Film

Arc

/Mug/
lengyel vígjáték, dráma, 91 perc, 2018 16 éven aluliak számára nem ajánlott
    • f

Jacek egy kisvárosban él, szereti a heavy metalt, a barátnőjét és a kutyáját. Egy építkezésen dolgozik a lengyel-német határ közelében, ahol a világ legnagyobb Jézus szobrát készülnek felépíteni. A szobor azonban ledől és a szörnyű baleset következtében Jacek arca teljesen eldeformálódik. A baleset a lengyel média figyelmének középpontjába kerül, mert a férfi lesz az első, aki Lengyelországban teljes arcátültetést kap. Nemzeti hősként ünneplik, miközben elveszti a személyiségét és addigi életét. A kisváros lakói sem tudnak már úgy tekinteni rá, mint korábban.

Az Arc megtörtént eseményeken alapul. Malgorzata Szumowska új filmjének világpremierje az 'A' kategóriás Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon versenyprogramjában volt, ahol az alkotás a zsűri nagydíjának Ezüst Medve-díját nyerte el. A lengyel rendezőnő korábbi filmjeivel (33 jelenet az életből, Az Ő nevében, Test) is számos díjat nyert rangos nemzetközi filmfesztiválokon, a Testtel legjobb rendező díjat kapott a Berlinalén. Szumowska jelenleg egyike a legfontosabb női rendezőknek Európában, továbbá az egyik legjelentősebb lengyel filmessé vált. A főszereplő Mateusz Kosciukiewicz (Minden, mit szerettem; Az Ő nevében) Lengyelországban 2011-ben az év színész felfedezettje volt, 2014-ben a Berlini Filmfesztivál Shooting Star programjában is szerepelt.

Bemutató dátuma: 2019. január 31. (Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)

Stáblista:


Vélemény: