Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. - A forradalom

Bakancslistához adom
Les Visiteurs: La Révolution
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott francia vígjáték, 110 perc, 2016

Értékelés:

120 szavazatból
Szerinted?

Ki ne emlékezne a középkorból a jelenbe tévedt, bátor Godefroy lovagra és segédjére, a minden lében kanál Jacques-Foches-ra, akik 1993-ban az egész világot meghódították csetlés-botlásaikkal - Az 1998-ban elkészült Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2.- Az időalagút után tizennyolc évvel végre itt a várva-várt folytatás, amely pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész abbamaradt: 1794-ben, a vérzivataros francia forradalom kellős közepén.
A fess Godefroy de Montmirail herceg (Jean Reno) és hű fegyverhordozója, Jacques-Foches, a bolondos (Christian Cavier), alighogy megérkeznek a 18. századi Franciaországba, máris Jacques-Foches egy újabb leszármazottjába, Jacques Focheaux-ba botlanak, aki nem elég, hogy Napóleon Bonaparte tanácsadója, hanem közvádló is egyben. Rögtön guillotine alá is akarja küldeni hőseinket és Godefroy arisztokrata utódait is, akik felettébb arrogáns viselkedésükkel húzták ki a jakobinus diktatúra híveinél a gyufát. Godefroyt azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy magára hagyja földijeit a bajban...
Bemutató dátuma: 2016. április 14. Forgalmazó: Freeman Film

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
1/10
pityu88 ápr. 07. 22:15:21 1/10
Nagyon szerettem volna jó kritikát adni, mivel imádom Jean Reno-t de ez a film nem ér meg 1 forintot sem. 15 perc mulva kikapcsoltam, nembírtam tovább annyira erőltetett semmi az egész, pedig nincsenek nagy elvárásaim egy vígjátékkal kapcsolatban de ez a minimumot sem tudta elérni.1/10
Xxy92 2018 máj. 21. - 11:00:11
2018. május 21. (hétfő)
23:50
TV2

Ideális időpont egy országos tévépremier számára. De hát ugye a kvízműsornak hazudott, semmitmondó showműsorok világában élünk, melyek minden mással szemben előnyt élveznek.
vino-et-veritas 2017 dec. 23. - 22:00:54
Eleje és vége még úgy-ahogy.
A közepe (talán 2/3) viszont nem több, mint egy szimpla, átlagos színpadi bohózat (kb. egy helyen is játszódik).
Marat vagy Robespierre nem sokat tesz hozzá.
Erõsen elmarad az elsõ két résztõl.
A végén az újabb idõcsavar miatt folytatás várható valamikor, de a megszállt "Hexagon" megint feladja a leckét.
Nem biztos, hogy lesz még elég erõ benne, lehet, hogy be kellene valahogy fejezni, 'mer egyre gyengébb lesz...

Kár, hogy Józsa nem fog többé Jacquouille la Fripouille / Jacquouillet / Jacquart "hangjába bújni"...
6/10
idõjós1010 2017 júl. 14. - 00:08:57 6/10
Többedjére sikerült csak végignézni, mivel már nagyon késõ estére hagytam, de azt kell hogy mondjam, minél többször futottam neki, annál jobban tetszett a film. A sok negatív értékelést elnézve, lehet hogy bennem lesz a hiba, de nekem tetszett. Minél többet néztem, annál többet tudtam rajta nevetni. Mostanra már, korábbi véleményemet sem igazán tartom. Legnagyobb baj viszont az, hogy az eredeti részekbõl szinte semmire sem emlékszem. Plusz pont, hogy Zsakfos a bolondos, annál többre :-D
6/10
idõjós1010 2017 júl. 10. - 20:45:52 6/10
Nem lett ez olyan rossz, mint amennyire sokan szidják. Bár nekem sem nyerte el igazán a tetszésem, de mosolyogni azért lehet rajta. Rettentõen zavaró viszont, hogy az embernek már az elején olyan érzése van, mintha a filmet, a közepétõl kezdte volna el nézni, és sajnos ebben a részben már nincs annyi hangsúly azon, ami az elõdökben a legtöbb poént szülte,: Hõseink elsõ perctõl kezdve sikeresen asszimilálódtak új környezetükben. Az egyetlen amivel kirínak onnan, az a szaguk. Üdítõ, vidám, kalandos kis film, de nem azt hozza, amiért megszerettük anno.
8/10
JoeM 2017 febr. 20. - 17:31:10 8/10
Rettegve fogtam bele a filmbe a sok negatív kritika miatt, mivel az elõzõ 2.5 rész a kedvenceim közé tartozik. Abban igazat kell adnom a bírálóknak, hogy messze nem olyan ütõs, mit az elõzõ részek, de egyszer azért megnézhetõ. Fõleg, ha a nézõk a fõszereplõk és a rendezõ elõtt kellõ tisztelettel viseltetnek. Azért nem kis bátorság volt belefogni és megcsinálni részükrõl a folytatást és ha nem is úgy sikerült, ahogy mindenki elvárta, el kell fogadni, hogy egy alapvetõen helyzetkomikumra épülõ filmvígjáték sorozat egy idõ után megkopik. És ebben megújulni csak nagyon ütõs poénokkal lehet, ami itt nem igazán jött össze. A folytatás lehetõségének örülök, és azt gondolom, hogy a történettel a náczik közé keveredve megvan a potenciál egy jobb folytatásban. Elég, csak a Top secret!-re gondolni.
rohamkocka 2017 febr. 16. - 19:01:07 Előzmény Semprini
Alapvetõen trilógiának készült az film, nem értem, miért így fejezõdött be. Nekem az is, ahogy felveszi a szálat, nehezen tudtam összerakni a képet.

Nem lett volna baj, ha pontosan tudja ez a fejezet, mit szeretne. Most akkor kifigurázzuk a korok eltérõségeit, vagy a francia arisztokráciát vagy a francia forradalmat -- ez a rész sajnos sokat markol, keveset fog.

SPOILER
Teljesen eltûnt például az ékszerek szála, ami miatt ugye végül ismét vissza kellett menni a 2. részben. A varázslónõ akciója viszont nagyon látványos volt, az embernek a hideg futkosott a hátán. Viszont az, hogy a nácik idejébe tért vissza, nekem óriási csalódás. :(
1/10
Hellas 1903 2017 jan. 21. - 06:57:34 1/10
Meg se közeliti az elözö 2 rész szinvonalát , ritka unalmas volt !
6/10
Semprini 2016 szept. 18. - 20:36:35 6/10
Szerintem a második rész nemhogy nem gyengébb mint az elsõ, de még rá is tesz egy lapáttal azzal, hogy ketten a jelenkorból is visszamennek a középkorba, még nagyobb kavarodást okozva. Igazából a két sztori tesz ki egy egészet, csak sajnos nem fejezték be, nyitva hagyták a végét, ezért lett egy harmadik is. Az, hogy a harmadik klasszisokkal gyengébb lett mint az elsõ kettõ, természetesen tény, de én nem tudok rájuk haragudni. Persze jobb is lehetett volna, de nem kellett volna 20 évet várni vele, sokkal jobb forgatókönyv kellett volna, és kevesebb töltelék-szereplõ. Tényleg csak remélni merem, hogy egy valóban méltó lezárást kap a sorozat egy negyedik résszel. De ha mégsem, akkor is ott az elsõ kettõ, amelyek - hangsúlyozom: egyformán zseniálisak és bármikor újranézhetõk.
Ze74 2016 szept. 18. - 20:06:53
Az elsõ rész az szenzációs volt,aztán ez is úgy járt mint általában a trilógiák és további részeik,hogy egyre gyengébbek.Sajnos nem is bírtam 20 percnél tovább,számomra eddig volt nézhetõ.
3/10
pihes 2016 szept. 07. - 10:54:23 3/10
Az elõzõ részek közül láttam, és nem dobott fel, az sem...
Ezzel sem javítottak, egy cseppet sem, inkább, még romlott...
6/10
nikato 2016 szept. 05. - 16:17:42 6/10
SPOILER: Na most már végig néztem rendesen: Túl nagy hangsúlyt fektetnek a büdös láb, és - száj dologra. Az arisztokraták és rém idegesítõek voltak benne.
10/10
Antal kóti 2016 szept. 04. - 21:29:51 10/10
Te ki a franc vagy hülye gyerek?
1/10
brocklesnar21 2016 szept. 03. - 13:13:34 1/10
Borzalmas elejétõl a végéig. Tipikusan az a film aminél várod, hogy mikor lesz már vége, mert halálra unod magad rajta. Az elsõ két rész mai napig a kedvencem, ezért úgy voltam vele a negatív kritikák ellenére, hogy adok neki egy esélyt. Nem kellett volna... A szereplõk túlságosan megöregedtek, másrészt mintha nem is ugyanazokat a szereplõket látnám. A második részbe szépen átültették a szereplõk személyiségét és dumáját az elsõ részbõl, de ez ennél a filmnél már nem volt meg. Jacques-Foches karaktere is a gusztustalankodáson kívül nem sokat tett hozzá a filmhez. A sztori vontatott és unalmas, olykor teljesen értelmetlen, egymásba folynak az események. Nem kellett volna ezt a harmadik részt már erõltetni ennyi év után.
Ateellas 2016 szept. 02. - 12:06:10
Megnéztem...és hasonló a véleményem amit a Dumb és Dumber 2-hez írtam be. Simán nézhetõ kategória, de sajnos egyszer nézõsbe.nem sikerült átlagon felülit hozniuk...viszont remélem lesz 1 ütõsebb folytatása ennek :)

kár, hogy 5/10 nél nem érdemel többet.
6/10
nikato 2016 szept. 02. - 08:43:15 6/10
SPOILER lehet benne: Tulajdonképpen ez a 2. rész után folytatódik, csak kicsit "megöregedtek." Háááát, még a légvégéig nem néztem, de amennyit láttam, nekem már nem olyan, mint a régiek. Nem nevettem kicsit se. Elõbb kellett volna jönnie a folytatásnak. Nyilván azért is hagyták a 2. részt rendesen befejezetlen véggel, hogy majd egyszer hátha lesz folytatás. A Reszkess Amerika az nem a 2. folytatása volt, az egy elbaltázott remake volt.
6/10
Semprini 2016 aug. 28. - 15:36:43 6/10
A Reszkess Amerika NEM a sorozat harmadik része, hanem az elsõ rész amerikai remake-je, ugyanazzal a történettel, mint az elsõ rész, csak Amerikába lett áthelyezve, amerikai mellékszereplõkkel. A második rész folytatása ez a mostani epizód, mely A forradalom alcímet viseli.
1/10
Giokute 2016 aug. 28. - 10:54:37 1/10
Különben meg ez a 3. része:

Jöttünk,láttunk,visszamennénk! 3. - Reszkess Amerika!
1/10
Giokute 2016 aug. 28. - 10:38:27 1/10
Az elõzõ részekhez képest méltatlan folytatás. Tele erõltetett, béna poénokkal. Mintha nem is ugyanaz a film lenne. Nem fecséreljétek rá az idõt! Unalmas, többször el lehet rajta aludni. Az egész csak érhetetlen dumából áll. Zsák fos ha 100x nem hangzik el benne akkor egyszer sem.
user666 2016 aug. 26. - 12:33:10
Szörnyen gyenge film.
Nagyon vártam a folytatást én is, de egy sablonos, alig humoros, semmilyen film lett.
A történetben legalább egyszer-kétszer még meg kellett volna fordulni más idõkben is...
Összes hozzászólás
Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás