Az aktuális rész ismertetője: Nyitott Akadémia... a lélek dolgai Ismeretterjesztő Sorozat Új név alatt folytatja munkáját a Mesterkurzus, ezentúl Nyitott Akadémia néven találják meg műsorunkban. A pszichológus nem csak lélekgyógyító cselekedeteiről ismert, hanem arról is, hogy "misztikus és titkos" tudományát rendelője díványán vagy foteljén kívül egyetemi katedrán, az ország teljes nyilvánossága előtt közíróként is műveli. Méghozzá úgy, hogy az mentes marad mindenféle tolakodó "lelkizéstől". A Mesterkurzusban hagyományosan az ördög ügyvédjét alakító mester ezúttal a panaszkodó embertípust vesézi ki. Rávilágít gyengéire, félelmeire és belső harcainak következményeire.
A műsor ismertetése: A siker napjaink egyik mágikus fogalma - talán csak a boldogság, a gazdagság, az egészség, a szépség vetekszik vele, sőt még ezek sem, hiszen a siker a szó modern értelmében az utóbbiakat mind magában foglalja. A siker, ahogyan a XXI. század embere elképzeli, minden jó egyesülése, maga a végső cél, ami életünket, erőfeszítéseinket igazolja. Így nem csoda, hogy akár emberfeletti áldozatok árán is meg akarjuk szerezni, s a lázas hajszában lassan már nem is egyértelmű, mit nyerhetünk, s mi az, amiről cserében le kell mondanunk.
Hozzászólások