Jakupcsek Gabriella visszatért a képernyőre, méghozzá egy olyan műsorral, amely saját bevallása szerint is régi álmát váltotta valóra. A műsorvezető elárulta: "A műsorom elsősorban közélettel foglalkozik majd, számomra, és a néző számára is megdöbbentő történeteknek szeretnénk utánajárni. Olyan eseményeknek, amelyek körülöttünk zajlanak, és sokak érdeklődésére számot tartanak. Olyanoknak, amiket mások megpróbálnak a szőnyeg alá söpörni. Nehéz kérdéseket, tabu témákat is feszegetünk majd, de természetesen lesznek vidámabb pillanatok is."
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Egyetértek. Ugyanakkor sajnálom, mert tényleg nem buta nõ, nekem az a gondom vele, hogy volt egy idõ mikor minden róla szólt, elszállt vele minden, azt hitte pótolhatatlan, aztán jöttek a fiatalok, és most fûbe fába kapaszkodik, hogy mûsoron maradhasson. Dörgölõdzik az m1-hez, mert a ker tévéknek már nem nagyon kell, az m1-nek meg azért nem kellett egy ideig mert minden kertévéhez dörgölõzött...szóval próbálkozik a csaj. Csak ez a mûsora most nem érdekes. Ha õt érdekli, beszélgessen. Nem fog sokáig tartani. (Stahl Judit volt ilyen, gyorsan kiesett a pixisbõl, volt annyi esze még, hogy elment szakácskönyveket írni. Persze jó anyagi háttérrel.)
"egy jó humorú, okos, tanult és intelligens nõvel!"
Hm. Jakupcseket legutoljára akkor láttam, amikor meghívta Csernust. Arról beszélgettek (persze), hogy ki az igazi nõ. Csernus azt mondta - az, aki mosolyog. Erre az addig komoly képet vágó Jakupcsek azonnal széthúzta a száját (mintha mosolyogna). Megrendítõen szánalmas volt.
Ki az a Jakubcsek?
Itt Jakupcsekrõl van szó. Egyébként ez egy nem rossz mûsor volt, de szerintem ez már csak a régiek ismétlése lesz. Õ már átnyergelt az MTV-hez. No, én meg azt sajnálom.
Aha....Árpa Attila ki a bánatot érdekel, a milliomosvadász lányok és lányos anyákon kívül? Jakupcsek már mindennel próbálkozik, hogy a víz felszínén maradjon. Ez már nem megy.
A felvezetõ íójának oda kellene figyelni; sohasem játszott az MTK-ban és a Diósgyõrben, Mo-n mindig DVSC játékos volt; a szezont a fazonnal-ban annyi igaz, hogy elõször az MTK ellen lépett pélyára, és elõször a Diósgyõrnek rúgott gólt az NB1-ben.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások