Tomcsa Sándor drámájának kispolgári világában az egzisztenciális elhidegülés és a magány dominál. Szereplői azonban továbblépnek a társadalmi besorolhatóságon és státuszukat ledobva alkotnak maguknak belső valóságot. A dráma főszereplője, dr. Ember László átírja magányát egy képzeletbeli családdal, amely számára a boldogságot jelenti. A történetben fokozatosan ismerjük meg Ember kettős világát, amelyet tudatosan hoz létre. Nem egy „kegyes hazugsággal” csapja be magát, hanem készakarva választja a boldogságot egy önmaga által felépített igazságon keresztül.
A két párhuzamos realitás – a kívülről is érzékelhető, amelynek tagjai a szomszédok, és a szubjektív igazságokból táplálkozó, amelynek része a CSALÁD – összecsúszni látszik, amikor Flambó, az álnyomozásba menekülő szomszéd úgy dönt, “műtétet” hajt végre barátján. Mint minden beavatkozásnak, ennek is kérdéses a kimenetele: tud-e az illúzió valósággá válni? Flambó jóvoltából dr. Ember László életében megjelenik a nő, a képzeletből valóságba átlépő feleség, hogy nem létező szerelmükkel együtt harcoljanak a kiüresedettség, létbe vetettség ellen. A két valóság érintkezési pontján megszűnik a dráma groteszk karikatúra jellege, és felsejlik az a mély életszerűség, amelyet a belső küzdelem, az emberben hordozott értékek és azok vállalása jelent.
Szereposztás: Dr. Ember László: Farkas Loránd; Flambó: Barabás Árpád; Nagysád: Márkó Eszter; Piri: Bekő Fóri Zenkő; Rucskáné: László Kata; Gaszton: Esti Norbert; Baba: Nagy Xénia-Abigél; Frida: Pál-Varga Márta; Nő: Kőmíves Boróka; Gyerek: Dunkler Helka; Pincér: Szűcs-Olcsváry Gellért; Strici: Tóth Árpád; Részeg 1: Pál Attila; Részeg 2: Dunkler Róbert