Film

A bíró és a hóhér

/Der Richter und sein Henker/
NSZK-olasz krimi, 90 perc, 1976

Értékelés:

9 szavazatból
Szerinted?

Pár évvel a háború után két svájci fiatalember sétál Isztambul utcáin. Richard fogad Hans-szal, hogy fényes nappal megöl egy embert úgy, hogy nem lehet rábizonyítani tettét - s vízbe löki közös barátnőjüket. Ettől kezdve az idővel rendőrfelügyelővé lett Hans fő életcélja egykori barátjának leleplezése, aki - sorozatos bűntettei eredményeként - immár befolyásos milliomos. Hans és Richard sajátos párviadalába keveredik bele harminc évvel később a mit sem sejtő nyomozóhelyettes, Walter. Számtalan meglepetés éri őt és a nézőt is...

Forgalmazó: Örökmozgó

Stáblista:


Vélemény:

január 21. 20:15:20
január 21. 20:15:20
Ugyanezen a címen a Magyar Televízió is készített tévéjátékot 1968-ban Páger Antal (Bärlach), Ajtay Andor (Gastmann) és Márkus László (Tschanz) főszereplésével.
2012 márc. 07. - 20:31:04
2012 márc. 07. - 20:31:04
Érdekes hangulatú film, igazi Dürrenmatt-darab, realisztikus, de ugyanakkor idõnként groteszk, nyomasztó és szinte abszurd is. A valódi és a "szürreális" szövevényes módon fonódik össze, így egy kiábrándítóan reménytelen világ képét kapjuk meg. A történet lényege nem az a gyilkosság, amit a film elején követnek el, hanem a két ember párviadala, illetve az, hogy ki kit és hogyan tud felhasználni a céljai érdekében. Miközben folyik a nyomozás, emberi sorsok villannak fel elõttünk, bepillanthatunk a politika és a bûnözés összefonódásaiba. Valójában a "sorok között" ennél is több bújik meg, hiszen erkölcsi kérdések is felbukkannak, különösen Bärlach és Gastmann vitájában. Gastmann a gonosztettek elkövetését minden módon igazolni próbáló ember mintaképe, míg a felügyelõ mindenáron el akarja õt kapni, és lényegében véve õ sem válogat az eszközökben, bár gonoszságra nem hajlandó.
Tudomásom szerint a film híven követi a regényt, ami önmagában véve is érték, és a fényképezés is hozzátesz ehhez a teljesítményhez, további nüanszokkal gazdagítva az alkotást. Morricone zenéje itt talán kevésbé emlékezetes vagy kiemelkedõ, mint sok más filmben. Érdekesség, hogy Maximilian Schell rendezte a filmet, ez kevés rendezéseinek egyike, és meg kell vallanom, nem rossz, bár azért az itteni 9,3-es átlagot picit magasnak tartom. Morricone mellett olyan embereket sikerült megnyernie a filmhez, mint Martin Ritt, Robert Shaw és a többiek, vagyis õ is "húzónevekkel" dolgozott. A színészi alakítások jók, Bisset picit mintha halvány lenne, de talán a karaktere is ilyen. Humoros megoldás pl., hogy maga Dürrenmatt is felbukkan pár perc erejéig egy mellékszerepben, bár bizonyos szempontból az általa játszott író az egyik kulcsfigura a történetben, és szerintem szimbolikus jelentõségû az, hogy sakkozik (hiszen a sztori is egyfajta "sakkjátszma", õ pedig íróként az az ember, aki a regény figuráit mozgatja). A másik kuriózum, hogy a film elején Donald Sutherland "prezentálja" a hullát, ami szerintem az egyik legeredetibb és legjobb része a produkciónak.
Amúgy furcsa, hogy idehaza mennyire nem veszik elõ ezt a filmet, holott 1981-ben már Magyarországon is bemutatták. Inkább butítják a népet, mint hogy valami értelmeset adnának, pedig azért ez sem lenne rossz, egy esti szórakozásnak megtenné. A szinkron számomra picit furcsa volt, Jon Voight magyar hangja pl. Gálvölgyi János, Robert Shaw-é Haumann Péter, ez így némileg furán hatott, bár inkább ez, mint a mai szörnyû szinkronok (tisztelet a kivételnek). Egyszer azért érdemes megnézni a filmet, ha valahol sikerül rábukkanni, ennyit megér.