Az aktuális rész ismertetője: Új hét, új versenyzők: a Megruházlak! mai adásában három új amatőr dizájnert ismerünk meg. Első feladatuk: egy előttük ismeretlen hazai celeb szekrényéből kiválasztott ruhadarab átalakítása. Az idő rövidsége komoly fejtörést okoz a dizájnereknek, egyikőjük Mártától vár megoldást. Az elkészült ruhadarabok próbababára kerülnek, kiderül a heti sztár személye, aki azonnal értékeli is a versenyzők teljesítményét. A héten sem maradhat el a licitháború: ennek során a tervezők megvásárolják a számukra szimpatikus gardrób tartalmát. Végül megismerjük a három gardróbtulajdonost is, akik ezúttal valahonnét ismerősek lehetnek a nézőknek...
A műsor ismertetése:
A Megruházlak! című realityben minden héten három amatőr divattervező versenyez, hogy hogyan tudja átalakítani három civil gardróbtulajdonos ruhadarabjait. A dizájnereknek elsőként licitálniuk kell a nekik tetsző ruhatárra, majd ezeket alakíthatják át kedvükre. Ám ennyivel nem ússzák meg: döntésüket az is nehezíti, hogy az átalakításhoz szükséges kiegészítők megvásárlását meghatározott pénzösszegből kell kigazdálkodniuk. Így a résztvevők stratégiai és pénzügyi érzéke is fontos szerepet kap a műsorban, és nem maradhat el az intrika és a küzdelem sem. A Megruházlak!-ban minden héten egy-egy sztárvendég is betekintést enged ruhatárába. Az amatőr tervezők az ő ruhatárából is átalakíthatnak egy-egy darabot, a sztárvendég pedig zsűritagként szintén értékeli a versenyzők teljesítményét.
Hozzászólások