél előtt nem sokkal pedig „egyesítették erőiket” Aigner Szilárd meteorológussal, valamint az MTV2 házigazdáival, Juszt Lászlóval és Voith Ágival, akik így, együtt koccintottak az új esztendő hajnalán (előtte azért Dériben bevallottan megállt kicsit az ütő, mert Juszt olyasmiről beszélt, hogy 1945-től kezdve újra kéne kezdeni mindent, ami azért 1988-ban még elég meredek kijelentésnek számított).

Déri János állandó résztvevője volt a Rádiókabarénak, fanyar humorú írásait rendszeresen publikálta a Farkasházy Tivadar nevével fémjelzett Hócipő. De

mindig partner volt, ha egy kis mókázásról volt szó, főleg ha közben a kollégáit is ugrathatta egy kicsit.

Az alábbi, kacagtató videóban például Antal Imrével karöltve csináltak úgy a vicc kedvéért, mintha halálosan megsértődtek volna egymásra egy budapesti metróaluljáróban felvett felkonferálás alatt (a jelenet a visszaemlékezések szerint 1991-ben készült, és a szilveszteri adásban ment le).

Sajnos Déri János másik Antal Imrével közös videója egyben az utolsó is, ami fellelhető kettejükről a neten. Déri 1992-ből Mexikóból jelentkezett be, amikor a barátai, azaz a hazai művészvilág színe-java Antal Imrétől kezdve Koós Jánoson, Bajor Imrén és Nagy Bandó Andráson át Farkasházy Tivadarig telefonon hívták fel az egyik pesti színházból, teltházas közönség előtt. Korábban ugyanis az orvosok tüdőrákot diagnosztizáltak nála, és bár az erős dohányos riporter igyekezett leszokni a cigarettáról, az állapota nem javult. Mexikóban egy speciális kúrán esett át, de a kór ekkorra már a szívét is megtámadta, és eszméletlen állapotban hozták haza Magyarországra.

Déri János az utolsó interjúját 1991 novemberében adta egy tévés kollégájának, Fodor Jánosnak, miután egy heidelbergi klinikán megoperálták a tüdejét. Sajnos ez sem segített rajta: milliók kedvenc riportere a felesége és három gyermeke körében, 1992. április 29-én, 41 évesen elhunyt.