Az aktuális rész ismertetője: Természetadta és szerzett képességei révén mára az ember a túlélésnek olyan formáit is birtokolja, hogy képes megoldani a túlnépesedés problémáját is. Azaz ha arra kényszerülünk, hogy kitegyük a táblát bolygónkra: "megtelt", nem fogunk kétségbeesni, hiszen bolygóközi űrutazások révén új égitesteket is képesek leszünk lakhatóvá tenni az emberi faj számára. Viszonyunk tehát a körülöttünk lévő világhoz tudatos, tevékeny és fegyelmezett.
A műsor ismertetése: Az élet 4 milliárd évvel ezelőtt jelent meg a Földön. Az ember számára évezredeken át megoldhatatlan rejtélynek tűnt a világ születése, az utóbbi évek tudományos fejlődése azonban teljesen új utakat nyitott meg a kutatók előtt. A francia ismeretterjesztő sorozat bemutatja, hogyan látják ma a tudósok az evolúció történetét, és közben megtudhatjuk, milyenek voltak az első élőlények, miért menekültek a vízből a szárazföldre, hogyan formálódott az állatok világa, míg a teremtés hatodik napján, a földtörténet 24. órájának utolsó perceiben megszületett az ember.
Hozzászólások