Személy

A.J. Buckley

színész, producer
Született: 1978. február 1. (41 éves) (Dublin, Írország)
A.J. Buckley legismertebb szerepe Adam Ross figurája, a CSI: NY - New York-i helyszínelők briliáns labortudósa. A helyszínelő csapat technikai zsenije még a legsötétebb helyzetekben is képes humort hozni a képernyőre; ezért is válhatott mára a sorozat rendszeres szereplőjévé.
A.J.-t az Odaát című széria epizódszerepében is láthattuk már, amelyben Ed Zeddmore-t, a csodabogár szellemvadász páros egyikét alakította. Szerepelt az HBO díjnyertes, Törtetők című vígjátéksorozatában, ahol az író Dave-et, a szupersztár Anna Farris betegesen féltékeny barátját alakította.

Az írországi születésű Buckley hat éves korában költözött Kanadába, ahol tizenévesen már olyan sorozatokban szerepelt, mint a The Odyssey, melyet rangos epizódszerepek követtek az X-akták és a Millennium szériáiban.

A Kísérleti patkányok című thrillerben nyújtott figyelemreméltó alakítása után Los Angelesben is keresett színésszé vált. Azóta több mint húsz filmet készített, melyek közül kiemelkednek a Veszélyes körök, valamint a nagy elismerést hozó Blue Car című alkotások. Ezeken túl többször is feltűnt a televíziózás legsikeresebb sorozatainak - köztük a CSI: A helyszínelők, a Nyomtalanul, a New York rendőrei és az Odaát képkockáin.

További szerepei közt találhatjuk a Mit műveltél?, a Vészjelek, valamint a Sony produkciójában készült Emelt fővel: Visszavágó című filmeket. Ezeken kívül A.J. adja a Táncoló talpak című animációs film egyik pingvinjének eredeti hangját. Buckley saját produkciós irodája, a Fourfront Productions keretein belül több televíziós és mozifilm produceri munkálatain dolgozik.
  • 2015
    Dínó tesó 6.8 színész színész (amerikai animációs kalandfilm, 100 perc, 2015)
  • 2014
    Otthon, édes pokol 6.1 producer producer (amerikai vígjáték, 98 perc, 2014)
  • 2014
    Murder in the First színész színész (amerikai misztikus sorozat, 42 perc, 2014)
  • 2011
    Végzetes jóslat 3.8 színész színész (kanadai sci-fi, 2011)
  • 2010
    Kedves Mikulás 6.4 színész színész (amerikai családi film, 90 perc, 2010)
  • 2007
    Emelt fővel: Visszavágó 5.5 színész színész (amerikai akciófilm, 88 perc, 2007)
  • 2007
    The Box 1.0 színész színész (amerikai krimi, 87 perc, 2007)
  • 2007
    The Last Sin Eater színész színész (amerikai dráma, 117 perc, 2007)
  • 2006
    Mit műveltél? 4.5 színész színész (amerikai vígjáték, 87 perc, 2006)
  • 2004
    Szobatársak - Addig nyújtózkodj, amíg az albérlőd tart! 3.0 színész színész (amerikai vígjáték, 88 perc, 2004)
  • 2004
    CSI: New York-i helyszínelők 8.5 színész színész (amerikai-kanadai krimisorozat, 40 perc, 2004)
    • Sorozat+:
      • vasárnap (szept. 22.) 23:00,
      • hétfő (szept. 23.) 02:00,
      • hétfő (szept. 23.) 08:50,
      • kedd (szept. 24.) 01:40,
      • kedd (szept. 24.) 02:40,
      • kedd (szept. 24.) 08:50,
      • szerda (szept. 25.) 01:40,
      • szerda (szept. 25.) 02:40,
      • szerda (szept. 25.) 08:50,
      • csütörtök (szept. 26.) 01:40,
      • csütörtök (szept. 26.) 02:40,
      • csütörtök (szept. 26.) 08:50,
      • péntek (szept. 27.) 01:40,
      • péntek (szept. 27.) 02:40,
      • péntek (szept. 27.) 08:50,
      • szombat (szept. 28.) 01:40,
      • szombat (szept. 28.) 02:40,
      • szombat (szept. 28.) 06:45,
      • szombat (szept. 28.) 07:45,
      • szombat (szept. 28.) 08:45,
      • szombat (szept. 28.) 09:45,
      • szombat (szept. 28.) 10:45,
      • szombat (szept. 28.) 23:00,
      • vasárnap (szept. 29.) 02:00,
      • vasárnap (szept. 29.) 23:00,
      • hétfő (szept. 30.) 02:00,
      • hétfő (szept. 30.) 08:50,
      • kedd (okt. 1.) 01:40,
      • kedd (okt. 1.) 02:40,
      • kedd (okt. 1.) 08:50,
      • szerda (okt. 2.) 01:40,
      • szerda (okt. 2.) 02:40,
      • szerda (okt. 2.) 08:50,
      • csütörtök (okt. 3.) 01:40,
      • csütörtök (okt. 3.) 02:40,
      • csütörtök (okt. 3.) 08:50,
      • péntek (okt. 4.) 01:40,
      • péntek (okt. 4.) 02:40,
      • péntek (okt. 4.) 08:50,
      • szombat (okt. 5.) 01:40,
      • szombat (okt. 5.) 02:40,
      • szombat (okt. 5.) 06:45,
      • szombat (okt. 5.) 07:45,
      • szombat (okt. 5.) 08:45,
      • szombat (okt. 5.) 09:45,
      • szombat (okt. 5.) 10:45,
      • szombat (okt. 5.) 23:00,
      • vasárnap (okt. 6.) 02:00
    • Cool:
      • csütörtök (szept. 26.) 00:00,
      • csütörtök (szept. 26.) 04:00,
      • szombat (szept. 28.) 09:00,
      • vasárnap (szept. 29.) 03:00,
      • csütörtök (okt. 3.) 00:00,
      • csütörtök (okt. 3.) 04:00
  • 2003
    Vészjelek 5.6 színész színész (amerikai thriller, 87 perc, 2003)
  • 2002
    Veszélyes kívánságok 5.7 színész színész (amerikai horror, 93 perc, 2002)
  • 2002
    A kék autó 4.2 színész színész (amerikai dráma, 96 perc, 2002)
  • 2001
    Hé, haver, nyomjuk a verdát! 5.1 színész színész (amerikai akciófilm, 93 perc, 2001)
  • 1999
    Kell egy csapat 8.0 színész színész (amerikai filmdráma, 90 perc, 1999)

Hozzászólások

Raabz 2008 okt. 29. - 13:38:27
aligvárom az új C:S:I-New york részeket kap majd egy aszisztenst.Õ-t:
Raabz 2008 okt. 08. - 09:54:30
jó tudni a teljese nevét.jut eszembe ki nyerte a talákozást vele?
Calamity Jane 2008 okt. 06. - 11:43:30
A CSI NY: New York-i helyszínelõk laborzsenije: A.J. Buckley

Az idén ötödik születésnapját ünneplõ AXN csatorna kétség kívül egyik legsikeresebb mûsora a Nagy Alma bûnüldözõinek munkáját bemutató CSI NY: New York-i helyszínelõk sorozata. Az idén már negyedik évadot megkezdõ széria sikerét a fordulatos történetszövés, az igazságügyi nyomozók munkájába történõ bepillantás, a csúcstechnika és a modern tudomány segítségével megoldott bonyolultabbnál bonyolultabb ügyek garantálják. Lebilincselõ, ahogyan a sikeres helyszínelõk csapata a nyüzsgõ nagyváros erõszakos bûnelkövetõit üldözik. E sikeres csapat tagja az A.J. Buckley által alakított tehetséges technikai zseni, Adam Ross is, akinek nemcsak szakmai tudására, hanem humorára is mindig számíthatnak a nézõk.

A.J. Buckley Írországban született, hatéves korában szüleivel Kanadába költözött. Filmes karrierje korán megkezdõdött, tizenévesen már olyan sorozatokban szerepelt, mint a „The Odyssey”, de az „X-akták és a „Millenium” c. sorozatokban is komoly epizódszerepeket kapott. A „Kísérleti patkányok” címû thrillerben nyújtott alakítása hozta meg számára az ismertséget; ezután Los Angelesben is keresett színésszé vált. Több mint húsz filmet készített, amelyek közül kiemelkednek a „Veszélyes körök”, valamint a nagy elismerést hozó „Blue Car” címû alkotások. A legnagyobb népszerûséget a televíziós sorozatok hozták meg számára, amelyek közül kétséget kizáróan az AXN csatornán sugárzott CSI NY: New York-i helyszínelõk a legkedveltebb és legsikeresebb.
A. J. Buckley a kamera másik oldalán is kipróbálta már magát. Saját produkciós irodája, a Fourfront Productions, amelynek keretein belül több televíziós és mozifilm produceri munkálatain dolgozik.
Hobbija a zenélés, Ryan Gosling (Fél Nelson) színész barátjával közös bandájukban dobol. Los Angelesben él, szingli, ausztráliai modell és színész barátnõjével, Sharni Vinson-nal nemrég szakított.

Filmjei:
2007 – Emelt fõvel – Visszavágó (Walking Tall: The Payback) ... Harvey Morris
2006 – Mit mûveltél? (You Did What?) ... Greg Porter
2005 – Bosszúálló ragadozó (Manticore) ... Sulley
2004 – Szobatársak – Addig nyújtózkodj, amíg az albérlõd tart! (Roomies) ... Reno
2004 – Az ellenség karmaiban (In Enemy Hands) ... U.S.S. Swordfish: Medical Officer
2004 – Nem York-i helyszínelõk sorozat (C.S.I.: NY) ... Adam Ross
2003 - Vészjelek (Silent Warnings) ... Layne Vossimer
2003 – Idõzsaru 2. – Verseny az idõvel (Timecop: The Berlin Decision) ... kapuõr
2003 – Blue Car ... Pat
2002 – 100 nõ (Girl Fever) ... Jesse
2002 – Veszélyes kívánságok (Wishcraft) ... Howie
2001 – Száguldj, csajszi! (Motocrossed) ... Jimmy Bottles
2000 – Belsõ körök (The In Crowd) ... Wayne
1999 – Kell egy csapat (In a Class of His Own) ... Jake Matteson
1999 – Pokoli alku (Deal of a Lifetime) ... Axe
1998 – Kísérleti patkányok (Disturbing Behavior) ... Chug Roman