Szilaj szenvedély szilaj véget ér- szeress gyengéden és szeretni fogsz sokàig (Shakespeare, nem Tolsztoj).
A vilàgirodalom legfelkavaróbb szerelmi története, màr nem is bírom újranézni, kell hozzà lelkierő. Minden alkalommal mást hoz ki belőlem.
Most pl. azt, hogy 2 gyönyörű ember katartikus talàlkozásával van dolgunk.
Valaki kifogásolta a vacsora közbeni lerohanást... Bizt nő volt. De Anna volt a desszert, nem bírta tovàbb a gróf. És egy idős, rideg férj mellett minden érintésről kitörhet az egészséges, lappangó vulkàn.
Van valami mély, orosz típusú, melankolikus szenvedély, amely a felületes nyugati kultúrànak nemigen sajátja. Romeo és Júlia ehhez képest egy szimpla sztori.

Egy ekkora regényhez túl rövid lett. Nehéz eldönteni Vivien Leigh vagy Sophie a szebb Anna. :)

Valaki lejjebb kereste a Vivien Leigh által alakított Anna Kareninát, én megtaláltam, hol érhető el.

https://videa.hu/videok/film-animacio/anna-karenina-1948-drama-romantikus-vivien-leigh-OBMKzEnK7ZQFDquJ

De ez egy elég régimódi történet, teljesen visszafogott erkölcsi normákkal. Az furcsa, hogy miért indul el egy vonat akkor, ha ember áll a sínen, nem életszerű, még akkor sem, ha van némi havazás.
Általában nem érdemes két, ilyen nagy időkülönbséggel készült filmet összehasonlítani, mert annyira más a kor és a stílus, a régebbiben színészkedő gesztusok. az újabbnál őszintébb kifejezésmód vonul végig. Én személy szerint nem szeretem azokat a változatokat, amikből kimarad a szenvedély. Hiszen ez a történet a nagy, mindent elsöprő erejű szenvedélyről, és az utána szinte törvényszerűen bekövetkező, szintén nagy és mardosó szenvedésről szól. S teszi ezt a leghitelesebb módon, lélektanilag reálisan,
és a sorsszerű fordulatok bekövetkeztével tanít. Számomra mindig azért volt nagyon értékes ez a történet, mert úgy mutatja be a szerelmet, ahogyan igaz. S talán ez teszi a romantikus irodalom egyik legszebb és legmélyebb gyöngyszemévé.
A Sophie-Sean féle változat nagyon összetett, van ami jó, és van ami nagyon nem. Végig hiányérzetem volt Marceauval kapcsolatban, valami nem stimmel vele, a szépsége, eleganciája rendben van, de valami belülről hiányzik, kevesebb, mint amennyinek lennie kellene. Vagy másabb, mint amilyennek lennie kéne, túl hideg, talán...de nem biztos. Volt egyáltalán valami kémia a két ember között?
Nem értem, alább valaki írta a tánctudás hiányosságait, ezt én nem látom, szerintem szép a tánc, szép a nő, és még szebb a férfi.
Varázslatos az első találkozás a vonat mellett, a feketés-kék éjszakában, a hófúvásban, és valóban szép az a könnyed elegancia, amivel lehozza a beteg hőt a lépcsőn a karjában. A végén a veszekedés pedig-talán a legkatartikusabb. Szép film, viszont azt gondolom, hogy az első szerelmes éjszakát nem így rendeztem volna meg, kajálás közben az asztaltól felpattanva, na az nagyon béna volt.

A valaha készült legjobb vàltozat.
Sophie és Sean. A rendezés is...
Az oroszok sem csinalhatták volna jobban.
Ugyanaz a varázslat, mint az 1968-as
Hàború és Béke.

Én a Kitty-Levin kapcsolatot azért máshogy látom, mint ahogy itt azt ecseteli egy-két kedves hozzászóló.
Mert :
Egyrészt elég nyilvánvaló, hogy Kitty, akit egyáltalán nem fogott meg Levin, Vronszkijért van oda, csak az ugye nem kölcsönös a férfi részérõl. De aztán Kitty biológiai órája elkezd ketyegni, és õ, belátva, hogy Vronszkijjal nem fog menni, 'ha ló nincs, akkor a szamár is jó" alapon kínálkozik fel a még mindig szerelmes Levinnek, (mert hisz ketyeg az óra, ideje már gyerekezni..) De nem sok kétségünk lehet afelõl, hogy ha Vronszkij még kétszer rámosolygott volna Kittyre, az faképnél hagyta volna Levint, és rohant volna Vronszkij után.. Mert az tényleg szerelem volt. Levin felé meg csak a "hát azért akkor jó leszel te is" állapot, de nem szerelem.

A másik, ami miatt máshogy látom a Kitty-Levin párost, mint az elõttem szólók némelyike, hogy számomra a Kitty-Levin páros pont ugyanaz, mint az Anna-Karenin kettõs, azok kb. 10 évvel ezelõtti fázisában. Egy kölcsönös szerelem nélküli jó kapcsolat, ami egymás tisztelete mellett mûködik is - gyermek is születik -, szóval szakasztott hasonló, mint Kareninék 10 évvel ezelõtti állapota.
És - bár errõl nincs szó - a jövõben Kittyvel is pontosan megismétlõdhet Anna története, jöhet egy Vronszkij 2.0 :) - és Kitty ugyanúgy elcsábulhat majd, mint ahogy Annával az megtörtént, hisz õ sem élte még át a forró és viszonzott !! szerelmet.. Az égvilágon semmi nem utal arra, hogy ''de ez majd másképp lesz, mert mi mások vagyunk, mi jól csináljuk majd" stb. Sõt..a fáziskésést figyelembe véve, inkább hasonlítanak, mint különböznek.
Persze ez az én szubjektív verzióm.. :)

Az viszont kicsi vicces, amikor valaki elõzõleg arról értekezik, hogy Vronszkj biztos megcsalta volna Annát a késõbbikben. (Még jó, hogy nem tette hozzá, hogy "mert ilyenek ezek mind, ezek a férfiak, bezzeg a nõk azok áldozatok szegények, akkor is, ha félrelépnek")
Hát könyörgöm: a világirodalom egyik olyan írása ez, amelyben explicite a nõ lépett félre a házasságból, nem a férfi, és mégis a férfira akarjuk ráhúzni a vizes lepedõt, hogy õ majd biztos megcsalta volna a nõt ??
Ez azért annyira farizeus megközelítés, nem ?
Ennyire azért ne legyünk szélsõséges feministák, hogy mindegy mi van, akkor is a férfi a hibás - mert ha nem is tette meg, de meg fogja, mert a férfi olyan és kész.

Lehet, hogy nem jól értelmezem az írásodat, de szerintem az Anna Karenina nem az állatias ösztönökre épül. Szerintem a felsõ tízezer többi tagja éli meg ezt a dolgot állatias módon, és éppen ezért senki sem tartja megbotránkoztatónak, mert rövid éllettartamú viszonyokról van szó, amelyek nem fontosak senkinek.

Kivéve ezt a két ember, mert õk ebbe bele is halnak. Kizárólag õk ketten azok, akik nem a közönséges ösztöneiket engedik szabadon, hanem az érzelmeiket, akik mindenestõl belerakják a szívüket, azt hiszem épp a kettõ közti különbséget taglalja Sean Bean az anyjának az istállóban, az öreglány meg bámul, mintha kisfia megbuggyant volna.
Persze a könyvet újra el kéne olvasnom, de szerintem ott is az érzelmeket teszik elõtérbe, nem a testiség a legjelentõsebb motívum kettejük kapcsolatában, (az csak egy át nem léphetõ következmény), hanem a bivalyerõs érzelmek.

Van néhány kifejezetten gyengéd jelenet is, amikor a betegségébõl éppen kilábalni próbáló Annát Vronszkij átöleli, és leviszi a lépcsõn. Ez egy ritka szép, bennsõséges jelenet, és ott én látok igazi érzelmeket Marceau tekintetében is.

Na ne vicceljünk már!!

Vronszkij gróffal??!! Ezzel a pasassal??!!

Igen, Tolsztoj regényében a többség az általad méltányolt hitvilág, és szokásrend szerint él.Csak ez az egy nõ nem.Más korszakban akár boldog is lehetett volna.De nem akkor.
Mert létezik mindent elsöprõ szenvedély.Mert emberek vagyunk.

Ki tudja, hogy a kereszténység azóta milyen ütemben fejlõdött, de az biztos a keresztény hit mindig is azt tanította, hogy tiszta szívvel és tiszta fejjel, szellemben cselekedjünk, nem a mindent elsöprõ önzõ állati ösztöneinkre hallgassunk. Mert ugye a zsákmányszerzés (zabálás, sex, harc a gyõzelemért, sikerért) ilyen állati eredetû ösztön-érzés nem egyenlõ az ésszerû gondolkodással.

Nem a mai valóságban játszódik a történet.Tolsztoj korában ahhoz, hogy egy nõ nyilvánosan vállaljon egy házasságtörést, ahhoz az érzelmeknek olyan mértékben kellett elszabadulni, ami elsöpör minden józan érvet, ami az ilyen szerelem ellen szól.
Ezt nem láttam Marceau-nál.

"...Sophie Marceau. Egy pillanatig sem tudta elhitetni velem a szenvedélyes szerelmes fellángolást."
Mert a valóságban biztos nem hülye, hogy egy fakabát miatt a vonat elõtt landoljon.

Azt hiszem ennek a változatnak az igazi baja Sophie Marceau.Egy pillanatig sem tudta elhitetni velem a szenvedélyes szerelmes fellángolást.Végig a Házibuli Vic-jét láttam benne, az elsõ perctõl folyamatos hisztivel fejezte ki a szerelmet.Tulajdonképpen végig azon csodálkoztam, hogy mit eszik ezen az állandóan ideges nõn az a gyönyörû pasi.
Sean Bean lényegesen mélyebb érzelmeket volt képes megjeleníti, viszont a könyv mégse igazán errõl szól.
(Az Anna Karenina esetében én mellõzném a spoiler szót.Aki nem ismeri a történetet, magára vessen, ha kommenteket olvas.)
Ami pedig Bean tánctudását illeti, nem tudom mennyi táncleckét vettek annak idején az orosz tisztek, de biztos volt közöttük jópár kétballábas is.Arról nem is beszélve, hogy végtére is nem ebbõl állt az életük.És annyira azért nem táncolt rosszul.
Láttam a Keira féle változatot, érdekes volt, de még rémesebb Anna, mint Sophie.
Kedvet kaptam megnézni a Greta Garbo féle változatot, sajnos Vivien Leigh, és Tatjana Szamoljova filmjéhez nem tudok hozzájutni.

vágom. ez az a film, amiben sean bean nem hal meg.

Nem is tudom... Láttam ezt is és a 2012-es verziót is. Persze érezni az eltelt 15 évet a két film között, az újabb Anna KArenina sokkal szebben van fényképezve, sok jelenet jobban ki van dolgozva benne. Mégis jobban megmozgatott ez a film, valahogyan emberközelibb, valóságosabb a történet megközelítése és azok az érzések, amik megjelennek benne, és jobban érthetõek a szereplõk motivációi is.
********SPOILER*******
Azért pár dolgon fönnakadtam, mint pl. hogy Sean Bean vehetett volna még jó pár táncleckét a forgatás elõtt; nem vagyok meggyõzõdve róla, hogy a 19. század Oroszországában ír szetterrel vadásztak volna; az ópioidoknak nincs hallucinogén hatása, tehát ettõl nem lehettek Annának látomásai, és kissé bizarr volt, mondhatni 20. századinak hatott a zene is a lóverseny utáni fogadáson (buliban?).
********SPOILER VÉGE*******
A fenntartásaim ellenére azt gondolom, hogy jól érzékelhetõ volt Anna személyes tragédiája és a végkifejlethez vezetõ érzései, mégsem hiszem, hogy valaha újra megnézem ezt a filmet, mert mai szemmel technikailag elavult, és sokszor színészileg is gyenge. Várom azt az Anna Karenina feldolgozást, ami végre hitelesen vissza tudná adni azt a hangulatot (már ha ez lehetséges egyáltalán), amit a könyv olvasása nyújt.

Írjál nyugodtan, persze.

A hit kérdései miatt szeretnék még írni, de priviben. Ez rendben van részedrõl? Mert én nem vagyok rossz sem és hitetlen sem, de értek rossz dolgok, amiket így nem érthetsz.

Szerintem akit Isten magához vonz és ténylegesen keresztény, annak eszébe se jut másra nézni olyan értelemben.
Írtál valamit a személyiségekrõl, hogy mennyire alkattól, érzelmi beállítottságtól függ a jó döntés, egyetértek, de láttam megváltozni olyan embereket, akik még Vronszkijt is lepipálták:)mert megtalálták a boldogság egyetlen forrását, azt, ami nem múlik el.

Nagyon mélyre ástunk, és ez jó. Mert régóta keresem a válaszokat. Talán te is, de lehet, hogy te már megtaláltad. Én még keresem. Én is hiszek Istenben, mindig is hittem, de csalódtam is. Õ sajnos nem felel nekem ezekre a kérdésekre, végül is baromi sok más dolga lehet, és komolyabbak ennél, ez valószínû. :)

Egy kutatás kétféle szerelmet különböztet meg:
Szenvedély-szerelem (Anna és Vronszkij)
Társ-szerelem (Kitty és Levin)
„A szerelem három összetevõbõl áll: vonzódás, gondoskodás és intimitás.
Vonzódás=vágy arra, hogy fizikálisan a másik közelében legyünk
Gondoskodás=feláldozzuk magunkat a másikért, azaz mindent megtennénk érte.
Intimitás= két egyén fizikális egyesülése és szoros kapcsolata.

A szenvedélyszerelem erõteljes érzelmi állapot, amelynek során intenzív vágyat érzünk a másikkal történõ egyesülésre, amelyben gyengédség és szexuális érzések, feldobottság és fájdalom együtt létezik az érzések kuszaságában.

Ezzel szemben a társszerelem az iránt érzett ragaszkodás, akivel életünk erõsen összefonódott. Jellemzõi a bizalom, a törõdés, a partner hibáival és egyéniségével szembeni tolerancia, valamint a heves, szenvedélyes érzelmek helyett a melegség és a ragaszkodás érzése.

A legsikeresebb hosszú távú kapcsolatok a társszerelem "elemeit" hangsúlyozzák, és mind az elmélet, mind a tapasztalat is azt jelzik, hogy a szenvedélyes szerelmet jellemzõ intenzív érzelmek valószínûleg nem maradnak fenn. Az elkötelezettség azt jelenti, hogy döntést hozzunk arról, hogy a jelenlegi partnerünkkel maradunk, és ezt a fajta kapcsolatot részesítjük elõnyben a többi más lehetséges partnerrel szemben.”

Eddig a tanulmány.

Azt hiszem, Anna Karenina társszerelemben élt Kareninnal. Csak éppen valami hiányzott, mert attól félt, hogy úgy hal meg, hogy nem ismeri meg a szerelmet. Ami aztán megérkezett, és elsöpört minden mást, amit addig fontosnak hitt. Kittynek erre nem volt szüksége.
Kérdezem én, miért?

Mert nem vagyunk egyformák. Van, aki képes meghozni a fent leírt racionális döntést, hogy egy emberrel él. Hogy oldja meg azt, hogy soha ne támadjon fel benne a vágy más iránt? Lehetséges ez? Azt hiszem, inkább elfojtja, mert mondjuk keresztény, és nem engedi meg magának. De akkor is érzi.

Az, hogy az ember melyik szerelem típust képes megélni, nem rajtunk múlik, mivel ez a vérmérsékletünk és a pszichés kiegyensúlyozottságunk alapján dõl el. A mentálisan labilisabbak a szenvedélyt keresik, mert pótolniuk kell valamivel egy általános hiányt, amit éreznek. A kiegyensúlyozottabbak képesek a társszerelemre, mert nekik nincsenek akkora érzelmi hiányaik, amit ellensúlyozniuk kell.

Én 12 éve élek házasságban, hûségben és megbecsülésben, és megéltem mindkét típust, mert kezdõdött a szenvedélyes változattal, ami aztán átfordult ebbe a másikba. Boldognak érzem magam, de néha vágyom arra, hogy legalább még egyszer érezhessem a szenvedély erejét. És itt most piszkosul õszinte voltam.
Mert annyira szép volt, és ami most van, az is jó, de már más. De legalább én már nem kell, hogy attól féljek, hogy nem ismertem meg a szerelmet. :)

Szóval szép történet ez, azt hiszem, sokunk sorsát magába zárja, ezért emberi, és ezért szeretjük.

Az, hogy sokszor nem ismeri fel az ember a valódi szerelmet úgy, hogy az orra elõtt van, hát ezt mindednképpen fel kell dolgoznia a másik félnek valahogy. De hát az ember annyira fogékony, minden olcsó bóktól hasraesik, különösen ha az egy burokban felnõtt Kitty. Hogy is mérlegelhetett volna józanul, mikor Vronszkij megjelenése és társadalmi helyzete magáér beszélt.
Szinte mindenben egyetértek veled, de szerintem nagyon túlértékeled a szenvedélyt. Vannak házasságok, amikbõl teljesen hiányzik, vannak, melyekbõl eleinte hiányzik, de késõbb fellángol ( lásd Színes fátyol), és vannak az Anna-Vronszkij szerelmek is.
Nálam a szenvedély ott bukik el, hogy fellángolhat egy beosztott, egy masszásnõ vagy akárki iránt a 'kedves' partnerben, érted, az ember valahogy úgy van összerakva, hogy mindig más - új testre vágyik, mert a szerelem és szenvedélyek mind testi irányúak, ezzel szemben a szeretet egy erõsebb, belsõ kötelék.
Én amúgy nem akarlak meggyõzni a szeretet-elvrõl, én mindenesetre hiszek benne, ahogy Istenben is.
Levin és Kitty házassága azért is erõs, mert nem csak szeretet-elven alapszik, hanem istenfélelmen is.