A Nagy Imre-per, 1958

12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar dokumentumfilm, 54 perc, 2010

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?
Az 1956-os forradalom és szabadságharc, majd a bukást követő megtorlások emléke, szimbolikus erővel bírt a magyarországi rendszerváltozás folyamatában. A magyar nép győzelmét jelentette a pártállam felett, és az 1945 utáni politikai rendszer morális megsemmisülését szimbolizálta 1989. június 16-a. A Hősök terén 200 000 ember, a televízió egyenes adásának köszönhetően pedig több millióan szembesülhettek az állami eszközökkel elkövetett törvénytelenségekkel. A Németh Miklós által vezetett kormány politikájával szemben álló konzervatív kommunisták minden eszközzel igyekeztek az 1956-os hősök tekintélyét rombolni. Az újratemetést megelőző napokban műsorra akarták tűzni azt a propagandafilmet, ami 1958-ban, a megtorlások idején, Kádár János megrendelésére készült. A filmet végül sem 1958-ban, sem pedig 1989-ben nem mutatták be. Legálisan máig sem vetítették. Az ismeretterjesztő film az egykori per körülményeit, a propagandafilm hátterét és az áldozatok jogi rehabilitálásának folyamatát mutatja be.

Stáblista

Hozzászólások

Szerinted?
offtopic
feketevipera 2011 jún. 18. - 20:31:03
Talán a Duna Tv honlapján a videotárban benne van.
nagyistok.flora 2011 jún. 18. - 11:37:27
Lemaradtam a mûsorról:( nincs meg valakinek?
feketevipera 2011 jún. 15. - 23:36:16
Felfoghatatlan, hogy a perrõl készült propagandafilmet miért nem vetítették máig sem legálisan, bár vannak sejtéseim az okokat illetõen. A jelen mûsorban idézett részletekbõl is kiderül, hogy milyen gyomorforgató kommentárt mondtak alá az imperialistákról és magyarországi ügynökeikrõl, ettõl minden ép érzésû ember rosszul lenne. Érdemes amúgy megfigyelni Vida Ferencet, amikor zavarba hozzák a védekezõ vádlottak (pl. Kádár, Apró, Münnich nevének említésével), szerencsétlen olyan összevissza módon beszél, hogy alig lehet kihámozni a mondataiból a lényeget. Nagyon tanulságos ez a dokumentumfilm, kiderül belõle, hogy Kádár elvtársék milyen jó munkát végeztek.