Kis falunk, Csuport, mint nemes hölgy, hanyatt fekszik valahol Magyarország térképén, a történelem képzeletbeli ágyán. Egyetlen nevezetessége a has dombja tetején feszülő kicsiny templom, hol a felhőkkel s a mögöttük bujkáló szentekkel társalog a füttyös kedvű plébános. Egy napon Csuport pelyhes dunnáját durva kezek rázzák fel, mikor Fütyöri atyát a párttitkár temetésére hívják. ("Hát szentületlen földbe nem nyughat az árva: azt akarja, hogy visszajárjon ránk?") Csuport mélyen katolikus falu, még most, az ezerkilencszázhetvenes évek elején is megtartják az emberek vallásukat. Csak a folyton leskelő ördög fújhatta szállongó piheként éppen ekkor arra a kissé cefreszagú Tetó Pestát rossz szellemével, a folyton huncutságokat sutyorgó Tittili nevű lóval. Tetó Pestára bízzák a temetés alatt a lélekharang folytonos kongatását. Tittili a torony lábánál irigykedve pislog fel gazdájára, s felnyihít, mintha azt mondaná: - Pesta, mondd, mit látsz?! Pesta ordítva közvetíti, amit lát. Csakhogy azzal nem számol, hogy hangját a harangtoronyból a temető fölé viszi a szél, s véleménye, mint egy ordenáré cifrakendő becsületes emberek arcába zuhan. Ez az elhajított kő, mely a lelkek pocsétájában egekig csapó vihart kavar. Két gyerek, egy javasasszony és a szentek együttes igézete kell, hogy e hullámokat végleg lecsendesítse...