Az aktuális rész ismertetője: A hónap utolsó hetén Ábrahám gyermekei osztják meg a nézőkkel véleményüket a világról. Három nagy monoteista vallás ugyanis, a zsidó, a keresztény és az iszlám is Ábrahámra mint ősatyára tekint. Ugyanakkor a mai világban e három vallásban gyökerező kultúrák között hatalmas feszültség tapintható ki: a zsidó-iszlám, illetve a keresztény gyökerű nyugat és az iszlám között feloldhatatlannak látszik az ellentét. Milyen gyökerei vannak mindennek, mi az ami közös e három világnézetben, mi az, amit a kibeszélés egyszerű eszközével rendbe lehetne tenni, és milyen megoldási, közeledési lehetőségek bontakoznak ki? Az elsődleges cél a zsidó-keresztény-iszlám párbeszéd elősegítése.
A műsor ismertetése: A műsorban minden héten négy embert ül le egy asztalhoz. Ők mindannyian különböző világnézetűek, de istenhitük közös. Így lesz a Világ-Nézet egy olyan műsorfolyam, ahol hétről hétre különböző emberek megvitatják az elmúlt hét legkülönbözőbb közéleti, kulturális, vallási eseményeit. A műsorban az újságíróké főszerep. Olyan tollforgatóké, akik valamely felekezethez tartoznak, de világi médiumnál dolgoznak. Sokszor tűnhet úgy, hogy az újságírók tematizálják a közéletet, és pont ezért érdekel minket az, hogy vallásos emberként mi az, amelyre ők fókuszálnak.
Hozzászólások