1951. április 24-én a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg üldözve a visszavonuló dél-koreai hadsereget harminckilenc kilométeren át nyomult előre, egészen az ausztrál és kanadai csapatok mélységi védelemre berendezkedő védvonalaiig. Itt néha szuronnyal, olykor teljes sötétben, ember ember elleni harc zajlott: küzdelem egy szuperhatalom és a világ más népeinek egy csoportja közt. Egy völgyért harcoltak, az ősi, hagyományos hadi útért Szöulba. Ha ez elesik, a déli főváros és a háború elveszett. Az ENSZ erőknél volt a magaslati pontok birtoklásából és a tüzérségi támogatásból származó katonai előny; a kínaiak teljes egészében létszámbeli fölényükre támaszkodtak. Így aztán fiatal emberek sokasága mindkét fél részéről öldöklő közelharcot vívott. A kapjongi csata volt Kína ötödik támadó hadműveletének a fordulópontja Koreában azon a tavaszon. Az offenzíva célja az volt, hogy a külföldi csapatokat a tengerbe szorítsa, és "felszabadítsa" Dél-Korea területét. De ehelyett megfordult a koreai háború menete. Kínát "megfosztották" a győzelem lehetőségétől és visszakényszerítették a tárgyalóasztalhoz. Kína sikere egy újabb, megsemmisítő vereséget jelentett volna Amerikának, ez pedig olyan eseményeket indíthatott volna el, melyek Ázsiában nukleáris népirtáshoz, és a harmadik világháborúhoz vezethettek volna.