A mozigépész

magyar dokumentumfilm, 17 perc, 2014

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Még nincs szavazat!

Légy te az első!
István és Terike 1986 óta ismerik egymást, a 73-as trolin találkoztak. A férfi gyerekkora óta paralízises, így nagyon nehezen mozog, a nő pedig át akarta adni neki a helyét a buszon, így ismerkedtek meg. Istvánnak ekkor még volt élettársa, és munkája is a Művész Moziban. Mozigépész volt. Azt mondta, azért választotta ezt a szakmát, mert imádja a filmeket. A legjobban Dargay Attila: Szaffi című meséjét szerette vetíteni, mert az idős asszony, Cafrinka hangját Gobbi Hilda adta, és ezért mindig szívesen nézte végig a mesét. Terike miatt elhagyta egykori élettársát, és együtt élték tovább az életüket, elmondásuk szerint jó körülmények között.1992-ben a Művész Moziban leépítés volt, és emiatt István munka nélkül maradt. Néhány hónap munkakeresés után azt ígérték neki, hogy dolgozhat egy építkezésen biztonsági őrként. Később közölték vele, hogy mégsem kapja meg a munkát, ekkor stroke-ot kapott, aminek következtében a fél oldala lebénult, és tolókocsiba kényszerült. Terike is próbált munkát keresni, de nem talált, illetve elment a pénz István gyógyszereire. A férfi rokkantnyugdíjából és Terike ápolási segélyéből élnek, ez körülbelül havonta 60 ezer forint. István és Terike együtt maradtak annak ellenére, hogy külön lehet, hogy könnyebb lenne mindkettőjük élete. Istvánt betegsége miatt gondozásba vennék, Terike pedig dolgozhatna, hiszen nem kellene Istvánra vigyáznia... Ez azonban meg sem fordul a fejükben.

Stáblista

Hozzászólások

Szerinted?