1972-ben született, Siklóson. Zeneszerzéssel 9 éves korában kezdett el foglalkozni. Középiskolába a pécsi Művészeti Szakközépiskolába járt, 1987-1991-ig. Zeneszerzést Pécsen Győrffy Istvántól tanult. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre 1991-ben vették fel, először középiskolai énektanár és karvezetőképző szakra, majd 1992-ben zeneszerzés szakra is. Mesterei Orbán György és Soproni József voltak. 1997-ben diplomázott mindkét szakon, egyszerre. Doktori fokozatát 2010-ben szerezte, zeneszerzésből.
1997-től 2010-ig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított zeneelmélet tárgyat. Az 1998-99-es tanévtől pedig lehetősége nyílt arra, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is taníthasson transzponálást és partitúraolvasást, a 2002-es tanévtől pedig szolfézs-zeneelméletet. A 2000/01-es évben a bambergi Internationales Künstlerhaus ösztöndíjasa volt.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások