Az aktuális rész ismertetője: Kiderül az igazság, hogy a pályán megtörtént-e a csemberi csoda, vagy az egész maradt a Csember tragédiája… Van, aki ünnepel és van, akinek erre semmi oka. A döntő pillanat sokak életét megváltoztatja. A csapat életének irányítói nagy elhatározásra jutnak, van, aki elhagyja a községet és van, aki rádöbben, hogy nagyobb bajban vannak, mint előtte.
A műsor ismertetése: A vígjátéksorozat egy focicsapat bajnoki szezonjának végét mutatja be, ahol mindenkinek be kell bizonyítani, hogy alkalmas arra, amit várnak tőle, hogy a klub érdekeit mindennél előrébb helyezi és hogy a focival tényleg a mennybe..., azaz a gólkirályságba lehet jutni. A csemberiek harca minden fronton zajlik, az ellenfelekkel, magukkal, a csapat körüli haszonlesőkkel és a szponzorokkal, meg a helyi fontos emberekkel. Csembernek, ennek a kedves, de különösképpen nem jelentős nagyközségnek az életét két nagy várakozás határozza meg. Az egyik, hogy nagyközségből végre várossá váljanak, a másik pedig még az elsőnél is kétségesebb, hogy a helyi focicsapat, a Csember FC feljebb jusson a másodosztályból és NB1-es csapat legyen. Ám egyszer csak úgy tűnik, hogy a csemberiekre rámosolyog a szerencse, és a futballcsapatuknak matematikai esélye lesz arra, hogy feljusson az első osztályba. A hirtelen jött lehetőség azonban veszélybe került, ám a csemberi leleményeség határtalan és gyorsan rájönnek, hogy a szezon vége előtt hogyan szerezhetnek a csapatuknak egy titkos csodafegyvert. A titkos csodafegyver aztán jön, lát _ és mindenkit meglep.
Hozzászólások