Az aktuális rész ismertetője: Tamás látszólag túl messze megy, ám Stefi mégis szívesen veszi, hogy a fiú így érdeklődik iránta. Mihály és Attila cicaharca miatt hiba csúszik a számításba, és a térfigyelő kamerák felvételei körül hatalmas zavar keletkezik, Szláven igyekszik megmenteni a helyzetet. Kata összetörve keresi fel Jolikát, akitől lelki segélyt vár, a gyógytea azonban nem várt hatást vált ki a lányból. A lovasnapok kezdeti sikere után óriási baleset történik, mindenki Lajos életéért izgul.
A műsor ismertetése: A Drága örökösök saját fejlesztésű, új napi sorozat, amely olyan család életébe enged bepillantást, akikkel egy hirtelen jött örökség miatt nagyot fordul a világ. A falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőtt korú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll. Drága örökösök _ minden hétköznap este premier résszel _ az RTL Klub műsorán! A 3. évad Tibi folytatja a nyomozást az örökséggel kapcsolatban, ám nem várt eredményre jut. Mónika nem nyugszik és további DNS-tesztekkel próbálja kideríteni a testvéri szálakat. Kata öröksége veszélybe kerül. Olga nem adja fel a reményt, hogy visszaszerezze a vőlegényét, Szlávent. Dani örlődik Stefi és Kata között, de lehet, hogy egy harmadik hölgy, Franciska lesz az igaz szerelem? Józsi nem bírja tovább és elindul Thaiföldre megkeresni 20 éve eltűnt anyját. Vali álma végre beteljesedik, megnyithatja saját cukrászdáját: de milyen áron? Stefi pénze veszélyesen fogy, vajon mire lesz elég a hirtelen jött örökség? És ismét felmerül a kérdés: él-e Kálmán, és ha igen, hol van?
Hozzászólások