Budapest ostroma

magyar dokumentumfilm sorozat, 1. rész, 46 perc

Értékelés:

15 szavazatból
Szerinted?

+ 2 kép

Értékelés:

15 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Budapest ostroma a második világháború öt legfontosabb városcsatájának egyike, jelentősége összemérhető Sztálingrádéval, Berlinével vagy Leningrádéval, mégis elfelejtkezett róla Európa _ mi magyarok sem kezeljük a helyén, de Németországban és Oroszországban is elfelejtkezett róla a társadalom. Az 1944. augusztus 23-i román átállás után Sztálin egy, Churchillnek küldött táviratában ezt írta: "ki kell ütni Magyarországot a háborúból, s támadás révén ki kell tapogatni, illetve kedvező körülmények esetén fel kell göngyölíteni a keleti fronton a németek védelmi állásait". Churchill balkáni partraszállás terveit Sztálin egy gyors, rajtaütésszerű támadással akarta megakadályozni, amelyben a magyar fővárost néhány nap alatt el kellett volna foglalni. E kísérlet azonban véres kudarcba fulladt. A német-magyar védelem sikeres harcaival arra kényszerítette a szovjet diktátort, hogy keleti hadszíntér déli szárnyát, két hadseregcsoport, a 2. és 3. Ukrán Front főerőit, és ami a nagyközönség előtt kevésbé ismert, egy román hadtestet, hosszabb időn keresztül kizárólag a magyar főváros bevételére alkalmazza. Német oldalról a Dunántúl szilárd védelme elősegíthette Ausztria előterének védelmét, a dunántúli olajmezők megtartását és a jelentős erőt képviselő balkáni német hadosztályok visszavonulási útjának fedezését, illetve a hadiipari nyersanyagok (bauxit, mangán stb.) biztosítását. A Dunántúl tartásához a német hadvezetés elengedhetetlennek tartotta a pesti hídfő, de nem a milliós nagyváros megtartását. Hitler viszont elrendelte Budapest háztól-házig való védelmét, tekintet nélkül a lakosságra és az okozandó károkra, később még a védők kitörését is megtiltotta. Himmler, az SS birodalmi vezetője pedig elérte, hogy egy SS-tábornokot nevezzenek ki Budapestet védő csapatok parancsnokául. A 108 napos budapesti csatában a német-magyar csapatok heves harcok sorozatában két és fél hónapra megállították a náluk jelentősen erősebb két szovjet hadseregcsoportot. Az 51 napos tényleges városostrom véres utcai harcaiban Budapest jelentős része csaknem teljes egészében elpusztult, a védőkre és a civilekre mérhetetlen szenvedés várt, miközben az ostromlott városban a nyilasok terrorja tombolt, elsősorban a zsidókkal szemben. Filmünk vegyíti a szemtanúk visszaemlékezéseit a történész szakértők értékelésével. Az archív felvételek és a filmszalagra forgatott illusztrációs jelenetek pedig a túlélők elbeszélését támasztja alá.

A műsor ismertetése: Budapest ostroma a második világháború öt legfontosabb városcsatájának egyike, jelentősége összemérhető Sztálingrádéval, Berlinével vagy Leningrádéval, mégis elfelejtkezett róla Európa - mi magyarok sem kezeljük a helyén, de Németországban és Oroszországban is elfelejtkezett róla a társadalom. Az 1944. augusztus 23-i román átállás után Sztálin egy, Churchill-nek küldött táviratában ezt írta: "ki kell ütni Magyarországot a háborúból, s támadás révén ki kell tapogatni, illetve kedvező körülmények esetén fel kell göngyölíteni a keleti fronton a németek védelmi állásait". Churchill balkáni partraszállás terveit Sztálin egy gyors, rajtaütésszerű támadással akarta megakadályozni, amelyben a magyar fővárost néhány nap alatt el kellett volna foglalni. E kísérlet azonban véres kudarcba fulladt. A német-magyar védelem sikeres harcaival arra kényszerítette a szovjet diktátort, hogy keleti hadszíntér déli szárnyát, két hadseregcsoport, a 2. és 3. Ukrán Front főerőit, és ami a nagyközönség előtt kevésbé ismert, egy román hadtestet, hosszabb időn keresztül kizárólag a magyar főváros bevételére alkalmazza. Német oldalról a Dunántúl szilárd védelme elősegíthette Ausztria előterének védelmét, a dunántúli olajmezők megtartását és a jelentős erőt képviselő balkáni német hadosztályok visszavonulási útjának fedezését, illetve a hadiipari nyersanyagok (bauxit, mangán stb.) biztosítását. A Dunántúl tartásához a német hadvezetés elengedhetetlennek tartotta a pesti hídfő, de nem a milliós nagyváros megtartását. Hitler viszont elrendelte Budapest háztól-házig való védelmét, tekintet nélkül a lakosságra és az okozandó károkra, később még a védők kitörését is megtiltotta. Himmler, az SS birodalmi vezetője pedig elérte, hogy egy SS-tábornokot nevezzenek ki Budapestet védő csapatok parancsnokául. A 108 napos budapesti csatában a német-magyar csapatok heves harcok sorozatában két és fél hónapra megállították a náluk jelentősen erősebb két szovjet hadseregcsoportot. Az 51 napos tényleges városostrom véres utcai harcaiban Budapest jelentős része csaknem teljes egészében elpusztult, a védőkre és a civilekre mérhetetlen szenvedés várt, miközben az ostromlott városban a nyilasok terrorja tombolt, elsősorban a zsidókkal szemben. Filmünk vegyíti a szemtanúk visszaemlékezéseit a történész szakértők értékelésével. Az archív felvételek és a filmszalagra forgatott illusztrációs jelenetek pedig a túlélők elbeszélését támasztja alá.

Egyéb epizódok:

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
webulon 2015 dec. 31. - 11:02:40
Nagyon vartam....de csalodtam....azt gondolom,hogy ebbol sokkal tobbet ki lehetett volna hozni,sok helyutt csusztatas, lenyegey reszek kimaradtak - a tortenet szereplok lehettek volna alaposan bemutatva,hianyoltam az objektivitashoz mindenkeppen szukseges nyilas propagandat..lehetet volna tobb visszaemlekezes ...ami pozitiv,hogy nagyon szepek az arhiv felvetek.
adamnagysweetmovie 2015 okt. 17. - 15:40:27
Biztos így volt, mindenesetre már márciusban, a német megszálláskor eldõlt, hogy elhibázott volt a britek balkáni partraszállására bazírozó magyar külpolitika. Ezek után mennyi köze volt ennek az õszi szovjet offenzívához, s hogy Fehérvár-Pest vonalon toporogtak 3 hónapot?

Pestet akár ki is hagyhatták volna, ha Tolbuhin nem erõlteti az ostromot, lévén eldõlt, hogy az északi front ér elõbb Berlinbe, s valami trófeát a marsall is fel akart mutatni, bármiáron.