Ákos 40+

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar koncertfilm, 50 perc, 2008

Értékelés:

40 szavazatból
Szerinted?

Ákos, az énekes, zeneszerző, szövegíró, költő, alkalmi színész és kliprendező 2008-ban töltötte be negyvenedik életévét. Ebből az alkalomból 2008. szeptemberétől egy éven át jubileumi, akusztikus előadásokkal járta az országot, ő és zenekara. Ezalatt 29 koncertet adtak, 65.000 érdeklődőnek zenéltek, a produkció összesen 8.898 kilométert utazott. Az előadás mindenütt fergeteges siker volt, a katartikus csönd és az álló ováció egyetlen koncerten sem maradt el. Ma este az m1 műsorán bemutatásra kerülő koncertfilm ennek a jubileumi turnénak a televíziós változata.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
offtopic
ondok 2009 dec. 30. - 00:08:09
Ellenálló voltam,alámerítkeztem mint Antall Józsi.
Tényleg nem érdemes a parttalan vita ,mert Magyarország 2006ban nem volt aszakadék szélén és soha nem is lett volna ,ha nem következik be a válság.Egyébként alejtõre 2000tõl került az orbán kormány idején ,aminek az osztogató politikáját megyó is folytatta.Gyurcsány meg nem válthatott 2006 elött gyökeresen ,ha nem akarta tálcán átadni ahatalmat a kártékony populistáknak.2006ban úgy gondolta ,most már ideje õszintén változtatni reformokkal ,de ezt megfúrta az ellenzék ,amelyik ragaszkodik ahazudozás gyakorlatához mind amai napig.
offtopic
baviki 2009 dec. 29. - 22:51:27
Új Dg.: Akos-fóbia! :-)
No, ami meg az öszödi beszédet illeti!
Csakis egyet tisztáz: Hogyan jutott M.o. a szakadék szélére... ez egyértelmû!!!
Csak az elvakultak magyarázzák másként!
No de mindegy, nincs értelme az ilyen parttalan vitának!
De azért azt szeretném tudni, hogy te mit csináltál a szoci idõben! Talán érthetõvé tenné számomra elvakultságodat!!!!

Üdv!
offtopic
ondok 2009 dec. 29. - 22:13:25
Tényleg nem kell magyarázni Vitray megjegyzését ,hiszen teljesen egyértelmû,másképp nem is lehet érteni.Az ,hogy õ megbánta az csak azt mutatja hogy egy kultúrált udvarias ember ,aki nem akart senkit megsérteni.mert azért akármilyen jó zenekar is volt az Illés ,azért még volt rajtuk kívül más is hasonló.Úgyhogy nyugodtan lehetett õket is kritizálni ,hát még egy ilyen kutyaütõ Ákost Pl.Ez nem azt jelenti ,hogy nincs joga rá valakinek ,hogy szeresse ,pláne ha nem azért szereti ,mert feltûnõen nyal a jobboldalnak.És ez sajna tény.
offtopic
ondok 2009 dec. 29. - 22:09:35
Mér' Te láttál már olyat ,aki elismerte ,hogy õ bizony beveszi a hülyeséget?Nekem pl fokmérõ az is ,hogy ki hogy interpretálja az öszödi beszédet.az tökéletes bizonyítvány pl.
offtopic
baviki 2009 dec. 29. - 22:00:00
Nem kell õt magyaráznod, hogy õ hogy gondolta! Nem úgy,mint ahogy te magyarázod! Ezt a baklövését 20-30 év múlva nyilvánosan el is ismerte! No de mondom, én mindig is tiszteltem õt, annak ellenére, hogy õ igazán nem jobbos, sõt...
Dudlicsek 2009 dec. 29. - 21:55:50
Én nem szeretem Ákost. Huszonegynéhány évesen sem szerettem és negyven évesen sem kedveltem meg.

Ettõl függetlenül nem bántok senkit akinek tetszik. Ízlések és pofonok...
offtopic
baviki 2009 dec. 29. - 21:55:10
...no meg ki veszi be gyurcsány és bajnai szövegeit...Ez sem semmi! Ebben midkét fél megegyezik, mármin arról, hogy a másik fél olyan!!!
S kik azok, akik minden tényt megtagadva, még mindig istenítik õket!
Olvastam már tõletek olyat, hogy elfogadnátok a felmerült javaslatot, ha a ballibek ajánlanák!
offtopic
ondok 2009 dec. 29. - 21:49:38
Nem tisztem megvédeni Vitray-t ,de már megint nem fogtad a lényeget.Õ ugyanis azt akarta kifejezni ,hogy nem a fesztiválnak van elsõsorban szüksége Szörényiékre ,hanem fordítva ,amiben igaza is volt ,mert óriási népszerûséget hozott számukra a fesztiválgyõzelem pl.A fesztivál meg nélkülük is "elvegetált" ,hiszen azért volt ott még minõségi felhozatal rajtuk kívül is.Kovács K.,Szécsi P.,Toldi M.,Hungária,KFT,Generál,Zalatnay és sorolhatnám...
offtopic
ondok 2009 dec. 29. - 21:44:17
Én is csak udvarias akartam lenni.:)
offtopic
ondok 2009 dec. 29. - 21:41:36
Mondom ,hogy nem érted!.egyszerûen nem foglalkozom azzal ,hogyx ki ajobbos megy abalos a mûvészetben meg a popzenében.Veled ellentétben csakis azért hoztam fel Konczot és bródyt,mert te kijelentetted ,hogy a"pénzsóvárak fõleg balosok" ,ami nem igaz.valóban Szörényi és tolcsvai is jó a szakmájában és Bródi is remek szövegíró és zenész.Konczról talán nem lehet egyértelmûen megállapítani ,de neki van egy kis stichje ,mert õ is egy kissé utólag állítja be magát ellenállónak ,de szerintem nemigen érdekli a politika ,csak a karrierje ,aminek érdekében bizony éket vert még az Illés együttesen belül is anno.Namármosta jellem nem igazán jobbos vagy balos kategória,max értelmi szintet jelent ,hogy ki veszi be pl Orbán szövegeit.Mert ugyebár pl Pataki A.nál nehéz pénzsóvárabbat mondani ,aztán õ inkább jobbos, bár lehet hogy csak megjátsza magát.
Szumma szummárum ,nekem kicsit eleve gyanús ,aki túl sokat politizál ,ahelyett hogy zenélne.És így szegény ákos is,aki akármennyit politizál szakmailag gyenge, számomra unalmas.
baviki 2009 dec. 29. - 21:31:52
Ja, és még valami:
Szörényiék és Koncz Zsuzsa is szinte egyszerre kezdték pályafutásukat... Akkor még nem lehetett tudni, hogy ki hova kerül! Szerencsére, midegyik nagyon sokre vitte!!!

S ami meg Szörényiéket illeti, velük kapcsolatban volt egy epizód, amit amíg élek, soha el nem felejtek:
Az általam mindig is tisztelt Vitraynak volt egy megbocsáthatatlan buta megnyilvánulása ! Azt hiszem, az 1. Táncdalfesztivál után Szörényiék kicsit megsértõdve nem indultak a következõn, s egy interjú során Vitray azt mondta nekek, hogy : "háááát, azt hiszem, nem a táncdalfesztivál fogja ennek a hiányát érezni..."
baviki 2009 dec. 29. - 21:20:55
Hát az énáltalam használt kifejezés nem fedi a valóságot, mert nem illik hozzá a kicsinyítõképzõ. :-)
baviki 2009 dec. 29. - 21:18:42
Ami meg a törölt válaszodat illet, válaszoltam rá ; törölték!
Megpróbálom összefoglalni :

Koncs Zsuzsát is megtagadod azért, met "földalatti ellenálló" lett! Továbbá, ha már Bródyt megemlítetted, említhetted volna Szörényit is, aki viszont nem balos!
No meg a nembalos Tolcsvayékat is, akik "hátán" került rivaldafénybe!
De!!! Szerintem az egyik sem h*lye, hogy egy percet is szántak volna Zsuzsára, ha nem tartják õt arra méltónak!!! Úgyhogy Koncz képességeit/tehetségét/a könnyûzenében létrehozott értékeit kétségbe vonni, szerintem elvakultság, no meg nem tudom, minek nevezzem!

Továbbá azt is írtam, hogy tanulj meg figyelmesen olvasni, mert én nem írtam K.Zsuzsáról, hogy jobbos, sõt...! De bizonyára rájött, hogy kik juttatták ide az országot, ahol most van! Szerintem már Bródy is legbelül elismeri, hogy...
Azt is írtam, hogy a Bródy - Szörényi kapcsolat is ezek miatt az ellentétek miatt hidegülhettek el!

Szerintem, én nem cáfoltam meg egyáltalán magam, ellenben te mindig: "neked a produkció" számít, de még nem hallottam jobbos mûvésszel/sportolóval/személlyel kapcsolatban egy pozitívumot!!!

REMÉLEM, NEM KERÜL TÖRLÉSTRE!!
ondok 2009 dec. 29. - 21:15:30
gondolod?,pedig az kifejezett kedveskedés volt és amellett még igaz is:)
baviki 2009 dec. 29. - 21:00:49
Hacsak az nem, hogy "butus"-nak neveztél, amire én meg téged "butuskám"-nak! Úgy látszik, azért törölték az enyémet is!!!
ondok 2009 dec. 29. - 19:19:37 Előzmény ondok
Kár hogy elõzõ hozzászólásomat ,amiben rámutattam ,hogy az elsõ mondatodat hogy csapod agyon az utolsóval törölték,pedig semmi durvaság nem volt benne sõt még személyeskedés sem.hacsak az nem ,hogy szerintem balázs feco is gyengus.nem tudtam ,hogy õ védett személy.
ondok 2009 dec. 29. - 00:55:43
Ja és baviki! koncz zsuzsa is balos,csak mostanában lett õ is egy földalatti ellenálló,eddig fõleg a kifejezetten balos Bródy hátán érte el a sikereit az llés együttesben pl.
baviki 2009 dec. 28. - 22:31:16 Előzmény ondok
Már megint: azért kell/nem kell valakit szeretni, mert jobbos vagy balos...
Nálam nem az a fontos, hanem a tehetsége és megjelenése. Az sem, hogy valaki gyurcsány-díszlet, vagy Orbán-díszlet!
Koncz Zsuzsa nem nevezhetõ jobbosnak, de õ mindig is értéket képvisel. Ez Ákosra is érvényes. Ha valaki tiszteli a közönséget, és nem nagyképûsködik, no meg playback-bulikat szervez hatalmas pénzekért (Fenyõ Mikike, Poór Petike, Koós Janika), az tõlem ne várjon tiszteletet. Mert ugyanilyen helyszíneken színvonalas koncerteket láttam olyan együttesektõl, zenészektõl, akik úgy viselkednek, hogy éreztették : õk vannak a közönségért, s nem fordítva (Apostol, Republic, Koncz Zsuzsa, Neoton, Balázs Fecó, stb).

Amúgy meg Koncz Zsuzsa sem nagyon szerepel, aki hasonlóan, mint Ákos, csak azért van kevesebbet porondon, mert egyikük sem hajlandó ebben a primitív showbusiness-ben részt venni! Amiben bizony a - fõleg - balos beállítottságú, pénzsóvár sztárocskák nyakig benne vannak...
10/10
Elbo 2009 dec. 28. - 20:58:31 10/10
Furcsa nekem nem tûnt fel hogy a 40+ koncerteken a számok között politikai szöveg lett volna... az Ákos rajongók pedig nem a politikai hovatartozása miatt járnak a koncertekre, hanem a dalok miatt, mert valakinek az õ számai jelentik az igényes zenét, (ezek után lehet írni, hogy én biztos jobb oldal párti vagyok, azért szeretem a számait, de el kell mindenkit keserítenem, mert engem egyáltalán nem érdekel a politika)
ondok 2009 dec. 28. - 20:04:28
Teccik az is ,nade ugye nem azt akarod mondani ,hogy a Hungária egy napon említhetõ volna ezzel az elfuserált Ákossal,akirõl sokan azt sem tudják hogy létezik max onnan ,hogy orbán Viki díszleteként szokott feszíteni:))
Összes hozzászólás