Zehra monoton mindennapjait egy elhagyott autópálya melletti kávézóban tölti, ahol duplaműszakokat húz le, s hiába várja, hogy történjen vele valami. Az egykor iparilag fontos környék arctalan és munkanélküli vidékké vált, aki csak tehette, már rég elment a környékről, a legtöbben a nagyvárosban próbáltak szerencsét. Zehra jobb híján másodmagával az interneten keres állást, amikor egy esküvőn találkozik a szótlan kamionsofőr Mahurral.
Bemutató dátuma: 2014. június 26.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
8/10
suxel2.0
2017 jan. 07. - 23:03:29
8/10
SPOILERT is tartalmazó írás, óvatosan olvassátok. Próbáltam mindent leírni, amit gondoltam, de ködösebben is fogalmazni. Aki látta, az úgyis megérti.
Alapjáraton kedvelem a mûvészfilmeket, Neslihan Atagül miatt pedig úgy döntöttem megnézem. Nagy vadászás következett, és végül angol felirattal akadtam rá a film 3/4-ére a neten, a maradék 1/4-et pedig egy feliratfájlból hozzáolvastam egy felirat nélküli verzióhoz. Kár, hogy nem került fel sehová magyar felirattal, mert ez eredményezheti azt is, hogy sokakhoz, még mûvészfilm kedvelõkhöz sem jut el.
A film komoly témát dolgoz föl kevés beszéddel, annál több színészi játékkal. Döcögõsen indult az eleje, de a történet felénél beindultak az események és sejteni lehetett mi lesz a kisvárosba beragadt, onnan kitörni vágyó még nagyon fiatal Zehra és a szótlan (egy szót nem szólt az egész filmben), folyton úton lévõ kamionos románcának sorsa. Nagyon szeretek eféle élettörténeteket látni a képernyõn, a búskomorság, a szürkeség, az ott élõk befásultsága nagyon átérzõdik a képernyõn, beszippantja a nézõt, és ettõl még jobban átérzi a fiatal lány helyzetét, aki Mahur által akar kitörni a lepusztult török ipari vidékrõl. Ellenben azokkal a mûvészfilmekkel, amit eddig láttam, legtöbbre úgy emlékszem, hogy tragikusan végzõdtek, itt más történt. Ahogy annak lennie kell, itt is bekövetkezett a tragédia Zehra sorsában, és cselekedetei mélybe húzták Ongult, a fiút, aki nem egy idilli családban nevelkedett (már ha lehet azt az együttélést családnak nevezni), és mindig Zehra szíve után ácsingózott. Viszont más lett a vége, a nézõ azt érezhette, hogy ha nem is értelmezhetõ teljesen happy endnek a végkifejlet, de oldották vele a végbement csapásokat a történetben. Aztán, hogy innen, hogyan tovább, azt rábízták mindenki fantáziájára, ahogy elõttem írták megjelenik egyfajta optimizmusra okot adó jövõkép, de én nem tudok annyira pozitívan elõrelátni a fiatalok sorsát illetõen a filmbõl fakadóan, és Zehra sem érte el a célját ezzel a zárképpel még.
Nemrég mutatták be a mozik A pokol kapujában címû török drámát. Sokkoló tízperces nagyjelenetében látottakhoz képest a román új hullám legelismertebb filmjének (Cristian Mungiu: 4 hónap, 3 hét, 2 nap – a Ceausescu–diktatúra idejében egy szállodai szobában végrehajtott tiltott terhességmegszakításról szól) legkomorabb pillanatai is csinnadrattás, ünnepi fáklyásmenetnek tûnnek.
Érdemes megfigyelni a kelet-, délkelet-európai filmdrámák új, ám még mindig felettébb ritka vonulatát. A bosnyák Hó, a szintén bosnyák Úton, a grúz Az ártatlanság virágai, ahogy ez a török film is, a végén kiutat mutat a reménytelenségbõl. Bármekkora is a nyomor és az elkeseredettség, melynek a játékidõ során végig tanúi lehetünk, az utolsó egy-két perc jövõbemutató történései egyfajta optimizmust sugallnak, amelyet bár happy endnek túlzás lenne nevezni (jellemzõen az édes-keserû “boldog vég” jelenetei a grúz és a török filmben börtönben játszódnak) , mégis kisebb-nagyobb feloldozást nyújt a fõhõsnek, és némi megkönnyebbülést a nézõknek. Korábban ezt térségünk mûvészfilmjeinél nem igazán tapasztalhattuk, borítékolni lehetett a kilátástalanságba torkolló, nemritkán tragikus végkifejletet. Fontos azonosság még, hogy mind a négy szóban forgó mû rendezõje nõ (Aida Begic, Jasmila Zbanic, Nana Ekvtimishvili, Yesim Ustaoglu), csakúgy, mint a karakteres fõszereplõk (Alma: Zana Marjanovic, Luna: Zrinka Cvitesic, Eka: Lika Babluani, Zehra: Neslihan Atagül), akik szinte példátlan, és igen tisztelendõ lelkierõvel, állhatatossággal, elszántsággal képesek felülkerekedni problémáikon, legyen az akár háborúban meggyilkolt férj okozta fájdalom, akár házastárs viselkedésének gyökeres és hirtelen megváltozása, akár a posztszocialista posvány összes nyûge, akár a nap mint napi õrlõdés monotonitását tetézõ nemkívánatos terhesség egy tradicionális társadalomban. E fenti becsülendõ, pozitív tulajdonságok szerepe igen fontos abban, hogy a fõhõsök küzdelmei felejthetetlenekké, a filmek, lassúságuk ellenére, rendkívül izgalmasakká válnak a szereplõkért aggódó mozilátogatók szemében.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások