"...Akkoriban még lehetett sétálgatni a Parlament előtt, nem kellett kordonon átvetnünk magunkat. 1978-at írtunk, s munkás-paraszt kormányunk minden év április 4-én átadta a kiválasztottaknak az az évi Kossuth- és Állami Díjakat..."

Ültek a kiválasztottak ünneplőben, és alig várták, hogy nevük elhangozzék. Először persze a művészeké - abban az esztendőben Darvas Iván és Kocsis Zoltán -, csak utánuk jöhettek a "politikaiak". Ők, tizennégyen nemigen tudtak figyelni a végeérhetetlen beszédekre. "Kétszer voltam a Parlamentben, '53-ban és '78-ban. Azóta, ha nézem a tévében a közvetítéseket, mindig az ünnepség jut az eszembe" - meséli Geiger Zoltánné.
Tizennégyen voltak, és akkor már évek óta dolgoztak együtt. Szabták és varrták és futószalagra tették a ruhákat Zalaegerszegen. Az ő történetüket eleveníti fel Almási Tamás Kitüntetetten címu dokumentumfilmje.
A brigádban - József Attila Szocialista Brigád - persze többen is dolgoztak, de ők tizennégyen már öt évnél régebben. A díj átvételekor még nem is sejtették, hogy harmincezer forint úgy harmincezer, hogy mindenkinek. Nem összesen. De kellett is: lakástörlesztésre, bútorrészletre, még magnóra is futotta belőle.
Ma már egyikük sem emlékszik, mikor és miért szakadt vége a brigádosdinak. Talán a rendszerváltáskor, talán már előbb. de egyszer csak nem volt már sem összetartás, se társadalmi munka.
A brigádból ma már csak tizenhárman élnek. Ha találkoznak is, csak ritkán. '78 óta senki nem kereste őket, a kiemelt nyugdíj, a társadalmi megbecsülés mind ígéret maradt. Néha nosztalgiáznak sosemvolt aranykorok után, hiszen tizennégyüknek megadatott pár órára, hogy a munkásosztály színe-java legyenek. Tudták már akkor is, hogy valóban csak pár órára."