Mellékhatás

Bakancslistához adom
16 éven aluliak számára nem ajánlott magyar filmsorozat, 70 perc, 2020

Értékelés:

178 szavazatból
Szerinted?

A Mellékhatás - az RTL Magyarország első saját fejlesztésű heti sorozata - Zoltánról (Adorjáni Bálint) szól, aki fiatal, sikeres orvosként műhibát vét. Félve egzisztenciája elvesztésétől, immorális döntéseket hoz és ezzel veszélyes események sorozatát indítja el. Szól Bertáról is (Borbély Alexandra), aki életét kizárólag a családjának szentelte és soha nem kapott érte elismerést. Anna (Sztarenki Dóra) története is, aki elhagyja a lehúzó közeget, amiben felnőtt és felvállalja az anyaság szerepét, amitől annyira retteg. És a Mellékhatás Zoltán és Berta harmonikus házasságának meséje is, mely a hazugságok, kísértések és szerencsétlenségek hatására a szemünk előtt esik szét. A sorozat azokról is szól, akik mindenáron gyereket szeretnének, de biológiai okokból ez lehetetlen. És azokról akik bérbe adják a testüket, hogy másoknak szüljenek, valamint, akik nem akarnak gyereket és nem értik, mások miért szeretnének mindenáron. Vagy nem akartak, mégis lett. És azokról is, akinek nincs gyereke, de nagyon félnek attól, hogy milyen lesz, amikor lesz. Nem utolsósorban pedig a béranyaságról, egy humán reprodukciós eljárásról, ami olyan, mint minden emberi találmány: lehet jóra és rosszra is használni, és amely Magyarországon és a világ legtöbb országában törvénytelen eljárás.

Évadok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Kommentátor márc. 28. 15:30:52 10/10 Előzmény Kecskepásztor
"Más kérdés, mihez kezdene ilyen helyeken egy Ludmannhoz hasonló sutyerák nyelvtudás és ottani kapcsolatok nélkül." Miért ne lenne nyelvtudása? Portik is hosszú ideig élt az USA-ban.
10/10
Kommentátor márc. 28. 15:28:45 10/10 Előzmény luci87
Valóban rejtély, mert a részelet ellenére az RTL elkaszálta a folytatást. Részben érthető, mert itt le lehetett volna zárni a sztorit. De akkor minek tették bele az előzetes az évad végére?
"A Mellékhatás számunkra mindenképpen egy nagyon kedves sorozat, de azt a pénzt, amit ebbe kellene fektetnünk, azt inkább újdonságokba fektetjük" Kíváncsi leszek milyen gagyi hülyeség lesz helyette.
Sau Dade márc. 09. 19:23:26
Nagyon akartam nézni és szeretni, nem sikerült.
Eleve a kiinduló sztoriban sok olyan pont volt, ami légből kapottnak tűnt, nem összepasszolónak, életszerűtlennek. Ez nekem azért lett volna fontos, mert ezzel von be a játékba, ha ez nem sikerül, onnan már bicegni fog minden.
Aztán jöttek a rettentő gyenge alakítások: Adorjáni és Borbély rettentően szenvtelenek, Sztarenki Dóra is utoljára talán a Terápiában volt jó, de ez a vad csajszi baromi rosszul állt neki. De sajnos még az általam nagyon szeretett, színházban sokat látott Nagy Zsolt és Tenki Réka sem volt az igazi. Vagy talán csak a szerep nem stimmelt rájuk jól (bár ők tényleg mindent eljátszanak, szóval, nem tudom)
És rettentő vontatott volt, bár csak két részt bírtam megnézni, egyszerűen alig haladtunk (holott elég rendesen be volt mutatva merre lesz az út) és így nem bírtam kivárni (bár a topikban ellőtt spoilerek alapján tudtam), hogy azért nem teljesen úgy lesz.
Azon kívül, hogy Nagy Zsolték villája mellett, ott a Lake Forrest lakóparkban Mogyoródon szívesen lennék szomszéd, mert mennyivel menőbb már az, mint egy úszómedence...
10/10
Vik 2023 szept. 06. - 04:36:49 10/10
Tele spoilerrel a kommentszekció...na mindegy. Csak mert én még nem néztem végig...Nagy filing volt békásmegyert Ózdnak látni. Parkolós jelenetek a Lukácsnál, óbudai forgatás is volt, duna felölin is jártak 🙄😄 tiszta nosztalgiaáradat.
77peter77 2023 aug. 02. - 17:21:57
Borbély Alexandra nagyon jó színésznő, nagyon szeretem.
9/10
itsme1 2023 jún. 28. - 09:40:32 9/10
Hogy Schwarzenegger művész urat idézzem:
That's what I call action.
8/10
Kecskepásztor 2023 jún. 15. - 08:09:17 8/10 Előzmény luci87
Az ózdi testvér és szépreményű fia teljesen elsikkadt, pedig az 1. évadban ott is volt egy ígéretes konfliktus a helyi maffiózó fiacskájának verdájával. Ludmannék olyan szempontból érdekesek, mit fog vallani a férfi Széphelyire, mivel nyilvánvalóan nem fogja elvinni gyilkosságért a balhét. Ugyanakkor a béranya-biznisz felfutásához időre van szükség, Ludmann pedig nem fogja hónapokig késlekedni a vallomásával, amit máris megtett.
8/10
Kecskepásztor 2023 jún. 14. - 20:28:27 8/10 Előzmény luci87
A bemutatott részletek csakis onnan lehetnek!
8/10
Kecskepásztor 2023 jún. 14. - 20:06:27 8/10 Előzmény kate77
Le kellett volna zárni, de hát a pénz nagy vonzerő!
10/10
luci87 2023 jún. 14. - 08:42:42 10/10 Előzmény Kecskepásztor
Érdekes,akkor nem tudom,már leforgatták a 3. évadot is? Mert akkor honnan vágták volna be a részleteket?
A férjem később nézte meg,és azt hitte,lesz 12. rész is,abból voltak előzetesek...
kate77 2023 jún. 12. - 23:29:42 Előzmény luci87
Semelyik rtl-es (se tv2-ős) sorozatot nem néztem, egyszerűen nem érdekelnek. Ez az egy igen, de nekem nem lett volna hiányérzetem, ha egy 12.résszel lezárják.
10/10
luci87 2023 jún. 12. - 22:04:19 10/10 Előzmény kate77
Én nagyon örülök.hogy lesz 3. évad.Százszor,ezerszer inkább ezt nézem,mint pl. a Drága örökösök 5. évadját..
Igényes,izgalmas,és jó sztorija van,bőven lehet folytatni.Ózdi testvér ,és béranya sztori,nyomozás , Ludmannék,Berta,Anna,Zoltán stb.
kate77 2023 jún. 12. - 18:51:25
Nem nagyon értem, miért kell 3. évad. Nagyon el lesz nyújtva. Ha beindul az új béranya program, hány bőrt húznak még le róla? Mitől lesz izgalmas? Ludmannék további sorsa se annyira izgi, hogy értelme legyen folytatni, bár ez persze szubjektív. Le kellett volna zárni egy 12. résszel. Szerintem.
10/10
Kommentátor 2023 jún. 09. - 16:53:36 10/10 Előzmény Elhaym
Nekem nem volt egyértelmű, hogy ez volt az utolsó rész. Még előzetest is mutattak a következő részből.
10/10
luci87 2023 jún. 09. - 13:49:44 10/10
Hú,nagyon izgalmas lett a befejező rész.Kár,hogy ottmaradt az a fránya hintőpor...:)

A végén mutatott előzetesek alapján igeretesnek igérkezik a 3. évad is.Remélhetőleg nem megint 2-3 év mulva adják majd le azt is..
9/10
Elhaym 2023 jún. 08. - 23:38:21 9/10 Előzmény Kommentátor
Instára írta ki az RTL és valóban 11 rész lett.
8/10
Kecskepásztor 2023 jún. 08. - 18:32:42 8/10
Felvillant a 3. évad néhány előzetese: Berta bekapta a legyet, "Dr. F@szfej" - Anna mobiljának bejegyzése - és Anna szexelnek. Itt nyilván a beinduló béranya-bizniszen lesz a hangsúly, mert hiába rúgta ki dokinkat az Agapé láthatatlan igazgatótanácsa, az 1. évadból reaktiválható a Zoltánnál jóval cinikusabb és gátlástalanabb és Haumann Máté által alakított kolléga, aki nyilván betársul, míg Anna Ózdon hajthatja fel a béranya-jelölteket a maga kifinomult ismeretségi köréből. Más kérdés, elviszi-e Ludmann a balhét Atesz halála ügyében. A 2. évad végén kiderült, hogy nem, még ha van is benne betyárbecsület, nem is kevés, de a feleségére és a csöppségre is gondolnia kell. Ráadásul legfeljebb hatóság félrevezetése miatt vonható felelősségre, és vádalkut is köthet. Más kérdés, Ludmannék/Móni/a sorozatban felhasznált béranyák egyike/a bosszút álló Berta buktatja-e le punciturkászunkat és bűntársát/bűntársait.
10/10
Kommentátor 2023 jún. 08. - 17:18:43 10/10 Előzmény Elhaym
Én nem láttam ilyen kiírást, de hiszek neked. De akkor most hogy van? Rossz volt a kiírás?
8/10
Kecskepásztor 2023 jún. 08. - 07:53:49 8/10
Eleve irreális, hogy a jardon ügyvéd nélkül hallgassanak ki valakit, ahogyan ezt a 2. évad záró része 3 esetben is el akarta hitetni. Még az impulzív Anna is riadóztatni tudta az Epres Attila által alakított prókátort, akinek a valószínűsíthető felbukkanása életben tartja a cselekménynek azt a mellékszálát, amely Anna kislányának láthatásával foglalkozik. Széphelyi doki pedig van olyan intelligens, hogy ő is jogi képviselőt kérjen. Végül pedig Ludmann-nak eleve fel kellett készülnie az ilyen helyzetekre. Arról nem is szólva, hogy a zsaru által alkalmazott kihallgatási módszerrel elért vallomás egyetlen bíróság előtt nem állná meg a helyét. Egyelőre ennyit; mivel zsúfolt nap vár rám, legfeljebb este tudok ide benézni.
8/10
Kecskepásztor 2023 jún. 08. - 07:47:26 8/10 Előzmény kate77
Én a 10. rész után eleve lehetetlennek tartottam, hogy egy császármetszéssel az anyja hasából kivágott csöppséget csak úgy odaadjanak a boldog megrendelőknek. Arra is számítottam, hogy Ludmann felkészült arra az esetre, ha forróvá válik számára a talaj. Nyilvánvalóan olyan országokban is el kellett helyeznie pénzt, amelyekkel nincs kiadatási egyezményünk - ezek száma egyre kevesebb, valamint az európai átlagnál jóval alacsonyabb árszinttel kell rendelkezniük - olajsejkségek t. k. ezért is kilőve. Marad Thaiföld, amire Ludmann is utalt (igaz, az ottani hatóságoknak is elegük van abból, hogy a világ körözött bűnözőinek rejtekhelye legyen az országuk, és bizony már több ilyen egyént kiadtak nekünk IS.) Ezenkívül latin-amerikai országok, karibi szigetecskék jöhetnek szóba, továbbá olyan afrikai államok, amelyekben adottak a feltételek (nem ölik egymást a helybeliek, vannak pénzes külföldiek előtt nyitva álló luxusgettók). Más kérdés, mihez kezdene ilyen helyeken egy Ludmannhoz hasonló sutyerák nyelvtudás és ottani kapcsolatok nélkül. Ékes példája ennek az egyes drága honfitársaink elképesztő hiszékenységét kihasználó "Bróker Marcsi", akinek kilóg a szájából a kapanyél, így csak idő kérdése volt, mikor akadnak a nyomára, ráadásul egy olyan kis országban - Belize - amellyel Mo.-nak még csak tiszteletbeli konzuli kapcsolata sincsen.
Összes hozzászólás