Titkolt örökség

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar dokumentumfilm, 61 perc, 2006

Értékelés:

5 szavazatból
Szerinted?

Az 56-os forradalmárok megpróbáltatásai nem értek véget az ítélettel, illetve a büntetéssel. Családtagjaikra is évtizedes megbélyegzettség várt. A Titkolt örökség című dokumentumfilm négy, 1956 után kivégzett forradalmár gyerekeinek története. Olyan forradalmároké, egyszerű munkásembereké vagy vidéki értelmiségieké, akik nem az események fő politikai sodrában vettek részt, következésképpen nagyon kevés nemzetközi odafigyelésre, vagy bajtársi segítségre számíthattak. A film alkotói elkísérik öt hősüket az ötvenes éveken túl a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek mindennapjaiba, majd megmutatják azt is: hogyan élték meg a rendszerváltást, illetve a rendszerváltás utáni éveket. Mindezt úgy, hogy közben kontrasztba állítják a szereplők történetét azzal a hivatalos szemlélettel, ami a korabeli televíziós híradókból áradt.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
gaby8174 2018 okt. 21. - 20:11:52 10/10
2011-ben csak az utolsó negyed órát láttam a filmből,azóta keresem a filmet és nem találom.
Valaki tudna e segíteni valamilyen információval,hogyan nézhetném meg a dokumentumfilmet?
Köszönöm
10/10
toyotacorolla 2011 nov. 05. - 21:53:52 10/10
Gratulálok a film készítõinek,nagyon megérintettek a látottak ! A megrázó tartalom profi módon lett közvetítve. Az ilyen filmeknek van értelme és lesz hatása a jövõben is. Kérném többet készíteni! Ez pofon a még ma is köztünk élõ konszolidált kinézetû ávós disznóknak.
Mélie 2011 nov. 05. - 00:10:57
Hát nagyon érdekes volt, és nagyon megható!
Még több ilyet kéne forgatni - amíg a korszak tanúi élnek...
Köszönjük!
a-monica 2008 ápr. 02. - 13:37:04
Sajnos nem láttam a filmet, de keresem az egyik szereplõt, Andi Józsefet, aki a rokonom! Ha valaki tudja bármilyen elérhetõségét, az kérem jelentkezzen!!!
jota 2006 nov. 21. - 10:54:42
ÉS AKI MÉG EGYSZER MEG AKARJA NÉZNI ;)

Titkolt örökség: PUSKIN (1053 Budapest, Kossuth L. u. 18. , tel: 1/459-5050) Hétfõ (november 27.) 12:15
jota 2006 nov. 21. - 10:52:54
És aki a múltkor kihagyta:
MA:

Révész Béla: SZERKESZTÕSÉG A GÁT UTCÁBAN

Nemzeti Híradó 1957-1958

MEGHÍVÓ A RÁDAY KÖNYVESHÁZ KÖNYV- ÉS FILMBEMUTATÓJÁRA. 2006. november 21. 17:00 Ferencvárosi Helytörténeti Gyûjtemény 1092 Budapest Ráday u. 18. Vetítésre kerül Litauszki János: TITKOLT ÖRÖKSÉG címû dokumentumfilmje. A beszélgetést vezeti Feledy Péter

SpG 2006 nov. 14. - 07:25:10
Örültem, hogy láthattam - valóban lélekemelõ volt.
Végre egy film ami a "mi" (az állampolgár) szemszögünkbõl láttatja a történéseket és a következményeket, azaz mi történt/történhetett volna velünk/családunkkal akkor. Mit tettek azok akik áldozattá váltak és milyen megtorlással kellett szembenézniük mindezért. Döbbenetes a rendszer irracionális (talán az állatias kifejezõbb lenne) bosszúvágya. Leleplezõdik, hogy semmit nem tanultak az 56-hoz vezetõ történésekbõl/eseményekbõl és semmit nem felejtettek el az addig alkalmazott módszerekbõl (ld. a Rajkékkal való elbánás, és a "végtitsztesség" - megkötözve, arccal lefelé, valahol egy árokban...)

Az ember torka el- a keze meg ökölbe szorul.
endre73 2006 nov. 04. - 17:00:37
Örülök, hogy hazaértem rá az Astoriától, tényleg nagyon jó, lélekemelõ film. Minden tiszteletem a filmben szereplõké.
Fish 2006 nov. 04. - 12:20:04
Én már láttam a filmet... Fantasztikusan érdekes... Jó a rendezés, és végre egy elfogulatlan film 56-ról... Akik az utcákon tomboltak, és akik otthon utálkoztak, nézzék meg... Emberi sorsok... Jó nagyon!!!