Az aktuális rész ismertetője: Nyitott Akadémia... a lélek dolgai Ismeretterjesztő Sorozat Új név alatt folytatja munkáját a Mesterkurzus, ezentúl Nyitott Akadémia néven találják meg műsorunkban. A mesterkurzus Nagy Tanítója sorra veszi életünk lehetséges válsághelyzeteit. Beszél a kisgyermekkori problémákról, a serdülőkori világfájdalomról, depresszióról és öngyilkosságról, halálról, de mindemellett szól arról is, hogyan szerethetjük mindig erősebben az életet. Kemény szavaival észre térít, szemet felnyit, kijózanít. Nevel, tanít. Jókedvűeknek, életvidámoknak és borulátóknak, gondokkal küszködőknek és kisimult lelkűeknek egyaránt ajánlott.
A műsor ismertetése: A siker napjaink egyik mágikus fogalma - talán csak a boldogság, a gazdagság, az egészség, a szépség vetekszik vele, sőt még ezek sem, hiszen a siker a szó modern értelmében az utóbbiakat mind magában foglalja. A siker, ahogyan a XXI. század embere elképzeli, minden jó egyesülése, maga a végső cél, ami életünket, erőfeszítéseinket igazolja. Így nem csoda, hogy akár emberfeletti áldozatok árán is meg akarjuk szerezni, s a lázas hajszában lassan már nem is egyértelmű, mit nyerhetünk, s mi az, amiről cserében le kell mondanunk.
Hozzászólások