Tökéletes bizonyíték

Bakancslistához adom
Evidence
16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai horror, 94 perc, 2013

Értékelés:

47 szavazatból
Szerinted?

Egy tömegmészárlás felderítésében a rendőrségnek csupán a helyszínen talált mobiltelefonok és kamerák felvételei segíthetnek. Az ügyre két detektívet jelölnek ki (Radha Mitchell - Silent Hill - A halott város; Stephen Moyer - Inni és élni hagyni), akik az álarcot viselő gyilkos kilétét az áldozatok telefonjai által rögzített videók alapján próbábálják kideríteni. A felvételeket elemezve fény derül az áldozatok mindennapjaira, egymás közötti viszonyukra és a gyilkosságok lehetséges indítékaira. A detektívek mozaikként próbálják összeilleszteni a különböző felvételeket és úgy tűnik sikerül azonosítaniuk a gyilkost, azonban nem sejtik, hogy egy tökéletes bűnténnyel állnak szemben, amiben egyik bizonyíték sem az, aminek látszik.

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
6/10
Arter 2017 jan. 23. - 21:56:25 6/10
Ebben a történetben több volt, mint amit kihoztak belõle. A film eleje, a történet felvezetése, szereplõk bemutatása teljesen rendben volt, de ahogy azt az elõttem szólók is emlegették maga az akció része kevés. A kamera össze-vissza mozog és egy csomószor semmit sem látni. Lekötött a film, de azért izgulni még sem izgultam végig rajta,

Spoiler
A csavar tetszett a végén, bár lehetett erre is következtetni. De az, hogy a két csaj felrakja saját magát az internetre és ezzel dicsekednek, na ezzel elrontották az egészet.
Spoiler vége

Ha nincs más egyszeri kikapcsolódásnak megteszi, láttam már rosszabbat is a mûfajban. A közepesnél épp egy kicsit jobb. 6/10
6/10
idõjós1010 2015 okt. 05. - 19:56:49 6/10
Volt a filmben ötlet, és korrekt a megvalósítás is, de egy csöppet olyan szétesett az egész. Rengeteg videófelvétel volt a felvezetésrõl, és zavaróan kevés a lényegrõl. SPOILER No persze valószínûleg a két csaj mindezt pont így akarta, de a film szempontjából nem volt épp elõnyös megoldás. Nekem igazán beleélnem sem sikerült magam a történetbe, pont ezért.
Azt egyébként nem értem, hogyan tud egy digitális felvétel részben sérülni. Egy memóriakártya vagy használható, vagy nem. Olyan nincs hogy megsérül itt-ott néhány képkocka, mint a filmszalagnál. Ezt az egyet ritka nagy hü.ly.eségnek tartottam.
1/10
idiot99 2015 febr. 02. - 15:44:43 1/10
elvesz másfél órát az életedbõl..nagyon gyenge.. 10/1
7/10
Újvállalkozó 2014 szept. 21. - 19:11:03 7/10 Előzmény kazama90
7/10

Megint egy olyan film, ami lekötött és nem akartam átpörgetni. Nem nagy kölcségvetésû, a színészek sem olyan ismertek, de nekem tetszett.


SPOILER


Mondjuk azt a megvágást jobban kifejthették volna a buszon. Ott pl több idõ telt el aközött, hogy kiment a néger és aközött, hogy véres kézzel hozzáért az üveghez?
huvazze 2014 szept. 17. - 19:00:46
***SPOILER***

Szerintem elég logikátlan lett a befejezése, valahogy ez az egy perces "bizonyító erejû" videó nem tudott meggyõzni, hogy a két csaj elkövethette így az egészet. Attól hogy valami homokot lapátoltak a sivatagban, még mindig nem tudnak hegeszteni :D. Szóval a befejezés miatt elszállt az eleinte pozitív véleményem a filmrõl.

Imádom mikor valaki lelövi a film végét b....tok , pl: kár hogy meghal xy a végén , nem gondoltam volna, hogy xy a
gyilkos és hasonló hozzászólások.
frenchbullie 2014 máj. 07. - 19:12:12
Üdv! A tartalom alapján izgalmas filmre számítottam, de a rángatózó kameramozgástól megfájdult a fejem. Tudom hogy szándékos volt, az amatõr felvételeket illusztrálására szolgált, de akkor is...
goodboy 2014 ápr. 12. - 00:39:53
Ez a film olyan, mintha az Ideglelelést összekavarták volna a Közönséges bûnözõkkel.
4/10
csanyi82 2014 márc. 29. - 11:15:31 4/10
***SPOILER***

Szerintem elég logikátlan lett a befejezése, valahogy ez az egy perces "bizonyító erejû" videó nem tudott meggyõzni, hogy a két csaj elkövethette így az egészet. Attól hogy valami homokot lapátoltak a sivatagban, még mindig nem tudnak hegeszteni :D. Szóval a befejezés miatt elszállt az eleinte pozitív véleményem a filmrõl.
7/10
jozsi86 2014 febr. 28. - 13:42:16 7/10
Egész jó film lett! Végig lekötött. Az utolsó percekig rejtve maradt a gyilkos kiléte. 6 pontot akartam adni rá, mikor néztem, de a vége miatt megérdemel hetet a fordulat miatt. Aki szereti a kézi kamerás filmeket, annak erõsen ajánlott!
7/10
Senhora 2014 febr. 22. - 12:21:25 7/10
Utálom a krimisorozatokat, és örülök, hogy próbáltak valami újat kipróbálni.
Sok a kézikamerás horror és sok a "gyilkoskeresõsdni", a kettõ együtt azonban még érdekes.
Nekem tetszett.

SPOILER
Mert a többi filmben negyven kilós csajok nem p*csáznak el nyolcvan kilós pasikat, meg hasonlók?
Ehhez már hozzá kellett szokni.
Bár elég nagy munka lehetett rövid idõ alatt így összevágni a videókat.
SPOILER VÉGE

ÉN 7/10-re értékelem, mûfajon belül. (az öt a közepes, ezt sokan elfelejtik itt port.hu-n:S)
1/10
M.Zs.F 2014 febr. 21. - 00:57:23 1/10 Előzmény Éjjeliõr
Gyakorlatiag egy az egyben idézném alattam kettõvel szóló kedves mûkedvelõt. Ha a leírás szerint látok egy jó minûségû filmet, akár 5 felett is pontoztam volna de gyakorlatilag már a bemutatónál el volt rontva.......

10/1
8/10
kazama90 2014 febr. 19. - 19:21:59 8/10
nem értem miért van ennyire lepontozva a film,nem olyan rossz ez a mostani új filmekhez képest, jónak számít.sokan írják az új horrorokhoz hogy klisés sablon film hát ez rohadtul nem az. ebben legalább próbáltak újítani.az alapötlet nagyonjó a megvalósítás annyira már nem,de nézhetõ film. -SPOILER- az tényleg nagy hülyeség hogy feltették netre hogy tudja mindenki hogy õk voltak(a 2 csaj)/hogy ezzel akartak híresek lenni.
2/10
Éjjeliõr 2014 febr. 10. - 22:25:52 2/10
Tudom, hogy csak az én naivságomat bizonyítja, de a leírásból, egy nyomozós, nyomelemzõs, bizonyítékvizsgálós filmre számítottam, ami többé-kevésbé hitelesen mutatja meg, mi is zajlik ilyenkor a rendõrségen. Valami olyasmire, mint a Helyszínelõk sorozat. Ehelyett milyen is a film? Egy kézikamerás, idegesítõ szereplõs, B kategória legmélyét idézõ valamit, ami a leg otrombább bakikat sorakoztatja fel.

SPOILER SPOILER SPOILER

Nehéz eldönteni, mi is a leg nevetségesebb. A sötét éjszakában hegesztõmaszkban lófrálás, a mûködõ lángvágóval lopakodás, az "éjjellátó" mûködése, vagy az, hogy a gizda kiscsaj rohangál a teljes lángvágó felszereléssel a hátán.

Valahol az Asylum filmek szintjén van az egész alkotás, de azoknál a nézõ legalább már az elején tudja, mire számíthat.
SniderMac 2014 febr. 08. - 23:43:40
Lehet, hogy én már nagyon ki vagyok élezve az ilyen filmekre olyan téren, hogy nehéz meglepni. Örültem volna, hogyha úgy nézem meg ezt a filmet, hogy elõtte nem pillantok fel Port-ra, mert így tudtam már az elejétõl, hogy a végén csavarra kell számítani. Így sajnos már az elsõ tíz percben rájöttem mi fog történni a filmben, SPOILER
SPOILER - így engem a két ribi nem igazán lepett meg, bár csak a szõkére számítottam.
Ha az ember minden filmet úgy tekint meg, hogy várja a fordulatot, akkor minden pillanat gyanúsnak tûnhet. Nekem egy mondat elég volt így, hogy tudjam: mi lesz a vége...
ui. sajnos:/ Kíváncsi lennék, amúgy ütött e volna a meglepi.. ja, még annyi.
SPOILER - Nem tudhatták pontosan, hogy így alakulnak a dolgok a rendõrség terén, szerintem semmi garancia nem volt rá...
8/10
kazama90 2014 febr. 08. - 01:28:03 8/10
én is ajánlom,ez egy jó film nem horror inkább thriller.a csavar is jó benne.ritka az ilyen jó film manapság.10/8.
1/10
getkidi 2014 febr. 07. - 19:33:38 1/10
Agyhalott film....
8/10
real_madrid 2013 nov. 15. - 02:20:04 8/10
nem semmi film, nagyon fordulatos, nehezen követhetõ, de nagyon élvezetes. egyedül a sok visítozás zavart benne. mindenképp ajánlom.