A RENDEZŐ KOMMENTÁRJA: 2016. december 16-án Letizia, Pier Giorgio, Maria Luisa, Alberto és én, Marco, a Bellocchio testvérek Piacenzában, a Circolo dell’Unione kulturális központban találkoztunk, hogy megünnepeljünk néhány születésnapot. A találkozón részt vettek a feleségek, a gyerekek és az unokák is. Amikor megszerveztem a közös ebédet, arra gondoltam, hogy filmet készítek a családomról, de még nem voltak világos elképzeléseim. Nem tudtam pontosan, mit szeretnék csinálni. Valójában egész más volt a szándékom… Valójában Camillóról, az angyalról, ennek a történetnek a főszereplőjéről szerettem volna filmet készíteni. A "Marx várhat" c. film ikertestvéremnek, Camillónak az 1968. december 27-én bekövetkezett haláláról szól. Ez egy teljes egészében önéletrajzi történet, amely azonban legalább két okból "egyetemes" akar lenni (különben kit érdekelne?). Az egyik, hogy a hátrahagyottak fájdalmáról szól (mi, a testvérei, vajon kellően egészségesek voltunk ahhoz, hogy átéljük a fájdalmat?), de főként arról, hogy el akartuk titkolni édesanyánk elől a teljes igazságot, mivel azt gondoltuk, hogy összetörne a tragédia súlya alatt. Színház a tragédiában. A másik ok az, hogy Camillo egy "forradalmi" évben, 1968-ban halt meg. 1968 a tiltakozás, a szexuális szabadság, a francia május, Csehszlovákia megszállásának az éve, de mindezek a forradalmak elhaladtak Camillo élete mellett, nem érintették meg. "Marx várhat" – mondta nekem, amikor utoljára találkoztunk.