Elvarázsolt mesetündér

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Bálint Ágnes, a neves meseiró, TV szerkesztö 75 éves. Ebből az alkalomból készült a műsoraival illusztrált portréfilm az Elvarázsolt Mesetündér.
Csodaszép életem volt. Meseszép - vallja Bálint Ágnes író szerkesztő dramaturg műfordító -, egyik korábbi interjújában, akinek a mesekönyvein, televíziós műsorain generációk nőttek fel. Bálint Ágnes (született 1923. október 23-án, Adonyban) iró-szerkesztő-dramaturg-műforditó. Már fiatal gyermekkorában megízleli az írás örömét és sorra jelennek meg különböző folyóiratokban a meséi (1937. Fáni-tündér, Az elvarázsolt egérkisasszony, stb.). 1958. elején kerül a Televízióba, az akkor még alig 70 főnyi csapatba. A gyermekműsorok szerkesztőjeként maga írja a kicsiknek szánt műsorokat, sorozatokat, TV-játékokat, amelyet mi magunk felnőttek is örömmel megnéztünk és megnézünk. Nemzedékek nőttek fel: a MI ÚJSÁG A FUTRINKA UTCÁBAN? (1960), MAZSOLA (1964) című bábfilm sorozatokon, melyeket a világ több országában ma is nagy sikerrel vetítenek. 1968-ban a gyermekek természettudományos érdeklődését kielégítő és a természet, az állatvilág szeretetének nevelése céljából létrehozza a KUCKÓ magazinműsort. A sorozat hosszú évtizedekig, színesíti a TV programját. A rajzfilm illetve a papírkivágás megjelenésekor az elsők, között, van. Sorozatai: (az első színes rajzfilm, amely a Magyar Televízió és a Pannónia Filmstúdióval közösen készült) KUKORI ÉS KOTKODA, FRAKK, A MACSKÁK RÉME, VIZIPÓK CSODAPÓK, KÉK EGÉR?..stb. Létrehozza az esti mesét benne a TV Macival, majd kitalálja a Cicavízió monoszkópábráját, amely ma a világ televíziózás történetében egyedülálló. Dramaturgja volt a ma is népszerű MAGYAR NÉPMESÉK c. esti mesesorozatnak. Nyugdíjba vonulása után sem lesz hűtlen a televízióhoz régebben elindított, vagy új műsorok elkészítésén munkálkodott. A Magyar televíziózás hőskorának egyik meghatározó, sikereinek döntően befolyásoló tényezője illetve egyénisége.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
feeco 2009 jún. 13. - 16:59:51 10/10
Igen, igazi jótevõ mesetündér volt.. Köszönjük Neki!