Ítélet Magyarországon

Bakancslistához adom
Judgment in Hungary
16 éven aluliak számára nem ajánlott portugál-magyar-német dokumentumfilm, 107 perc, 2014

Értékelés:

46 szavazatból
Szerinted?

Amikor nyilvánossá vált a romák elleni sorozatgyilkosságot tárgyaló per kezdő dátuma, Hajdú Eszter dokumentumfilm rendező elhatározta, hogy az egész tárgyalás-sorozatot dokumentálja, emléket állítva ezzel az áldozatoknak.
A film fejlesztése 2010 novemberében kezdődött, a forgatások az első tárgyalási napon 2011. március 25-én kezdődtek és 2013. augusztus 6-án, az ítélet kihirdetésével értek véget. A két és fél évig tartó per folyamán Hajdú Eszter stábja volt az egyetlen, amely a tárgyalások minden napját dokumentálta. Az egyéb külső forgatások mellett a stáb a per 167 napján részt vett, minden napot rögzített és ezzel egy exkluzív, egyedülálló kordokumentációt készített egy egyedülálló ügyről. A per során az első néhány és az utolsó pár napon volt nagy nemzetközi és magyar média érdeklődés, a tárgyalási napok túlnyomó többségén azonban a sajtó sem vett részt. Az 'Ítélet Magyarországon' magyar állami támogatás nélkül, teljesen független dokumentumfilmként készült el magyar-német-portugál koprodukcióban.
Bemutató dátuma: 2014. június 12.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
tvfotel 2021 ápr. 12. - 12:50:13
Na,erre kíváncsi vagyok.
tortura 2017 dec. 10. - 11:47:07 Előzmény Dylan2
Szerintem ez egy nagyon erõsen megvágott film. Így is elég hosszú lett. A bizonyítékok: mielõtt elkapták õket, figyelték õket. A net-bejegyzéseiket (érdekes, mindenki azt hiszi, ha arc és név nélkül irkál, akkor nem derül ki semmi, ugyan már.... a mai technikai világban mindent ki lehet deríteni). Mutatták a lakásukat, hogy néz ki. Tanúkihallgatások is voltak, nyilván mindet nem idézték be vagy nem vágták be az összeset. A legperdöntõbb pedig a fegyvereken - amelyekbõl a lövedékek származtak - megtalálható volt az elsõ és a másodrendû vádlott DNS-profilja, ez konkrétan el is hangzott a filmben.
Az elsõrendû vádlott egyébként szegény össze is zavarodott a hazugságában. Volt mikor lobogtatta a nemzetközi törvényeket, mert azt hitte, ettõl marha okosnak fog tûnni, de csak a bíróság ellenszenvét vívta ki vele, meg a felkészületlenségét bizonyította (ha törvényellenesség lett volna tapasztalható, az az ügyvédje dolga lett volna jelezni). A másik bejátszásban meg azt mutatják, hogy ugyanõ elõlép és azzal védekezik, hogy õ nem személyre adott le lövést, csak az ajtófélfára....
Tényleg hihetõ, olyan életszerû az egész. Néhány társammal elindulok nyakig felfegyverkezve (és nem titkolva, hogy zsigerbõl gyûlölöm a cigányokat) azért, hogy a cigányok ajtófélfájába lõjek. Aha. Aztán a helyszínen (mikor kivonultak rekonstruálni a bûncselekményt) már azt mondta, hogy õ soha nem járt ott. Legalább az ügyvédje is jobban felkészíthette volna. Pl arra is, hogy nem kóser dolog egy bírósági tárgyaláson odahõbörögni a bírónak valamit, mikor nem kapok szót. Ilyet én még az osztályfõnöki órán sem mertem volna csinálni, nem egy bíróságon. De hát nem vagyunk egyformák, ezekrõl a vádlottakról lesírt messzirõl, hogy az a nézetük, hogy nekik az isten sem parancsol és semmilyen szabály nem érdekli õket. Õk törvényen kívülinek aposztrofálták magukat.
A film egyébként elgondolkodtató szerintem, döbbenetes, és nagyon szomorú. A sértettek részérõl is rettenetes volt némelyik viselkedése.
Én bizonyos részletek jobb kibontását hiányoltam a filmbõl. Az biztos, hogy még egyszer nem nézném meg, mert nagyon nyomasztó. Érdekelt volna egyébként a vezetõ bíró neve, számomra nem derült ki, hogy kicsoda õ pontosan.
tortura 2017 dec. 10. - 11:33:46 Előzmény gyurarex
Így van. Magyarnak tartják magukat, sokak számára pont ez a baj. Hogy nem ismerik el õket magyarnak. Én meg nem is mernék ilyen kijelentést tenni senkirõl, hogy õ nem magyar. Egyszerûen nincs jogom hozzá. Ha valaki magyarnak vallja magát és magyar állampolgárként van bejegyezve, akkor az magyar és pont. Nem képezheti vita tárgyát. Ez nem vélemény kérdése, azon lehet vitatkozni. Ahogy az se vélemény kérdése, hogy 164 cm vagyok és barna szemem van, hanem tény.
tortura 2017 dec. 10. - 11:30:44 Előzmény Menzonitisz
Nem értem, miért probléma az, hogy más készítette mindkét filmet, nem ugyanaz a személy. Az a lényeg, hogy készült film, megemlékeztek róla. Nekem tök mindegy, ki rendezi, hiteles, jó film legyen. Gondolatokat és érzelmeket ébresszen.
tortura 2017 dec. 10. - 11:23:24 Előzmény Vacskamati12
Azért az nem eme film készítõinek a bûne, hogy a magyar gyilkosságokról nem készült film.
Sosem értettem ezt a logikát. Ha én megteszek valamit, nem az én hibám, ha más meg nem tesz meg valamit, amit kéne. Az az õ hibája.
tortura 2017 dec. 10. - 11:16:59 Előzmény lajos7604
Errõl is készült színdarab - Máté Gábor rendezésében. Vagy az idén vagy még tavaly, nem emlékszem pontosan.
gyurarex 2017 dec. 04. - 04:16:01 Előzmény Torolt Felhasználo
Rengeteg zsidó származású ismerõsöm van. Rendõrök, fegyõrök, más rendvédelmis területen is. Egyszerûen baromság, hogy a zsidók nem tartják magukat magyarnak. Vannak köztük olyanok, biztosan vannak akik bár itt élnek, igazából zsidóként élnek és nem igazán érdekli õket a magyarság. De kollektíven elítélni egy más vallású csoportot csak azért, mert neked esetleg negatív tapasztalatod volt vagy van velük szemben, nos ez baromság. Mintha most én azt mondanám, mivel az én zsidó ismerõseim magyarnak vallják magukat és a legfontosabb nemzeti ünnep nekik is március 15, ezért az összes zsidó magyar és kész.
Torolt Felhasználo 2016 márc. 24. - 20:52:27 Előzmény Edmond Dantes
Miért is?

Amúgy a cigányokkal semmi baj részemrõl, õk is magyarok, elvégre magyarnak tartják magukat, és hát a papírjaik is rendben vannak. Minden más kérdés a belügyre tartozik.

DE.

A "zsidók"-kal van egy kis problémám. Papírjaik azok vannak, DE.
Nem tartják magukat magyarnak. Azt mondják õk idegen hatalom alatt elnyomva, kényszerbõl élnek itt diaszpórában, elmennének az Ígéret Földjére ha lehetne.

Az én válaszom erre: tessék leadni az iratokat, senki nem tartja vissza õket, a határ abba az irányba (kifelé) nyitva áll.

Amennyiben nem mennek, a TEK-nek kell kiszállni hozzájuk, és erõszakkal deportálni õket mint ellenséges ország kémeit.

VAGY látni akarom hogy kollektíve kiállnak, és közlik: nem hisznek az egész marhaságban, és hajlandóak végre beilleszkedni az ország tárasadalmába aminek a területén élnek. Hogy nem kívánnak Izraelhez tartozni, ellenzik az Izraelbe történõ kivándorlás elvi lehetõségét is. Hogy nem hisznek holmi földi Ígéret Földjében, és jövõbeli földi zsidó világuralomban. És ha már nekifutunk, magyar nyelven közreadják a cenzúrázatlan(!) Babilóniai Talmudot, mint hitelveik összesített katalógusát. Ahogy a többi vallás is megtette.

Szerintem ennyit arról ki mit csináljon.

-----------

Továbblépve: nem lehet ezt valahol megnézni? Ha már az origo úgy reklámozta "itt a film amit minden agyarnak látnia kell"?
Edmond Dantes 2014 szept. 01. - 08:57:47
Kérés az elõttem szólónak: adja meg a címét, ahová az általa "eltávolítani" szándékozottak repülõjegyeinek és egyéb költségeinek számlája küldhetõ. Elõre szólok: máris kezdje gyûjteni a pénzt, nem kevés! Ha összegyûlt, szóljon. A d d i g viszont jobb, ha szorgosan, méhecske módra a zsét gyûjtögeti és fõleg: c s e n d b e n (=csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja.)
1/10
jjr008 2014 aug. 31. - 22:47:16 1/10 Előzmény Edmond Dantes
Menjenek vissza Indiába a másik csürhe meg az ígéret földjere...
Edmond Dantes 2014 aug. 22. - 10:31:12
"Eme film a kontrázás." Ez a TE véleményed. Ami pont 1 szavazat/1 vélemény. Számít? Számít!
Az én véleményem meg az h a rendezõ nem annak szánta. Az is 1 szavazat/1 vélemény. Számít? Számít!
1:1...mármint szavazat is meg film is 1-1
Ha a naptárad Húsvétnál beragadt (locsolás), akkor segítek: aug. 22-e van.
Jó szurkolást: mihez? Hozzád? Na, azt nem.
1/10
Menzonitisz 2014 aug. 21. - 22:19:10 1/10 Előzmény Edmond Dantes
Mi a baj?
Gondold végig kronológiai sorrendben.
A "csapat" csinált valamit.
Eme film a kontrázás.
Akkor <- (idõ béli utalás) a kedves rendezõ <- (a mondatom alanya, tudod?!) gondolom nem dukumentált mindent.
Na de most, hogy tudta, készült egy alkotás, az Indiából ideérkezettek tettérõl, akkor neki is muszáj volt ezt a remekmûvet megteremteni szegényekrõl.
Ha nem látod át, akkor így jártál.
Sok locsolót! És jó szurkolást!
Edmond Dantes 2014 aug. 20. - 21:50:25
Koncentrálj az elsõ mondatra, azt írtam: másik, mármint másik kedves rendezõ csapat, lassan mondom, mááá-sik. Nem tudom sikerült-e észre venni?! Nincs tudomásom róla h a Babos Tamás, Csillag Mano, Kálomista Gábor, Kivés György, Vecsernyés János rendezõ csapat feldolgozta volna a romagyilkosságokat. Akkor mi is a baj? 1:1
1/10
offtopic
Menzonitisz 2014 aug. 20. - 20:54:23 1/10 Előzmény Edmond Dantes
Valahogy a két kedves rendezõ (csapat) nem egy és ugyanazon személy. Nem tudom sikerült-e észre venni?!
A mondatom alanya volt, akirõl én beszéltem.
Üdvözöllek dicsõ lovag...
Dylan2 2014 aug. 12. - 08:43:52
Tegnap néztem meg a filmet, és egy kicsit felhúztam magam rajta. És nem csak az idióta bíró viselkedésén, aki a hatalmától megszédült érzéketlen balfasz. Hanem azon is hogy a filmbõl hiányzott a lényeg. Egy bírósági perrõl szóló dokumentumfilmtõl azt várná az ember, hogy bemutassa hogyan bizonyították be, hogy tényleg ezek voltak az elkövetõk. Hol vannak a bizonyítékok? Ezt most kihagyták a filmbõl, vagy a valóságban is így történt? Mert mit látunk? Az áldozatok hozzátartozói elmondják mi történt. A bíró kigúnyolja õket. A vád tanúi elmondják hogy a vádlottak szélsõjobboldali nézeteket vallanak, a bíró lebassza õket. Majd mutatnak egy puskát, és elítélik õket. Ez most mi? Az alapján ítélték el hogy szélsõjobboldali nézeteket vallottak? Hol vannak a közvetlen bizonyítékok?
Edmond Dantes 2014 aug. 11. - 09:26:52
Marian Cozma emlékére egy másik kedves rendezõ (csapat) dokumentált rendesen, segítek:

http://www.port.hu/sziven_szurt_orszag/pls/w/films.film_page?i_film_id=101974

Az az érzésem, fogalmad se volt róla és azt a filmet se láttad meg ezt se. Egyebekrõl nem is szólva.
Én is azt mondom: szánalmas.
1/10
Menzonitisz 2014 aug. 10. - 23:54:41 1/10
Gondolom a kedves rendezõ Marian Cozma emlékére is dokumentált rendesen.
Szánalmas.
boom48 2014 júl. 12. - 23:16:16
Nem igaz hogy "efféle sorozatgyilkosság elképzelhetetlen lett volna egy olyan társadalomban, amelyben nem dúl széltében a mindennapi rasszizmus".

Ez a mondatod egyszerûen rasszista, tönkreteszi a teljes megszólalásodat.

Elég egyetlen bolond egy ilyen sorozatgyilkossághoz, l. mondjuk Charles Manson.

Sajna Te átestél a ló másik oldalára, és pont úgy fröcsögsz mint akiket elítélnél, amitõl hiteltelenné válsz.
10/10
rumci 2014 júl. 12. - 22:58:27 10/10
Elszomorít a kommentek formájában felbugyogó ostobaság.
A film igazán megrendítõ volt, és döbbenetes képet festett arról, hogy mi zajlik a bíróságokon. Egy tisztességes szándékú tanácsvezetõ bíró, akinek folyamatosan elszabadulnak az indulatai, és aki elkövet mindent, amit nem lenne szabad elkövetni ahhoz, hogy megközelítõen objektív ítéletet lehessen alkotni: folyamatosan egzecíroztatta az összes tanúját, az emberi méltóságukban szinte mindegyiket megalázta, egyébként függetlenül attól, a védelem vagy a vád tanúja volt-e az illetõ; megpróbálta a tanúk és a vádlottak szájába adni, amit érteni vélt abból, amit elmondtak; az áldozatok hozzátartozóinak a nyelvi jellegzetességeit kijavítgatta. Csak remélhetjük, hogy a valódi sorozatgyilkosokat ítélte el. Mindezt persze olyan helyzetben, hogy a bírósági szak bemenetét ellátni köteles hatóságok az elfogadhatatlannál is alávalóbb munkát végeztek, ezért persze meg lehetett érteni, ha elfogadni nem is a helyzetet uralni képtelen és ezt izgágasággal palástoló bíró viselkedését.
Mindazonáltal elhangzottak fontos mondatok is a filmben: az efféle sorozatgyilkosság elképzelhetetlen lett volna egy olyan társadalomban, amelyben nem dúl széltében a mindennapi rasszizmus. Hogy keretes szerkesztésû legyek, visszazárok a nyitó mondatomra: mindenki, aki itt bõrszín alapján fröcsög a honfitársaira, jogi értelemben nem, de erkölcsileg maximálisan bûnrészes a történtekben. Különös tekintettel arra, hogy a történtek után se fogta fel, milyen bûnökben mártózik meg.
Összes hozzászólás