It Ends With Us - Velünk véget ér

It Ends with Us
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai romantikus dráma, 130 perc, 2024

Értékelés:

115 szavazatból
Szerinted?
Vetítések:
17:05, kedd (április 22.)
HBO 3
17:50, vasárnap (április 27.)
HBO
Lily (Blake Lively) új életet kezdett. Nem volt könnyű gyerekkora, bőven van mit elfelejtenie, de minden rosszon sikerült túllépnie, Bostonba költözött, és új, boldog élet várja.

Mindig egy saját boltra vágyott, most talán ez is teljesül. Sőt, ha ez nem volna elég: megismerkedik egy rokonszenves férfival, aki kedves, jó fej és jóképű – hát persze, hogy szerelem lesz belőle. De az intenzív boldogság átmeneti. Lily csapdába kerül, és nem tud kijutni belőle. A múltja utoléri, és ő elköveti az összes hibát, ami elől menekült.
Szabadulni próbál. Küszködik, nagyon nehéz helyzeteken igyekszik keresztülverekedni magát. Még szerencse, hogy találkozik egy réges-régi baráttal, aki talán segít neki.

De a legnehezebb döntést neki egyedül kell meghoznia. Ha képes rá…

A világsikerű, izgalmas regényről már a megjelenésekor ordított, hogy ebből filmnek kell lennie. Az érzelmes, felkavaró és fordulatos mozi igazán különleges lett, és ennek az egyik kulcsa Blake Lively emlékezetes játéka.
Bemutató dátuma: 2024. augusztus 15. Forgalmazó: InterCom

Stáblista

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Dozer márc. 16. 19:06:50 10/10
A film üzenete, a bantalmazó kapcsolatokrol, nem igazán jön át, de a film mégis jó, visz magával, a hangulata, a főszereplő zseniális játéka miatt. Ezért nálam 10.
10/10
Timmmi68 márc. 07. 19:05:46 10/10 Előzmény fanaf1@vipmail.hu
Hát, ez mindig így van, hogy elhangzanak mondatok, amik nincsenek benne a könyvben, és megtörténnek dolgok, amik nincsenek benne a könyvben, és fordítva.
7/10
fanaf1@vipmail.hu márc. 04. 20:28:02 7/10
A könyvhöz képest kicsit ferdít a film, amivel az egyik lényegi szálat rombolja le (főleg egy bizonyos mondat, ami el sem hangzott a könyvben). Szívesen megnézném Baldoni verzióját, talán az hitelesebben adná vissza a könyvet és az üzenetet. Kár a film körüli balhéért, az még jobban elvette a figyelmet a fő mondanivalóról.
5/10
offtopic
sexykex febr. 23. 22:43:35 5/10 Előzmény 道の進展
Mint ahogy létezik fájdalom nélküli ember, létezhet érzelem nélküli is. (Pl. a sokat emlegetett pszichopaták többé-kevésbé ilyenek.) Sokszor leegyszerűsítjük az érzelem fogalmát: mindössze az embertársainkkal szembeni viselkedésünkre gondolunk, illetve a romantikus kapcsolatokra. Én nem folynék bele egy ilyen vitába, hiszen „mivel az érzelmek több tényező együtteséből állnak össze, a szakirodalomban megközelítőleg 100 féle meghatározása van”. Egyébként is csak annyit mondtam: „az értelmes dolgokat többre tartom az érzelmeseknél”. (Pl. vizsgára kell felkészülni. A süketelésből kiszűrni a lényeget – értelmes dolog. Elkezdeni tanulni - értelmes dolog. Minden ismerősünknek elpanaszolni, hogy mennyi hülyeséget kellene bemagolni – érzelmes dolog. A barátnőnkkel lemenni a Balatonhoz tanulás helyett – érzelmes dolog.)
道の進展 febr. 16. 10:45:30 Előzmény sexykex
Szerintem nem csak elvileg.
Nem hiszem, hogy létezik érzelem nélküli ember, pozitív vagy negatív értelemben egyaránt. Értelem nélküli már sokkal inkább.
Tolsztoj csak egy példa volt, Sekszpír Vilmost is írhattam volna vagy bárki mást, érzelem nélkül művészet sincs, már maga a késztetés az alkotásra is egyfajta érzelmi szükséglet.
5/10
offtopic
sexykex febr. 16. 09:10:02 5/10 Előzmény 道の進展
Tolsztoj írásai beilleszthetők egy művészeti irányzatba, a realizmusba, de Tolsztoj nem volt realista. Egy hóbortos orosz arisztokrata volt, akinek mind az élete, mind a művei közel álltak a romantikához. Az én realistám Jack London volt.
Amúgy sokkal szerencsésebbek vagyunk, ha nagy érzelmi kitöréseink közepette is meg tudjuk őrizni az értelmünket. Tehát a válasz: elvileg az értelem és az érzelem nem zárja ki egymást.
7/10
InteriorLulu febr. 14. 14:55:32 7/10 Előzmény nefefe
"...de ezzel még egyáltalán nem biztos, hogy a kör megszakad… Ugyanis ott a lánya, aki ha felnő, semmi biztosíték nincs arra, hogy nem keveredik hasonló helyzetbe."

Részben pont arról szól a film, hogy bár persze soha semmire nincs biztosíték, hősünk is a mintegy átörökített szülői mintát követve megy bele egy esélyesen bántalmazó kapcsolatba, és főleg ragad is meg benne.
7/10
InteriorLulu febr. 14. 14:40:35 7/10
A nagy problémám, hogy a bántalmazó párkapcsolatot (és az abból való kilépést) eleve eléggé életszerűtlen körítéssel, és ami még rosszabb, hiteltelen módon ábrázoló film voltaképpen becsapja azokat a (fiatal női) nézőit, akiket pedig deklaráltan még a promóciója során is megszólítani igyekezett. Ahogy a 444-nek a bemutatókor írt cikke a (majdnem) filmvégi, két főszereplő közti, a kislány születése utáni kórtermi jelenet kapcsán írja: "Bármely áldozat ebből csupán egy dolgot tud könnyedén kiolvasni. Hogy ha ő nem tud kilépni ilyen helyzetből, pláne a gyerekével, akkor ő elbukik, gyenge, és még a gyereket is veszélyezteti. Ez a jelenet mutatja meg a legjobban, hogyan kelt bűntudatot a film a nézőiben, épp azokban, akiken legalábbis papíron segíteni akar."
Ezt tovább taglalni nem akarom, az amúgy könnyen megtalálható cikk szépen kifejti a dolgot.

Nagyon menti viszont, hogy mint film tényleg igen jól működik. Gondolom eleve jólsikerült a forgatókönyv, merthogy a rendezés az lett, és miután szerintem Baldoni alakítása egyenesen remek, nagyon sajnálnám, ha a szexuális zaklatás vádjának következményeként a színész-rendező pályája esetleg megbicsaklana, pláne megroppanna.
道の進展 febr. 14. 14:20:27 Előzmény sexykex
Értelem és érzelem kizárná egymást?
Nesze neked Tolsztoj Leó. :)
6/10
Tinv febr. 09. 23:27:53 6/10
Nagyon "szép" az egész film, szépek az emberek, a ruhák, a lakások, a díszletek, jól esik a szememnek a sok "sötétített" film után.
Egyszer nézhető, hiányzik belőle valami megfoghatatlan plusz, ami miatt igazán megkapó lehetne - van, amikor a történet gyenge, de a szuper színészek imádnivalóvá teszik (Mamma mia), van, amikor az alap nagyon erős, hogy még ők sem tudják elrontani (Büszkeség és balítélet), de ez valahogy nagyon klisés és a színészek se tudják javítani.
Összes hozzászólás