Léghajósok

Bakancslistához adom
The Aeronauts
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai-angol életrajzi film, akciófilm, kalandfilm, 101 perc, 2019

Értékelés:

35 szavazatból
Szerinted?

1862-ben a fenegyerek léghajós, Amelia Wren (Felicity Jones) összeáll az úttörő meteorológussal, James Glaisherrel (Eddie Redmayne), hogy bővítse az emberiség ismereteit az időjárásról, és magasabbra repüljön, mint előtte bárki a történelemben. Miközben folyamatosan rekordokat döntenek és újabb és újabb tudományos felfedezést tesznek, utazásuk a létezés legvégső határára hozzásegíti a furcsa párt, hogy végül megtalálják helyüket a világban, melyet már messze maguk mögött hagytak. Fizikai és érzelmi kihívásokkal teli útjuk során az egyre ritkuló levegőben a felemelkedés a túlélésért való küzdelemmé válik.

„A legtöbb repülés általában kilencven perc, két óra. Nagyon érdekesnek találtam azt a gondolatot, hogy valós időben, két szereplővel egy kosárban csináljak valamit” ¬– Tom Harper rendező A mindenség elmélete után ismét összehozta Felicity Jonest és Eddie Redmayne-t, hogy elmeséljen egy valós események ihlette, lélegzetelállító történetet.
Bemutató dátuma: 2019. december 5. Forgalmazó: Cinetel Kft.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
2/10
bundi8 jún. 16. 20:45:02 2/10
walt disney mese.....
2/10
nikato jún. 07. 09:45:28 2/10
SPOILER LEHET: Hát ha ez igaz sztori, (bár mindenhez hozzászoktak tenni, hogy izgalmasabb legyen), de a léghajón úgy mászott, mint valami szuperhős, több fizikai ereje volt a légáramlatokban, mint egy edzett férfinak. Mai világban már ha 2 méter magasba megy az ember mindenféle biztonsági intézkedések vannak, ennek a csodanőnek elég volt a derekára kötni egy kötelet, néha még az se volt. Olyan hihetetlen volt az egész és dögunalom. 20 perc után belekellett "tekerni", a nő meg eszméletlen idegesítő volt!!! SPOILER LEHET VÉGE
4/10
joogn55 máj. 29. 05:27:36 4/10
Történelemhamisítás a köbön. Hatásvadász gagyi.
2/10
Jonaska81 máj. 16. 16:34:05 2/10
Ez egy semmitmondo film! Tök felesleges volt legyàrtani.....
5/10
pihes máj. 14. 14:39:48 5/10
Jól sikerült a "felhők között" szinte minden felvétel. Unalmas egy jó darabig, csak azért az utolsó pár jó pillanatért végül.
A középszerűség tesz be neki!

5/10
7/10
Anna Dé 2020 dec. 14. - 20:30:58 7/10
Rendesen tériszonyom volt a csajtól. Mit kell ennyit röpködni a levegőben? :D Igaziból biztos nem merte volna megccsinálni hogy egyik kötélről a másikra szökkel. :D Amúgy én élveztem a filmet, jó volt. Egy erős hetes.
k11zoltan 2020 szept. 26. - 23:09:10
A látványvilága nem volt rossz.
Bár baromi unalmas lehetett az egész filmet egy zöld szobában felvenni.

A film amúgy nem nagy szám. Volt benne valami romantika szerűség, szerintem is fölöslegesen.
9/10
Karczaghy Gábor 2020 máj. 09. - 23:01:55 9/10
Oldott hangulatú, de egyben nagyon izgalmas film a meteorológia és a repülés fénykoráról. Nem történelmi film, ezért az író/rendező elengedhette a fantáziáját és beleszőtt egy szerelmi szálat is.
8/10
kobax 2020 jan. 07. - 09:09:08 8/10
Őszintén szólva kicsit vegyesek az érzelmeim a film kapcsán.
Jó alapötlet (amelyet az élet írt, részben), igényes kivitelezéssel.
Végig fent tudta tartani az érdeklődést is a film.
Viszont sajnos a valóságban az események kicsit távol álltak a filmben megjelenítettektől, ugyanis J. Glashier (aki valós történelmi személyiség volt), 1862-re már jóval túl volt az 50-en, és ekkorra már "befutott, megalapozott hírnevű meteorológus" volt. Másrészt nőről szó sem volt a valóságban - Glashier jobbkeze férfi volt (ezt szóvá is tették több helyen is, hogy szegény Henry T. Coxwellt teljesen méltatlanul kihagyták a sztoriból). A "romantika-szagú" szálnak, mivel nem teljesedik ki, ezért egyáltalán nincs értelme.
Mégis, összességében a 2019-es kínálatból kiemelkedik a film, ezért 8 pont.
9/10
Trivia Showtime 2020 jan. 01. - 22:23:49 9/10
"A világ nem változik azzal, ha csak szemléljük. Döntéseink szükségesek a megváltoztatásához. Nézzetek fel a magasba! Az ég nyitva áll..."
Pupuka 2019 dec. 10. - 22:29:14
Szenvedélyesen imádom Felicity Jones-t!!!!
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu