Az elhallgatott zenekar

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

1956 őszén az országot elhagyó menekültek között kiváló zenészek is voltak. Belőlük alakult meg Rozsnyai Zoltán karmester vezetésével a Filharmonia Hungarica. Az 50 éve alakult szimfonikus zenekar a világhírű Doráti Antal és Jehudi Menuhin patronálásával meghódította a világot. Ám Magyarországon említeni sem lehetett a nevüket. Fellépni pedig csak a rendszerváltozás után tudtak Budapesten. A film a zenekar alakulásától megszűnéséig követi a zenészek útját.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
feketevipera 2010 dec. 01. - 19:23:07
Sajnos jómagam is csak keveset tudtam eddig a zenekarról, jóllehet néhány CD-jüket már meghallgattam. (Egyébként az ismertetõben történt pár elírás: a Filharmonia Hungarica helyett a Philharmonia Hungaricát használjuk, és Jehudi Menuhin nevét is inkább angolosan, Yehudinak szokták írni.) Számomra az együttes neve Doráti Antal nevével forrott össze, legalábbis õ jut eszembe elõször, ha meghallom azt, hogy Philharmonia Hungarica. Amúgy a fiatalabbak nem is nagyon ismerik a zenekart, esetleg azok, akik kicsit jártasabbak a klasszikus zenében, éppen ezért jó, hogy van egy ilyen hiánypótló dokumentumfilmünk. Csak esetleg célszerûbb lenne, ha egyszer nézhetõbb idõben is levetítenék, éjszaka/hajnalban nem sokan néznek ilyen mûsorokat.