Ez a film egy remekmu. Olvastam, hogy Scorsese kedvenc filmjei koze tartozik. Nekem is tetszett.

SPOILER !!!

Egyedul azt sajnaltam, hogy a vegen nem vetitett le egy osszevagott kis montazst a gyilkossagokrol, pedig Mark sokaig fent volt, estig dolgozott minden nap. Azt hittem a nyomozokkal karoltve lathatunk egy szep kis gyujtemeny csokrot a vegere. A Cinema Paradisonal a hasonlo megoldas nagyon utott a vegen szerintem.

Nagyon jó kis film, tetszett.

Az alapötletet és egyes részeket tekintve zseniálisnak mondható alkotás, összességében viszont mai szemmel nézve kicsit "avas". Szokás a Psychóhoz hasonlítani, ámbátor sokban eltér Hitchcock remekétõl. Itt erõsebb a lélektani háttér, Mark is kidolgozottabb figura, mint Norman Bates. Mark esendõbb és hétköznapibb ember, a nézõ szívéhez talán közelebb is áll, még ha kvázi bûnözõ is. Problémái esetleg örökletes eredetûek is lehetnek, hiszen nyilvánvalóan az apja sem lehetett teljesen normális, ha "terrorizálta" a fiát. Arra azonban kevésbé kapunk választ, hogy fõhõsünk szexuális frusztráltságának mi az oka. Mert szemmel látható Mark szexuális irányú perverziója, illetve gátoltsága. A nõkkel szinte csak a kamera mögül tud férfiként bánni, a való életben gyáva nyuszi. Kielégülést is csak így érez, perverz örömmel bámulja az áldozatai haláltusáját. Kamerája nemcsak a kielégülés eszköze, de tárgya is, mintegy a férfi szerelme. Az egyetlen, "akihez" bármiféle érzelem fûzi, a filmezés, illetve a kamera. Remek ötlet a kamera állványába rejtett kés, amellyel a fickó leszúrja az áldozatait, illetve a kamerára szerelt, tükörként funkcionáló fémtölcsér, amelyben a kiszemelt célpontok végignézhetik a saját halálukat. A filmstúdiók világát ábrázoló jelenetek is jók, görbe tükröt tartanak a korabeli filmvilág elé. Zseniális húzás Helen anyjának szerepeltetése, akirõl egy ideig nem tudjuk, miért is annyira hátborzongató, de aztán lehull a lepel. Valahogy az egész filmet lehet szimbolikus jellegûnek is tekinteni, hiszen végighúzódik rajta a látás motívuma (Mark kamerája, Helen anyja), a felszín mögötti világ sokszor rejtve marad elõttünk - sugallja a történet. Az egyén és a társadalom viszonya, a bûnös és az áldozat közötti határ elmosódása (az áldozatok sem ártatlan báránykák, és Markot sem tudja egyértelmûen elítélni az ember, részben õ is áldozat) - ezek mind benne vannak a filmben. Fõhõsünk számára látszólag kiutat jelenthetne a szerelem, valószínûleg nem is sokszor találkozhatott azzal a kedvességgel, amit Helentõl kapott.

SPOILER

A történet tragikus végkifejlete szinte sejthetõ, jóllehet azt várjuk, hogy csoda történik. Mark öngyilkossága azonban kimondva-kimondatlanul azt sugallja, hogy a fiú képtelen az igazi emberi érzésekre, pusztulnia kell, hiszen nem tud élni ebben a világban, s úgyis szomorú sorsra jutna. Ez a pesszimista végkicsengés azonban arra is utalhat, hogy Mark igazi "szerelme" a kamera, hiszen azzal lesz öngyilkos. Vagyis választásra kényszerül, és õ a megszokottat, a biztosat választja: azt a "szeretetet", "szerelmet", amelyet a kamera ad neki. Az emberi világ számára lényegtelen, ebben a világban nem tud élni, csak egy elvont, képi világban, amelynek õ lehet az ura.

SPOILER VÉGE

A filmnek talán az a hibája, hogy helyenként kissé vontatott, a feszült kezdés után kicsit leül a cselekmény, idõnként inkább drámába hajlik. Jó ötlet volt viszont az, hogy a fõszerepet Karlheinz Böhmre bízták, aki valószínûleg nagy meglepetés lehetett ebben a szerepben. Összességében amondó vagyok, egyszer mindenféleképpen érdemes megnézni a filmet, még ha nem is tökéletes.

A botrány abból állt hogy rengetegen felháborodtak a film provokatív, szexuális felhangjain (ami egy mai nézõnek már szinte semmi, de akkor ez kiverte a biztosítékok, kevésbé mint a Psycho, hiszen a Peeping Tom angol film és az angolok jóval konzervatívabbak, mint az amerikai közönség és kritika) és a botrány miatt a rendezõ karrierje is összeomlott.

Igen, a hasonlóságról olvastam, meg valami botrányról is volt szó. Kössz az infót, igyekszem beszerezni.

én láttam Érdemes megnézni Sokan a Psycho-hoz hasonlítják (mindkettõ 60-ban készült) és bár narratíva szempontjából nem olyan erõs, a beteg, õrült elme lélekrajzában igen erõs, van olyan jó, mint a Psycho, még ha más is az õrület tárgya Alig ismert film, pedig szerintem a maga nemében klasszikus és jóval meghaladta korát (akárcsak Hitchcock remeke) 10/9

Elnézést, játszó, fáradt vagyok ma. Szóval, látta valaki?

Emlékezetes film lehet, ha Mike Patton errõl nevezte el a századik (ironikus módon a leglágyabb zenét játsszó) zenekarát.